NB I: a Haladás nem ment bele az MTK elleni meccs halasztásába

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.12. 09:23
null
Nagy kérdés, hogy az MTK szombaton milyen összeállításban lép pályára Szombathelyen (Fotó: Meder István)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapján közölte, hogy a Haladás nem fogadta el az MTK kérelmét a két csapat szombati (17.00) bajnokijának elhalasztására, így a mérkőzést lejátsszák az eredetileg kijelölt időpontban. Mint arról beszámoltunk, a fővárosi csapatnál bélhuruttal járó vírusos fertőzés söpört végig, az első keret jelentős része lebetegedett.

 

Alább az mlsz.hu-n megjelent tájékoztatást tartalmi változtatás nélkül idézzük.

„Az MTK Budapest FC azzal a kéréssel fordult csütörtökön az MLSZ versenybizottságához, hogy halassza el a 28. fordulóban, április 13-ára, szombatra kiírt Szombathelyi Haladás–MTK Budapest FC OTP Bank Liga-mérkőzést, arra hivatkozva, hogy játékosainak egy része és a szakmai stáb több tagja is vírusos fertőzést kapott, amely elmondásuk szerint az U19-es csapatot is érinti. A Haladás írásban jelezte, hogy nem támogatja a kérelmet.

A versenyigazgatóság – figyelembe véve az ellenfél hozzájárulásának hiányát – nem adott helyt a budapesti klub kérésének. A bajnokság programja változatlan marad. A csapatok, a szurkolók és a szövetség érdeke, hogy a nevezéskor vállalt egységes feltételeket minden klub teljesítse.

A versenybizottság figyelembe vette azt is, hogy a múltban a klubok – szurkolói igényekre is hivatkozva – többször határozottan kérték az MLSZ-től a versenynapok és időpontok betartatását, hogy kiszámíthatók legyenek a találkozók kezdési időpontjai, és azok később ne is változzanak.

A jelen helyzetben ez a szempont különösen hangsúlyos. A bajnokság ezen időszaka minden csapat számára rendkívül fontos időszak: az utolsó harmadban dől el a bajnoki cím, a nemzetközi kupaindulás és a kiesés kérdése. Ezért egy-egy mérkőzés előre kitűzött időpontjának esetleges megváltozása lényegesen összetettebb hatást gyakorolhat a többi csapatra és a bajnokság egészére.

Végezetül döntő érv volt az is, hogy a telített versenynaptárban nincs lehetőség rá, hogy egyéb mérkőzésekre gyakorolt hatás nélkül pótolni lehessen az elmaradó találkozót.”



NB I, 2018–2019, 28. FORDULÓ
ÁPRILIS 13., SZOMBATHELYSZÍN
17.00: Honvéd–DVSC
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
17.00: Mezőkövesd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd, Városi Stadion
17.00: Paks–Puskás Akadémia Paks, Városi Stadion
17.00: Kisvárda–DVTK
Kisvárda, Várkerti Sporttelep
17.00: Haladás–MTK
Szombathely, Haladás Stadion
19.30: Mol Vidi–Újpest (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik