FTC: elmaradhat a román csapat elleni felkészülési meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.05. 16:47
Könnyen elképzelhető, hogy elmarad a július 13-ára tervezett FTC–UTA Arad felkészülési mérkőzés. A romániai klub súlyos anyagi gondokkal küszködik, ráadásul egyelőre annyi játékosa sincs, amennyivel ki lehetne állni egy összecsapásra.

A sportarad.ro beszámolója szerint a másodosztályú UTA súlyos anyagi problémákkal küzd, amire napokon belül megoldást kell találnia, különben a klub jövője is veszélybe kerül. A portál úgy tudja, egyelőre mindössze hét játékos áll rendelkezésre az aradi egyletnél, így az FTC elleni felkészülési meccsre sem tud kiállni a csapat.

Gheorghe Constantin, az UTA Arad általános igazgatója elmondta: július 9-én akarták kezdeni a felkészülést, ám ez a jelek szerint nem fog megvalósulni, ehelyett 15-én indulhat az alapozás. Az elöljáró szerint a klub sorsa „a levegőben lóg", több dolognak kell megvalósulnia, hogy nyugodt körülmények között vághassanak neki a felkészülésnek.

Constatin a sportarad.ro-nak elmondta: csütörtökön küldött egy faxot a Ferencvárosnak, melyben közölte a magyar együttessel, hogy nem tudják vállalni a július 13-ára tervezett mérkőzést.

NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM
FERENCVÁROS
Felkészülés kezdete: június 24.
Tervezett edzőtábor: nincs hivatalos információ.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 29., Puskás-stadion Ferencváros–Szekszárd 4–1 (Csukics, Böde, Jenner, Busai)
Július 3., Puskás-stadion
Ferencváros–Vasas 4–1 (Böde 2, Somália, Halilagic)
Július 6., 18.00, Telki
Ferencváros–Raja Casablanca (marokkói)
Július 10., TelkiFerencváros–Piast Gliwice (lengyel) ?
Július 13., 17.00, Népliget
Ferencváros–UTA Arad (román II.) ?
Július 16.
Muraszombat (Szlovénia)
Ferencváros–Leeds United (angol, II.) ?

 

Legfrissebb hírek

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

A magyar női kosárválogatott másodszorra már nyert a németek ellen

Kosárlabda
2026.08.23. 20:41

Iraola Liverpoolja nagy tempóval és győzelemmel hangolt az idényrajtra

Angol labdarúgás
2026.08.16. 21:36

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
2026.08.16. 19:10

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
2026.08.14. 16:00

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24