FTC: újabb szurkolók lakhelyelhagyási tilalmát rendelte el a bíróság

MTI MTIMTI MTI
2017.11.17. 20:01
Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság újabb kilenc olyan gyanúsított esetében, aki a gyanú szerint részt vett november elején a Ferencváros–Debrecen labdarúgó-mérkőzés szünetében kirobbant verekedésben.

A Fővárosi Törvényszék pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a gyanúsítottak ellen súlyos testi sértés bűntette és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A kényszerintézkedés elrendelésére az ügyészség tett indítványt, amelyről a bíróság nem nyilvános meghallgatáson döntött, az indítványt részben megalapozottnak találva.

A végzés szerint a gyanúsítottak, valamint még ismeretlen társaik november 4-én a Groupama Arénában megtartott NB I-es futballmérkőzés szünetében rátámadtak két sértettre és azután is ütötték-rúgták őket, hogy a földre kerültek. A sértettek a bántalmazás miatt különböző sérüléseket szereztek, egyiküknek több csontja eltört és a szeme is megsérült. A megalapozott gyanút a többi között kamerafelvételek támasztották alá.

A kényszerintézkedés elrendelésére az ügyészség tett indítványt, amelyről a bíróság nem nyilvános meghallgatáson döntött, az indítványt részben megalapozottnak találva.

A végzés szerint a gyanúsítottak, valamint még ismeretlen társaik november 4-én a Groupama Arénában megtartott NB I-es futballmérkőzés szünetében rátámadtak két sértettre és azután is ütötték-rúgták őket, hogy a földre kerültek. A sértettek a bántalmazás miatt különböző sérüléseket szereztek, egyiküknek több csontja eltört és a szeme is megsérült. A megalapozott gyanút a többi között kamerafelvételek támasztották alá.

Újabb 14 gyanúsítottat elfogtak, négyet még köröznek
A megvert szurkoló önvédelemből használta a kést
Négy és fél évre is börtönbe kerülhetnek a szurkolók
Elektronikus nyomkövető kerülhet az őrizetbe vett szurkolókra
A klub közleményt adott ki a szombaton történtekről
Szurkolói összetűzés az FTC–DVSC mérkőzésen


Az indoklás szerint szükséges, de egyben elégséges kényszerintézkedés a lakhelyelhagyási tilalom alkalmazása, a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt. Hozzátették: több gyanúsítottnak nem volt tényleges tartózkodási helye, ellenük elfogatóparancsot is kiadtak. Fennáll annak a veszélye, hogy ha szabadlábra kerülnének, megszöknének, elrejtőznének a hatóság elől.

A bíróság rámutatott arra is: a bűnismétlés veszélyét az alapozza meg, hogy a cselekményt a gyanúsítottak szervezetten, előre kitervelten követték el. Valamennyien az FTC szurkolói köréhez tartoznak, tisztában voltak a klub és a törzsszurkolók között fennálló konfliktussal, a többi között azzal, hogy a törzsszurkolók hosszabb időn keresztül miért nem látogatták a csapat mérkőzéseit. Ezért nem zárható ki, hogy kényszerintézkedés nélkül ismét bűncselekményt követnének el.

A bíróság – az ügyészi indítvánnyal szemben – nem tartotta indokoltnak előírni, hogy a gyanúsítottak ne tarthassák a kapcsolatot a sértettekkel, mert ezt „ellenőrizni egyébként sem lehetne”, másrészt ez a szabály a távoltartás kényszerintézkedéshez kapcsolódik. A bíróság a lakhelyelhagyási tilalmat nyomkövető eszköz alkalmazásával rendelte el. A gyanúsítottak a végzés értelmében kötelesek magukat távol tartani minden, a sportszövetségek által meghirdetett sportrendezvénytől is.

A klubvezetőséggel folytatott hosszú tárgyalássorozat eredményeként a november 4-ei FTC–DVSC bajnokin tértek vissza a korábban a vénaszkenneres regisztráció miatt távol maradó szurkolói kemény mag tagjai. A meccs szünetében verekedés tört ki a hazai drukkerek között és késelés is történt.

 

Legfrissebb hírek

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
6 perce

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
1 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
11 órája

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
11 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
13 órája

Gyász: elhunyt Martos Győző

Labdarúgó NB I
17 órája

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
20 órája

Litauszki Róbert szerint az év meccse lesz a vasárnapi Fradi–Újpest

Labdarúgó NB I
20 órája