Ferenczi: A Fradi-meccs előtt 30 km-t futottam, szóba sem került, hogy beállok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.20. 11:02
null
Ferenczi volt a Vasas hőse a Fradi ellen (Fotó: Hegedüs Gábor)<br />
A Vasas erőnléti edzője, a másodállásban még csatárként is fungáló, 39 éves Ferenczi István ebben a szezonban a Ferencváros elleni bajnokin szerepelt először az NB I-ben, és két góljával döntő érdemeket szerzett abban, hogy az angyalföldiek kétszer is egyenlítettek a 2–2-vel záruló meccsen. Először 11-esből talált be, miután korábban két büntetőt is elrontott csapata. Ferenczi a mérkőzés után nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.



FERENCZI MEGELŐZTE FISCHERT, BEÉRTE BÖDÉT
A korábban a Ferencvárosban is futballozó csatár a hlsz.hu és a nela.hu kimutatása alapján 281. NB I-es meccsén a 100. és a 101. gólját szerezte. Ezzel megelőzte az örökranglistán a 100 góllal álló, hozzá hasonlóan a Fradiban és a Vasasban is játszó Fischer Pált, és beérte a szombati bajnokin szintén csereként beálló ferencvárosi Böde Dánielt. Ferenczi és Böde így holtversenyben a 71. helyen áll az NB I örök-góllövőlistáján a nela.hu adatai alapján.

– Gondolta volna a mérkőzés előtt, hogy pályára lép a Ferencváros ellen?
– Meg sem fordult a fejemben! – válaszolta a Nemzeti Sportnak Ferenczi István. – Bemelegíteni is magamtól mentem el, senki sem küldött. Szóba sem került, hogy játszhatok. Persze, aztán amikor már nagyon nyomtunk, és egymást követték a kapu elé ívelések, már sejteni lehetett, hogy kell még egy center a pályára.

– Az edző vagy ön döntötte el, hogy tizenegyest rúg?
– Amikor a pályán vagyok, rendre én rúgom. Így volt ez a kupameccsünkön is. Most is nyugodtan álltam a labda mögé, és örülök, hogy nem hibáztam.

– Alig több mint tíz percet futballozott, de a lendületét, erejét látva a kilencven percet is végigbírta volna. Amúgy bírná?
– Ha elárulnám, hogy a meccs előtt harminc kilométert futottam, kevesen hinnék el. Pedig így van. Szálkásabb vagyok, mint amikor csak a futballal foglalkoztam, most a vezetőedzőnk munkáját pályaedzőként is segítem. Nagy élmény marad ez a csata, és nemcsak a két gólom, hanem az óriási izgalmak miatt is, ráadásul régen fordult elő, hogy a társaim a levegőbe dobáltak.

„MÉG MINDIG ÉLVEZEM”
Ferenczi a vasasfc.hu-nak további érdekes kérdésre, felvetésre is választ adott.

– Meddig lehet még folytatni?
– Itt az a kérdés, hogy az edzőm és a vezetőség meddig tervez. Igazából én élvezem még mindig a játékot.

– Mi történt az FTC második gólja után?
– Gera vezető büntetőgólja után megkérdeztem a játékvezetőt, hogy mennyi van még hátra. Kassai azt mondta, még egy perc. Ez olyan kevésnek tűnt, hogy szinte még arra sem lehetett elég, hogy a kezdés után felérjen a csapat az ellenfél 16-osáig. Ez a csoda mégis sikerült, ami megmutatta a csapatunk hihetetlen lelki erejét. Azt gondolom, hogy több mint két évtizedes pályafutásom során még sohasem játszottam olyan alakulatban, ahol ennyire jó lett volna a csapatszellem, mint a mostani Vasasban.

– Azért ami az FTC gólja után történt, a labdarúgásban teljesen szokatlan jelenség volt a mi játékosaink részéről. Ilyen inkább az amerikai futballban látható, hogy kilenc ember, szinte egy vonalban megiramodik az ellenfél kapuja felé.
– Amikor a játékvezető ugye mondta, hogy egy perc van még hátra, akkor Bleró (Berecz Zsombor – a szerző) odaszólt nekem, hogy „Pista, add ide nekem a labdát, és fussatok előre”. Oda passzoltam neki, mi spuriztunk az FTC kapuja felé. Ő felívelte, és ez lett! A bal szélről beadás és fejes, gól, és eufória, extázis! A meccs lefújása után is Oenning mester meg is kérdezte, hogy ezt ki találta ki, hogy hátra passz után, sprint. Nos, ezt mi ketten találtuk ki. Hála Istennek, bejött. De úgy érzem így, ezzel a rendkívüli utolsó pillanatban szerzett góllal igazságot szolgáltatott nekünk a sors, mert többet, győzelmet érdemeltünk volna ezen az estén, de vereséget semmiképpen sem.

A mérkőzés összefoglalója

NB I, 2016–2017, 16. FORDULÓ
NOVEMBER 19., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Gyirmót FC Győr–Újpest 1–2
Győr-Gyirmót, Alcufer StadionSzőts Gergely
1500
Mezőkövesd–Videoton 2–1Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
2005
MTK–DVSC 1–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Andó-Szabó Sándor
1657
Paks–Honvéd 1–1
Paks, Paksi Stadion Szabó Zsolt
1118
DVTK–Haladás 2–1
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Erdős József
1033
Vasas–Ferencváros 2–2Budapest, Bozsik József Stadion Kassai Viktor3425
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 16 9 4 3 26–15 +11 31
2. Videoton FC 16 8 3 5 35–18 +17 27
3. Ferencvárosi TC 16 7 5 4 31–24 +7 26
4. Budapest Honvéd 16 7 4 5 25–16 +9 25
5. Mezőkövesd Zsóry FC 16 6 5 5 18–20 –2 23
6. Szombathelyi Haladás 16 6 4 6 19–20 –1 22
7. Újpest FC 16 5 7 4 26–24 +2 22
8. Debreceni VSC 16 5 5 6 20–22 –2 20
9. MTK Budapest 16 4 6 6 10–17 –7 18
10. Paksi FC 16 3 8 5 15–21 –6 17
11. Diósgyőri VTK 16 4 3 9 21–33 –12 15
12. Gyirmót FC Győr 16 3 4 9 8–24 –16 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik