FTC: tényleg érkezhet a német balhátvéd; U-válogatott brémai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.08. 13:50
null
Sternberg lehet az FTC új balhátvédje (Fotó: LigaInsider.de, archív)
A Nemzeti Sport Online néhány nappal ezelőtt közölte, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata jó eséllyel német balhátvéddel pótolhatja az Oroszországba távozó Cristian Ramírezt. Értesülésünket vasárnap az FTC egyik szurkolói oldala is alátámasztotta.

 

Janek Sternberg lehet a Fradi német kiszemeltje. A volt utánpótlás-válogatott balhátvéd a Werder Brementől érkezhet – írja az ulloi129.hu.

A hír egybecseng az NSO korábbi információival. Úgy tudjuk, a 24 éves balhátvédet a napokban várták egyeztetésre Budapestre, illetve szeretett volna személyesen is megismerkedni a körülményekkel. Amennyiben a tárgyalások sikerrel zárulnak, a jövő héten már be is mutathatja őt a Ferencváros.

Sternberg a Hamburg utánpótlásából lett német U18-as válogatott 2009-ben, a HSV-nél együtt dolgozhatott a Vasas jelenlegi vezetőedzőjével, Michael Oenninggel is, viszont a Bundesligában nem kapott lehetőséget, így 2013-ban Brémába szerződött. A német élvonalban a 2014–2015-ös évadban debütált, abban a szezonban 14 bajnokin lépett pályára a Werdernél az első osztályban, azóta viszont összesen csak 11-szer (két hónapot sérülés miatt kellett kihagynia), ebben a szezonban kétszer. A német Bundesligában tehát 24 éves koráig 25 bajnokin szerepelt.

Ezek után nem meglepő, hogy a több játéklehetőség reményében váltani szeretne. A transfermarkt.de szerint nyáron le is jár a szerződése Brémában.

A 182 centiméter magas Sternberget gyors játékosnak tartják, és balhátvéden kívül játszott már bal oldali középpályást is, csakúgy, mint az ecuadori Cristian Ramírez, akinek a pótlására érkezhet az Üllői útra. Alacsonyabb osztályban gólerősnek is bizonyult, korábban a német negyedosztályban a Werder, illetve a HSV második csapatainál hét gólt is szerzett (az élvonalban még nem talált a kapuba).


TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Holczer Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bognár István (DVTK), Botka Endre (Bp. Honvéd), Jahmir Hyka (albán, FC Luzern – Svájc), Kovács István (Videoton), Lovrencsics Balázs (Soroksár – kölcsönből vissza?), Silye Erik (Soroksár – kölcsönből vissza?), Janek Sternberg (német, Werder Bremen – Németország)
Távozók: Gyömbér Gábor (Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Cristian Ramírez (ecuadori, FK Krasznodar – Oroszország)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Busai Attila (DVTK), Csilus Ádám (soroksári kölcsön után Puskás Akadémia), Jova Levente, Pintér Ádám, Florian Trinks (német)

A FERENCVÁROS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: január 23. – február 1., Valencia (Spanyolország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 14.: FTC–Tevel
Január 18.: FTC–BKV Előre
Január 21.: Puskás Akadémia–FTC
Január 25., Spanyolország, 11.00: FTC–Rapid Wien (osztrák)
Január 28., Spanyolország: FTC–Slovan Liberec (cseh)
Január 31., Spanyolország, 16.00: FTC–Sparta Praha (cseh)
Február 4.: az ellenfél még nem ismert

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik