FTC: aláírt a Brémából érkező német balhátvéd – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.21. 16:17
null
Janek Sternberg (balra) a Ferencvárosban folytatja pályafutását (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu/hu/labdarugas/nb-i/hirek/sternberg-alairt/20170121/c/15457" target="_blank">fradi.hu</a>)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online pénteki értesülései, a labdarúgó NB I-ben címvédő Ferencváros a hivatalos honlapján jelentette be a Werder Brementől érkező Janek Sternberg szerződtetését.

 

A Nemzeti Sport Online január elején adta hírül, hogy a Ferencváros német balhátvéddel pótolhatja az Oroszországba távozó Cristian Ramírezt. Értesülésünket nem sokkal később az FTC egyik szurkolói oldala, az ulloi129.hu is megerősítette, hozzátéve, hogy Janek Sternberg lehet a Fradi kiszemeltje.

Pénteken pedig már azt jeleztük, hogy Kleinheisler Lászlóhoz hasonlóan Sternberg ügyében is megszületett az egyezség a Werderrel.

Sternberg a Hamburg utánpótlásából lett német U18-as válogatott 2009-ben, a HSV-nél együtt dolgozott a Vasas jelenlegi vezetőedzőjével, Michael Oenninggel is, viszont a Bundesligában nem kapott lehetőséget, így 2013-ban Brémába szerződött. A német élvonalban a 2014–2015-ös évadban debütált, abban a szezonban 14 bajnokin lépett pályára a Werdernél az első osztályban, azóta viszont összesen csak 11-szer (két hónapot sérülés miatt kellett kihagynia), ebben a szezonban kétszer. A német Bundesligában tehát 24 éves koráig 25 bajnokin szerepelt.

A 182 centiméter magas Sternberget gyors játékosnak tartják, és balhátvéden kívül játszott már bal oldali középpályást is, csakúgy, mint az ecuadori Cristian Ramírez, akinek a pótlására érkezett az Üllői útra. Alacsonyabb osztályban gólerősnek is bizonyult, korábban a német negyedosztályban a Werder, illetve a HSV második csapatainál bajnokikon összesen hét gólt szerzett (az élvonalban nem talált a kapuba).

A Ferencváros a szerződés hosszáról nem adott tájékoztatást, sőt arról sem, hogy végleg vagy kölcsönbe szerezte meg Sternberget, de mivel a 24 esztendős futballista szerződése a nyáron lejárt volna Brémában, így valószínűleg végleg érkezett az Üllői útra.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Bognár István (DVTK), Botka Endre (Bp. Honvéd), Janek Sternberg (német, Werder Bremen – Németország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Holczer Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Kleinheisler László (Werder Bremen, az ősszel kölcsönben Darmstadt 98), Ilija Tucsevics (montenegrói, OFK Grbalj – Montenegró, szabadon igazolható)
Távozók: Busai Attila (DVTK), Csilus Ádám (soroksári kölcsön után Puskás Akadémia FC), Gyömbér Gábor (Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Cristian Ramírez (ecuadori, FK Krasznodar – Oroszország)
Kölcsönbe távozók: Jova Levente (Soroksár), Popov Patrik (Soroksár)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Pintér Ádám, Florian Trinks (német, Erzgebirge Aue – Németország, próbajáték)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik