FTC: a Fradi megkapta, amit Mateosért kért a liláktól

Vágólapra másolva!
2015.08.07. 11:25
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a hivatalos honlapján megerősítette az észak-amerikai Orlando City korábbi bejelentését, miszerint David Mateos az Egyesült Államokba szerződik.

Korábban a Nemzeti Sport Online adta hírül elsőként, hogy David Mateos távozna a Ferencvárostól,az Egyesült Államokból is érdeklődnek iránta, és kikerült a Fradi első keretéből. Az FTC vezetőedzője,Thomas Doll a Zeljeznicar elleni Európa-liga-selejtező első mérkőzése előtt meg is erősítette az NSO értesüléseit. Korábban a Nemzeti Sport Online adta hírül elsőként, hogy David Mateos távozna a Ferencvárostól,az Egyesült Államokból is érdeklődnek iránta, és kikerült a Fradi első keretéből. Az FTC vezetőedzője,Thomas Doll a Zeljeznicar elleni Európa-liga-selejtező első mérkőzése előtt meg is erősítette az NSO értesüléseit.

Az Orlando City július 29-én a hivatalos oldalán bejelentette, megállapodott Mateosszal, s már csak néhány engedélyen múlik, hogy a spanyol védő aláírjon új csapatához.

A Fradi hivatalos közleményben jelezte, a Real Madridban nevelkedő spanyol középhátvéd valóban az MLS-ben folytatja pályafutását. A fradi.hu-n megjelentekben az áll, Mateos az FTC által megkövetelt összegért került a lila-fehér klubhoz.

Értesüléseink szerint a Fradi közel 200 ezer eurót kap Mateosért.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Haraszti Zsolt (Paks), Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Radó András (Haladás), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg), Stanislav Sesták (szlovák, VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kunsági Roland (Mezőkövesd), Lannert Bence (Soroksár), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár)

Az utánpótlásból felkerültek: Dragóner Filip, Lakatos István, Nyéki Márk, Varga Ádám (profi szerződést kaptak)

Kiszemeltek: Pintér Ádám (szabadon igazolható, legutóbb Levadiakosz – Görögország)

Távozók: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: RAFC), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Benjamin Lauth (német, szabadon igazolható), Lannert Bence (Pénzügyőr), David Mateos (spanyol, Orlando City – Egyesült Államok), Nagy Dániel (Würzburger Kicker – Németország), Simita Gergő (Rákosmente KSK), Tarczy Pál (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia), Ugrai Roland (Haladás)
Kölcsönbe távozók: Csilus Tamás (pápai kölcsön után Kisvárda), Korozmán Kevin (Soroksár),
Valencsik Ádám (Soroksár)

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Dibusz Dénes (érdeklődik iránta: Hertha – Németország), Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Paks; Soroksár), Somália (brazil, Toulouse – Franciaország),
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik