FTC: négy és fél évre is börtönbe kerülhetnek a szurkolók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.08. 16:00
null
Súlyos büntetést kaphatnak a verekedő FTC-szurkolók (Fotó: Szabó Miklós)
Akár négy és fél éves börtönbüntetést is kaphat az a két szurkoló, aki a szombati Ferencváros–Debrecen NB I-es mérkőzés szünetében rátámadt két másik férfira – tudta meg a DIGI Sport.

Mint ismert, a szombati találkozót – amelyet az FTC 2–1-re megnyert – közel húszezer néző előtt rendezték meg, miután három és fél év elteltével megállapodtak egymással a Ferencváros vezetői, illetve a vénaszkenneres regisztráció miatt sztrájkoló kemény mag tagjai, akik most először léptek be a 2014 nyarán átadott létesítménybe.

A mérkőzés szünetében a hazai között súlyos szurkolói rendbontás történt, amikor a szurkolók egy csoportja összeverekedett egymással, ezért három személy megsérült, akiket kórházba szállítottak. A sérülésokozással kapcsolatban megállapítható volt, hogy két szurkoló sérülését a stadion területére bekerült késsel okozták.

Mint megírtuk, két Fradi-szurkolót őrizetbe vett a rendőrség a késeléses eset kapcsán, velük szemben lakhelyelhagyási tilalmat indítványozott az ügyészség.

„A két férfival szemben csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntette a megalapozott gyanú a jelenlegi adatok szerint. Bizonyítottság esetén ezen bűncselekmények büntetési tételének a felső határa, mivel több bűncselekményről van szó, négy és fél évig terjedhet" – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
3 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
4 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
13 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12