Jár a dicséret! Remek meccsel kezdte az évet az FTC és a Honvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.11. 17:52
null
Moutari szerezte a Ferencváros első gólját (Fotó: Veres Viktor)
A Ferencváros 2–1-re legyőzte a Budapest Honvédot első, 2017-es tétmeccsén, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A vezetést az új igazolás, Amadou Moutari szerezte meg, majd Leandro is betalált, a találkozó végén pedig Davide Lanzafame szépített. Ezzel Thomas Doll együttese egygólos előnnyel várja a visszavágót.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–HONVÉD 2–1 (1–0)
Groupama Aréna, 6817
néző. V: Iványi (Albert, Buzás)
FTC: Dibusz – Botka, Koch, Leandro, Sternberg – Kleinheisler (Hajnal, 80.), Dilaver, Gera Z. – Moutari (Radó, 84.), Böde, Djuricin (Lovrencsics, 90.)
Honvéd: Gróf – Ikenne-King, Kamber, Lovric, Laczkó (Baráth, 53.), Holender (Kabangu, 57.) – Hidi, Gazdag (Vasziljevics, 80.), Nagy G. – Eppel, Lanzafame
G: Moutari (33.), Leandro (52.), ill. Lanzafame (89.)

Öt új igazolás is ott volt a Fradi kezdőcsapatában! Botka Endre épp korábbi klubja ellen mutatkozhatott be tétmeccsen a zöld-fehéreknél, rajta kívül Kleinheisler László, Julian Koch, Amadou Moutari és Janek Sternberg is pályán volt a kezdő sípszónál. A Honvéd két csatárral, Eppel Mártonnal és Davide Lanzafaméval rohamozott, ám Marco Rossi öt védővel küldte fel az övéit.

Panaszkodni nem lehetett okunk, nagyszerű iramban kezdődött meg a találkozó. Az ötödik percben Böde Dániel lőtt az oldalhálóba, majd a következő támadásnál Hidi Patrik gyönyörű lövését Dibusz Dénes védte pompás bravúrral, a szöglet után pedig Eppel Márton fejelt kevéssel mellé.

Az első tíz perc nagy lendülete egy picit alábbhagyott egy rövid ideig, ám aztán a 24. percben Marco Djuricin szöglete után Böde kevéssel rontott, nem sokkal később pedig Kleinheisler első villanásáról, egy kiváló passzról maradt le éppen csak.

Jól jellemzi a meccset, hogy többször is az egyik oldali ziccerre ziccer jött a másik oldalon is. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor Hidi lövése megpattant Kochon, Leandro pedig a gólvonalról tisztázott.

Hat perccel később megszületett az első találat, mindkét csapat játékában benne volt a gól, de a hazaiak szerezték meg a vezetést. Moutari góllal debütált: szemfülesen (igaz, a felkarját is használva) szerzett Laczkó Zsolt elől labdát, kilépett vele, majd nem hibázta el a ziccerét (1–0).

Még mindig van mit írni az első félidőről, melynek a vége is nagyon izgalmas volt. Előbb Lanzafame hibázott kevéssel szép csel és ballábas lövés után, majd Eppel fejelt lécre egy szabadrúgást követően, az ellentámadásnál pedig Moutari is a lécet találta el! Nagyszerű első félidő volt!

A Honvéd rosszabbul kezdte a második félidőt, mint az elsőt, egy Fradi-szögletet követően Koch fejelt, azután még tisztázott a Honvéd-védelem, de Gera visszafejelte a labdát, Leandro pedig a kapuba csúsztatott (2–0).

A Fradi eldönthette volna a továbbjutást, ha megtartja vagy növeli előnyét. Utóbbira is volt lehetősége, mivel Moutari kiválóan futballozott, s az egyik felfutását és passzát követően Böde lövését védte hatalmas bravúrral Gróf Dávid. A 89. percben a hazaiak számára jött a feketeleves: a szöglet utáni Eppel-csúsztatásból Lanzafame közelről a kapuba bombázott (2–1).

Ha a Fradi így játszik a visszavágón, nem lehet gondja a továbbjutással, de a Honvédnak is megvoltak a lehetőségei, az idegenben szerzett góljával pedig megmaradt az esélye, hogy bejusson a legjobb nyolc közé.

Marco Rossi értékelése

Thomas Doll értékelése

Gera és Lanzafame csatája (Fotó: Veres Viktor)
Gera és Lanzafame csatája (Fotó: Veres Viktor)

PERCRŐL PERCRE

94. perc: VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
91. perc:
négy perc hosszabbítás lesz.
90. perc: Lovrencsics váltotta Djuricint.

Ez a gól még sokat érhet a párharc során!

89. perc: GÓÓÓÓL!!! A szögletet követően Eppel csúsztatott bele a labdába, LANZAFAME pedig közelről a kapuba bombázott. 2–1!
88. perc:
Ikenne-King jobb oldali beadását Dilaver fejelte ki, nagyot mentett a bosnyák.

84. perc: Moutarit Radó váltotta.
82. perc: több Honvéd-kísérlet, mindet megúszta a Fradi, végül Hidi lőtt mellé.
81. perc: Leandro
buktatta Ikenne-Kinget, sárga lap.
80. perc: Vasziljevics
váltotta Gazdagot az egyik oldalon, míg a másikon HajnalKleinheislert.
73. perc: Sternberg indítása után Djuricin lesen.

Kleinheislert cukkolja egy kicsit a vendégtábor, azt kérdezik tőle, hogy megy neki a német nyelv…

67. perc: GRÓF! Moutari ment el nagyon szépen Baráth mellett a jobb oldalon, középre lőtt labdáját Böde húzta egyből kapura, Gróf hatalmas bravúrral mentett.
65. perc:
Hidi lőtt ígéretes szabadrúgás-pozícióból nagyon fölé.
64. perc: Lanzafame cselezgetett, de nem talált lövőhelyzetet, így Kabanguhoz passzolt, akinek lövését blokkolták, majd a támadó szabálytalankodott
63. perc: Djuricin lépett ki a jobb oldalon, középre tett labdájára azonban nem érkezett társ.
60. perc: Djuricin cselezgetett a jobb oldalon, majd lőtt, kísérlete meg is pattant, így Gróf könnyedén védte.
57. perc: Holender
helyett Kabangu a pályán.
55. perc: Djuricin szerzett gólt – lesről. Nem adta meg a játékvezető.
54. perc: Djuricin
és Lovric kapott össze egymással, sárga mindkettejüknek.
53. perc: Laczkó helyett Baráth a pályán.

52. perc: GÓÓÓÓL!! A szögletet követően Koch fejelt, azután még tisztázott a Honvéd-védelem, de Gera visszafejelte a labdát, LEANDRO pedig a kapuba csúsztatott. 2–0!

51. perc: Leandro szabadrúgása elakadt a sorfalban.

50. perc: Laczkó rántotta le Bödét, sárga lap.
49. perc: Hidi lövését védte Dibusz.

46. perc: ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!

Nincs csere a szünetben.

Jár a dicséret, kiváló első félidőt láthattunk!

45+2. perc: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
45+1. perc: LÉC A MÁSIK OLDALON IS!
Moutari lépett ki a jobb oldalon, duplázhatott volna, lövése azonban a lécen csattant!
45. perc: LÉC!
A szabadrúgás után Eppel fejelt kapura szabadon, Dibusz mozdulni se tudott, de a kapufa mentett.
45. perc:
nem az első Botka-fault, ezért már járt a sárga lap.
43. perc:
Dilaver indítására mélységből indult Kleinheisler, így nem volt lesen, középre lőtt labdáját azonban kivágták a Honvéd-védők.

Inverz szélsők a Fradinál: Moutari és Djuricin helyet cserélt egymással.

41. perc: ígéretes szögből végezhetett el szabadrúgást Lanzafame, de kísérlete elakadt a sorfalban. A szöglet után megint ő veszélyeztetett, egy szép csel után ballal lőtt mellé.
40. perc: Lanzafame szép keresztlabdáját Ikenne-King vette át remekül, majd lőtt is, Dibusz védett.
37. perc: Kleinheisler szépen hozta ki a labdát, jól is vette észre Moutarit a jobb oldalon, de hosszú volt az indítása. Járt neki a taps ettől függetlenül.

A gólszerzőt találata után ápolni kellett, Laczkó és Kamber is megrúgta.

33. perc: GÓÓÓÓÓL!!! MOUTARI szemfülesen szerzett Laczkó elől labdát (igaz, ehhez a felkarját is használta), kilépett vele, majd nem hibázta el a ziccerét. 1–0!

29. perc: Kleinheisler szögletét Dilaver lőtte mellé.

27. perc: MAJDNEM OTT VAN A MÁSIK OLDALON IS! Hidi lövése megpattant Kochon, Leandro a gólvonalról vágta ki a labdát!
26. perc: MAJDNEM OTT VAN!
Az első villanás Kleinheislertől! Az irányító kiváló beadásáról éppen csak lemaradt Böde!
24. perc: BÖDE!
Djuricin szöglete után a rövidre érkezett és egyből kapura lőtt az üresen maradt Böde, de nem találta el a kaput.
22. perc: Djuricin adott kiváló labdát Moutarinak, aki visszaadta volna a feladónak a labdát, ám a védelem figyelt.
19. perc: Dilaver adta el a labdát, majd buktatta Gazdagot, a bíró sípja azonban néma maradt.

„Az idén is szeretnénk valamit nyerni a Honvéddal, erre ezúttal is a kupában van a legnagyobb esélyünk. Persze reálisan nézve nem mi vagyunk Magyarország legerősebb csapata" – nyilatkozta korábban Rossi, éppen az októberi, Ferencváros elleni vereség után.

17. perc: Lovric buktatta Kleinheislert, majd gyorsan elvégezte a szabadrúgást Leandro, Böde elől Eppel (!) mentett.

A kezdeti nagy lendület és helyzetözön után kicsit leült a meccs. Vagy jön derült égből a villámcsapás?

12. perc: egy percen belül másodszor lesen Moutari.

Egyelőre kiváló a meccs!

8. perc: Nagy Gergő kapáslövése is csak kevéssel ment mellé!

7. perc: ÚJABB HONVÉD-ZICCER! A szöglet után Lovric és Eppel is fejelni tudott, centikkel ment mellé!
6. perc: HOPPÁ!
Hidi gyönyörű távoli lövése a jobb felső sarok felé tartott, Dibusz azonban pompás védéssel hárított!
5. perc:
HELYZET!
Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Djuricin nem tudta jól átvenni a labdát, ami így Böde elé került, a center azonban nem találta el a kaput, oldalháló lett.
4. perc: Dilaver rúgta meg Gazdagot, szabadrúgás a jobb oldalról. A beívelést Dibusz könnyedén lehúzta.
3. perc: Djuricin kapott jó labdát, de lesen volt és nem is tudta jól átvenni.
2. perc: Leandro indítása hosszú a jobb oldalon Moutarinak.

Kezdjük is a találkozó egyik legnagyobb pikantériájával, Botka Endrével, aki a riválishoz igazolt a télen, ezt pedig a Honvéd-szurkolók nem fogadták nagy örömmel, már a találkozó előtt is kifütyülték és rigmusokkal találták meg.

1. perc:ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

SZÓLJON HOZZÁ, KOMMENTELJEN ITT!

Már a pályán a csapatok, hamarosan kezdünk!

A Honvéd-tábor
A Honvéd-tábor

„Nem szeretném túlzásba vinni a Honvéd elemzését, a héten a futballistáimmal beszéltünk róluk eleget. Ismerjük, tudjuk a gyenge és erős pontjait az ellenfélnek, a házi feladatot megcsináltuk, nem hinném, hogy nagy meglepetés érhet bennünket. Sejtem, milyen játékrendszerben lépnek pályára a honvédosok, persze aztán a kezdő sípszó pillanatában majd meglátjuk, valóban így van-e. Arra kértem a játékosokat, mi leginkább magunkra koncentráljunk. Akkor járunk a legjobban..."

Remélem, izgalmas, szórakoztató kilencven perc lesz, és mi nyerünk! Marco Rossival kölcsönösen tiszteljük egymást, annak idején évekig futballoztam Olaszországban, tudom, milyenek az ottani emberek. Marco Rossinak pedig kijár a tisztelet, Kispesten sokszor nehezebb anyagi körülmények között is kihozza a maximumot a csapatból. Biztos vagyok benne, ezúttal is szoros mérkőzést játszunk."

Nem bánom, hogy éles mérkőzéssel kezdődik az év. Már csak azért sem, mert úgy látom, a héten ettől még csak motiváltabbak voltak a labdarúgók az edzéseken. Mindenki a csapatba akart kerülni, mindenki úgy hajtott a tréningeken, mintha az élete múlna rajta. Ebből csak hasznot húzhatunk. Jó megérzéseim vannak az előttünk álló idénnyel kapcsolatban."

„A télen sokat léptünk előre, novemberben, decemberben leginkább a tempóval volt gondunk, akcióban, gondolkodásban a tavasszal mindenképpen gyorsabbnak kell legyünk. Az pedig számomra igazából mindegy, hogy ötödik, vagy hatodik sebességi fokozatba kapcsolunk, a lényeg, hogy az őszihez képest lendületesebbek legyünk" – mondta Thomas Doll a Nemzeti Sportnak.

Öt új igazolás is ott van a Fradi kezdőcsapatában! Botka Endre épp korábbi klubja ellen mutatkozhat be tétmeccsen a zöld-fehéreknél, rajta kívül Kleinheisler László, Julian Koch, Amadou Moutari és Janek Sternberg is pályán lesz a kezdő sípszónál.

Véget ért már néhány mérkőzés az MK-nyolcaddöntő első találkozóiból, ezekről bővebben IDE KATTINTVA olvashat!

KÖSZÖNTJÜK KEDVES NÉZŐINKET A FERENCVÁROS–HONVÉD MAGYAR KUPA-MÉRKŐZÉS ÉLŐ TUDÓSÍTÁSÁBAN! HAMAROSAN KEZDETÉT VESZI A TALÁLKOZÓ!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik