FTC: Doll nemzetközi kupaszereplést és bátor futballt ígér

Vágólapra másolva!
2013.12.19. 15:22
null
Thomas Doll bátor, modern futballt szeretne a Fradinál
Bátor, támadó, modern futballt és rendszeres nemzetközi kupaszereplést szeretne elérni a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros újdonsült vezetőedzője, Thomas Doll. Kubatov Gábor, az FTC elnöke a Facebookon elárulta: a német tréner másfél évre írt alá, illetve azt is elmondta, hogy Máté Csaba és Ralf Zumdick lesznek Doll segítői.

 

 

„Amikor Kelet-Németországban játszottam, követtem a Fradi eredményeit, így tisztában voltam vele, milyen tradíciói vannak a klubnak és milyen sikereket ért el – idézi a fradi.hu Thomas Dollt. – Olyan emberekkel találkoztam eddig itt, akik ezer fokon égnek a Ferencvárosért. Az egyesületnek nagyszerű edzőkomplexuma van, és az itt dolgozók óriási szenvedéllyel beszéltek a Fradiról, valamint arról, milyen célokért dolgozunk. Éppen ezért nagyon boldog voltam, amikor kapcsolatba kerültem az FTC-vel. Megmutatták az épülő stadiont, a népligeti edzőpályákat, megismerhettem a munkatársakat. Mindezek után hazautaztam, ahol jó érzéssel gondoltam vissza a Fradira. Úgy éreztem, hogy ez az, amit kerestem. Nagyon boldog vagyok tehát, hogy én irányíthatom a Fradit. Az is nagyon fontos, hogy a játékosok tisztában legyenek vele, mit jelent a Fradiban játszani, s mit jelentenek ezek a hagyományok és a fanatikus szurkolótábor. Ha a csapatnak és a szurkolóknak sikerül egymásra találni, mint ahogyan a Videoton elleni meccsen is láttam, és a drukkereink látják az új játékunkat, akkor nagy dolgokat érhetünk el együtt. Ha az egység megszületik, abból az egész klub profitálhat és sikeresek lehetünk. Ez óriási feladat számomra.”

„Aki bátor, támadó, modern futballt lát a pályán, annak tudnia kell, hogy a Fradi játszik. Labdatartást, a labdavesztések utáni azonnali visszatámadást és sok gólszerzési lehetőséget szeretnék látni. Miután az ötödik helyen állunk, a hátralévő tizenhárom bajnoki mindegyikén úgy kell játszanunk, hogy csak győztesen hagyjuk el a pályát. Célunk, hogy feljebb lépjünk a tabellán, kivívjuk a nemzetközi kupaszereplést, hiszen a jövőben el kell jutnunk odáig, hogy a Fradi rendszeresen az európai kupaporondon szerepeljen. Ezért dolgozik itt mindenki, ezért épül a stadion – ez motivál minket.”

„Minden eddigi állomáshelyemen jól éreztem magam. A Hamburggal természetesen különlegesebb a kapcsolatom, hiszen ott szerepeltem játékosként, és edzői pályafutásomat is ott kezdtem el. A csapattal fantasztikus fejlődésen mentünk keresztül, megnyertük az Intertotó-kupát, bejutottunk az UEFA-kupába és a Bajnokok Ligájába. Nagyon sok olyan játékost neveltünk, akiből világklasszis futballista lett. Az ott töltött három év kiváló időszaka volt a karrieremnek. Persze a Borussia Dortmunddal vívott Német Kupa-döntő is szép emlék, amit csak hosszabbítás után veszítettünk el a Bayernnel szemben. Rengeteg nagyszerű pillanat volt tehát az eddigi pályafutásomban, és hiszek benne, hogy a jövőben még több ilyet átélhetek majd” – zárta szavait a német szakember.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik