FTC: Szerintem a kispestiek beérnék a döntetlennel – Böde

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2017.03.31. 09:33
null
Böde szerint a győzelmi sorozat miatt nincsenek lélektani előnyben (Fotó: Földi D. Attila)
A Ferencváros ebben az idényben négyszer találkozott a Bp. Honvéddal, és mind a négyszer legyőzte kispesti riválisát. A párharc ötödik felvonására szombaton 20.30 órától a Bozsik József Stadionban kerül sor (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!), Böde Dániel reményei szerint a házigazdákkal ellentétben a vendégeknek nem ez lesz a szezon rangadója.

 

„A nagy számok törvénye alapján minden sorozat megszakad egyszer, de abban bízom, hogy a miénk nem szombaton ér véget – mondta Böde Dániel a Nemzeti Sportnak. – Bármennyire is szeretném, olyan nincs, hogy az én csapatom mindig megveri a másikat. Tiszteletlenség lenne a részemről, ha kijelenteném, tízből tízszer nyernénk a Honvéd ellen. Bőven megelégszem azzal, ha ötből ötször legyűrjük. Három pontért megyünk a Bozsik-stadionba, a remélt sikerünkből góllal szeretném kivenni a részem. Ugyanakkor van egy ellenfél is, amely azért tesz meg mindent, hogy ne vigyük el mindhárom pontot, és én ne találjak a kapujába.”

A Ferencváros a szezonban már négyszer – sorozatban ötször – bizonyultak jobbnak a piros-feketéknél, a támadó ennek ellenére nem hiszi, hogy ez számukra lélektani előnyt jelentene.

„Nem gondolom, hogy a kispestiek a múlton rágódnának, mint ahogy mi sem emlegetjük nap mint nap, hogy eddig rendre legyőztük őket. Arról nem is szólva, hogy minden meccs más. Habár egy hasonlóságot felfedeztem: az utóbbi négy mérkőzésen mi szereztük meg a vezetést. A Honvéd játékstílusát ismerve ez azért nem elhanyagolható. Mondom ezt úgy, hogy akkor sem esnék kétségbe, ha ezúttal hátrányba kerülnénk. Épp szerda este mutattuk meg, vagyunk annyira erősek, hogy megfordítsuk a mérkőzés állását.”

A remek szezont futó, a tabellán a második helyen álló Bp. Honvédnál az év meccsére készülnek, legalábbis légiósuk, Ivan Lovric ezen a véleményen van. De vajon mire készülnek a ferencvárosiak?

AZ ÉV MECCSE!
„Egyértelmű, hogy az év meccse következik – mondta Ivan Lovric. – Ezek nem üres szavak, ez az igazság. A Fradit jelenleg három ponttal előzzük meg a tabellán, ha nyernénk, hatra nőne az előnyünk, vagyis jelentős lépést tennénk a dobogós helyek egyikéért. Észnél kell lennünk, mert Thomas Doll csapata egyre jobb formát mutat, a Diósgyőr elleni Magyar Kupa-meccsen a második félidőben kifejezetten jól játszott. Jó kérdés, hogyan győzhetjük le őket szombaton, hiszen eddig is mindent megtettünk, de vagy a szerencse nem állt mellénk, vagy egyszerűen jobban futballoztak, mint mi. Igaz, olyan is előfordult, hogy a játék képe alapján nyernünk kellett volna, mégis vereséget szenvedtünk. Rajtunk semmi sem múlhat, száz százalékot nyújtunk, csak nyerjünk végre.”

„Helyes, készüljenek csak úgy! Addig jó, amíg efféle légkör övez egy-egy párharcot. Ha létezik fontos rangadó, ez az lesz, hiszen ha nyerünk, beérjük a Honvédot, ha azonban vereséget szenvedünk, hat pontra nő a két csapat közötti különbség. Nem mintha az utóbbi változattal számolnék, túlzottan sokba kerülne, ha pontokat veszítenénk. A tét miatt mindkét együttesen nyomás lesz, ám aki valamit el akar érni, annak ezt el kell viselnie. Mindenesetre érdekes mérkőzésnek nézünk elébe, szerintem a kispestiek előzetesen beérnék a döntetlennel. Én viszont biztos nem! Mindenáron győzni akarok, mert még nem tettem le arról, hogy megvédjük bajnoki címünket. A listavezető Videoton Paksra utazik, korábbi csapatomnak amúgy is szurkolok, de most különösen. Ha a fehérváriak nem nyernek, miközben mi igen, módfelett izgalmasan alakulhat a bajnokság hajrája. Az utolsó előtti fordulóban csapunk össze a Vidivel. Talán nem haragszanak meg a honvédosok, ha azt mondom, hogy reményeim szerint az lesz nekünk az év meccse.”

NB I, 2016–2017, 24. FORDULÓ
ÁPRILIS 1., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Gyirmót FC Győr–MTK Budapest
Győr, Alcufer StadionVad II István
18.00: Vasas FC–Debreceni VSC
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Pintér Csaba
18.00: Paksi FC–Videoton FC
Paks, Városi Stadion
Erdős József
18.00: Diósgyőri VTK–Újpest FC
Mezőkövesd, Városi Stadion
Farkas Ádám
18.00: Haladás–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Sopron, Városi Stadion
Szőts Gergely
20.30: Bp. Honvéd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Budapest, Bozsik József Stadion
Solymosi Péter
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 23 13 5 5 49–20 +29 44
2. Budapest Honvéd 23 12 5 6 36–22 +14 41
3. Vasas FC 23 11 5 7 35–23 +12 38
4. Ferencvárosi TC 23 10 8 5 38–28 +10 38
5. Paksi FC 23 8 9 6 28–26 +2 33
6. Szombathelyi Haladás 23 9 5 9 28–31 –3 32
7. Mezőkövesd Zsóry FC 23 8 7 8 25–30 –5 31
8. Újpest FC 23 7 10 6 34–33 +1 31
9. MTK Budapest 23 6 8 9 18–27 –9 26
10. Debreceni VSC 23 6 6 11 24–30 –6 24
11. Diósgyőri VTK 23 6 3 14 26–47 –21 21
12. Gyirmót FC Győr 23 3 7 13 11–35 –24 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik