FTC: két U-válogatott is mehet – ők lehetnek az első távozók

Vágólapra másolva!
2017.12.18. 15:03
null
Távozók gyülekezete? (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros labdarúgócsapatának kerete eddig még nem változott a téli átigazolási időszakban, de vannak kiszemeltjei a klubnak, és már az is valószínűsíthető, kik távozhatnak januárban.

 

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az egyaránt U21-es válogatott Csernik Kornél, Kundrák Norbert páros a téli szünetben az NB II-es Soroksárhoz kerülhet kölcsönbe.

A másodosztályú csapat vezetőedzője, Lipcsei Péter jól ismeri a két futballistát, hiszen az előző idényben dolgozott velük a Ferencváros második csapatánál. Csernik és Kundrák a több játéklehetőség reményében kerülhet kölcsönbe.

A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll továbbra sem számol Bognár Istvánnal, aki ebben az idényben egyetlen bajnokin sem szerepelt a zöld-fehéreknél. Az ő szerződtetése számos klubnál szóba került már az elmúlt fél évben, úgy tudjuk, erre jelenleg a Mezőkövesdnek van a legnagyobb esélye. A középpályás három év után térhetne vissza a borsodiakhoz, hiszen 2012 és 2014 között már futballozott Mezőkövesden.

A Fradinál a légiósok közül a portugál Rui Pedrót és a német Janek Sternberget nem marasztalják, ellenben a Vasas ellen az első NB I-es gólját megszerző Lovrencsics Balázst igen, hiába érdeklődött iránta korábban a Haladás és a Balmazújváros is.

Ami a kiszemelteket illeti: a szlovén Roman Beznjakkal kapcsolatban már egy hónapja jeleztük, hogy továbbra is szerepel a Ferencváros kívánságlistáján, és ez a helyzet továbbra sem változott. A csakfoci.hu-hoz hasonlóan az NSO is úgy értesült, hogy a balmazújvárosi Sigér Dávidot is szívesen látná az Üllői úton az FTC szakmai stábja. Úgy tudjuk, a fővárosiak már kapcsolatba léptek a 27 éves középpályás klubjával, de egyezség még nem született a felek között.

Szurkolói körökben azt is beszélik, hogy a Kínában légióskodó, korábbi sérüléséből lábadozó, tavasszal várhatóan visszatérő Huszti Szabolcs is újra képbe kerülhet a Ferencvárosnál. A szélsővel 2016 nyarán egyszer már kapcsolatba lépett az FTC, de akkor nem kívánt hazatérni. Most ez a helyzet akár változhat is, de konkrét tárgyalásokra még nem került sor.

A Ferencváros ugyanakkor az átigazolási híreket továbbra sem kommentálja, csak a tárgyalások lezárását, illetve a megegyezéseket követően várható nyilatkozat a klubtól.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Roman Bezjak (szlovén, Darmstadt – Németország), Sigér Dávid (Balmazújváros)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bognár István (Mezőkövesd), Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár), Rui Pedro (portugál), Janek Sternberg (német)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik