Böde ismét betalált, az FTC ikszelt az El-induló Gliwicével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.10. 12:52
null
Böde Dániel a negyedik felkészülési mérkőzésén is betalált (Fotó: Mirkó István – NS-archív)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott az Európa-ligában is érdekelt lengyel Piast Gliwicével Telkiben. A zöld-fehérek gólját a negyedik összecsapáson is eredményes Böde Dániel szerezte meg.

Túlzás lenne állítani, hogy a ferencvárosiak akarata szerint kezdődött volna a mérkőzés, alaposan bekezdett az Európa-liga-induló Gliwice, és előbb Matras fejesénél Józsinak kellett a gólvonalról tisztáznia, majd nem sokkal később Jurado bólintása, aztán Podgorski távoli lövése tévesztett kaput.

Az első negyedóra végére fokozatosan eltűnt a vendégfölény, egyre többet próbálkoztak a zöld-fehérek és Józsi 20 méteres, majd Csukics 16 méteres lövésével kísérleteztek – mindhiába.

A játékrész derekára „felébredt” (értsd, labdához jutott) Böde is, fejese a vele végig nagy harcban álló Matrasról pattant fölé, majd zseniálisan indította a kilépő Somáliát, aki aztán gyengén fejezte be a támadást, mielőtt kétszer is hosszan pattant el a labda a magyar gólvágótól.

Matras a túloldalon is hasznosnak bizonyult, de Podgorski szabadrúgása után nagy helyzetben a bal alsó mellé fejelt.

MONIZ: A 2. FÉLIDŐBEN LEHETETT LÁTNI, KIRE SZÁMÍTHATUNK
„Az első félidőben hiányzott a kreativitás a játékosunkból, nem tudtunk sokszor a széleken ellenfelünk mögé kerülni – fogalmazott Ricardo Moniz a meccs után a fradi.hu-nak. – Bödét is kevés alkalommal hoztuk helyzetbe, de a második játékrészben az első igazi lehetőségét azonnal kihasználta. A második játékrészben lehetett látni, hogy kire lehet számítani. Ki kell emelnem Hidvégi Sándort, aki jó beadásokat adott, és fegyelmezetten visszazárt. A négy próbajátékos még szombaton bizonyíthat. Egyelőre nem tartunk ott, ahol a szezon elején kell majd lennünk, a mai találkozó rámutatott, hogy miben kell még fejlődnünk.”

A második félidőre hét új emberrel, köztük az új próbajátékosokkal érkezett a magyar csapat. Diallo hamar igyekezett bizonyítani Moniznak, de Ionescu is szép megoldásokkal jelentkezett: mindjárt egy ritmusváltás utáni kapura lövéssel próbálkozott.

A másik új próbajátékos, Sequeira szöglet utáni bólintása kevéssel kerülte el a bal sarkot, emellett Besic szabadrúgásai hordoztak magukban veszélyt, a másodiknál beadás helyett kapura lőtt, és csak öklözni tudott a lengyel kapus.

Valamivel egy óra játékot követően Jenner szép csel után lőtt a kapu bal oldala mellé, majd Ionescu nagyszerű indításából Böde pörgette át a kapust – ezzel a negyedik felkészülési mérkőzésén a hatodik gólját szerezve (1–0).

Sok lehetőségük ezután már nem adódott a ferencvárosiaknak, és kisvártatva érkezett az egyenlítő találat: Klepczynski robbant be középen és lőtt Kurucz lábai között a kapuba (1–1).

Negyedórával a vége előtt így is újra megszerezhette volna a vezetést a zöld-fehér csapat, Diallo azonban nagy erővel kevéssel a bal alsó mellé bombázott.

A hajrában már csupán a lengyelek akarata érvényesült, a legnagyobb helyzetben azonban Zganiacz ziccerben nemcsak a kilépő Kurucz felett, hanem a jobb alsó mellé is pörgetett a 16-oson kívülről, így végül maradt az 1–1 a lengyel dobogóról idén éppen hogy csak lemaradó Gliwice ellen.

Hír még a csapat háza tájáról, hogy a Ferencváros szombaton 18 órától az NB II-es Kozármislennyel találkozik Telkiben zárt kapus felkészülési mérkőzésen. Az FTC eredeti ellenfele az UTA Arad lett volna, de a romániai klub játékoshiány miatt lemondta a találkozót.

Böde gólja 0:57-től (a FradiMedia videója)

PERCRŐL PERCRE
91. Véget ért a mérkőzés.
90.
Kurucz védte a közeli kapura szúrást, a szöglet után nem lett helyzet.

88. Besic helyére Halilagic érkezett.
86. Zganiacz lábában maradt az újabb vendéggól!
Egy kontra végén teljesen egyedül törhetett kapura, észrevette, hogy Kurucz kilépett, így külsővel 20 méterről kapura pörgetett, de kevéssel a jobb alsó mellé szállt a labda.
79.
Újabb lengyel helyzet, 14-ről, fordulásból lőttek a léc fölé.
75.
Somália vitte fel a labdát, majd Diallóhoz játszott, aki 16 méterről, nagy erővel a bal alsó mellé lőtt.
71.
Egyből itt lehetett volna a következő gól, de a 8 méteres fejes elkerülte a kapu jobb oldalát.
70. Egy jobb oldali beadás után a középen berobbanó Klepczynski két védő között 5 méterről Kurucz lábai között a hálóba lőtt. 1–1
68.
Az újabb ivószünet után veszélytelen volt a vendégek szöglete, az ellentámadásnál azonban helyükön voltak a védők.
67.
Egyből helyzet a túloldalon is, de 16-ról a jobb felső sarok fölé lőttek.
66. Vezetést szerzettt a Ferencváros. Böde kapott labdát Ionescutól a 16-oson belül, majd 7 méterről, kissé jobbról a kivetődő kapust átpörgetve a hálóba lőtt. 1–0
65.
Somália ért vissza kétszer is szépen, és mentett a lengyelek elől.
62.
Jenner kapott labdát a 16-os előtt, egy csellel elküldte a védőjét, majd ballal a kapu bal oldala mellé lőtt.
60.
Besic nagy erejű, 30 méteres, középre tartó szabadrúgását csak öklözni tudta a kapus.
55.
Klepczynski kavargatott a 16-oson belül, de szögletre tudtak előle menteni.
50.
Ionescu ritmusváltás után kapura lőtt, ám a védőkről szögletre pattant a labda, a sarokrúgás után pedig a másik próbajátékos, Sequeira berobbanva a kapu bal oldala mellé fejelt.
47.
Besic beívelt labdája után nem alakult ki helyzet.
46.
Ulysse Diallo is pályára lépett, és máris kiharcolt egy szabadrúgást a kaputól 30 méterre.
Jovanovics, Otten, Bönig, Gyömbér, Józsi, Csukics és Valpoort ment le, Sequeira, Hidvégi, Diallo, Ionescu, Jenner, Busai és Dondé állt be.
46. Rengeteg cserével folytatódik a mérkőzés.

45+1. Véget ért az első félidő.
42.
Kurucz jött ki magabiztosan a kapujából, így nem alakult ki újabb helyzet.
38.
A kontra végén az imént szabálytalankodó Hanzel távoli lövése pattant a léc fölé, majd a szöglet után felszabadult a ferencvárosi kapu.
37.Hanzel szabálytalankodott a kapujától 28 méterre, sárga lapot kapott. A bal oldalról Valpoort végezte el a szabadrúgást, helyzet azonban nem alakult ki.
35. Böde került nagy helyzetbe, ám a 16-os vonalánál mellel hosszan vette le, így tisztázni tudtak előle. A sarokrúgás után Gyömbér fejese nem okozott gondot a kapusnak.
34. Podgorski ezúttal a 16-os jobb oldala mellől végezhetett el pontrúgást, de most könnyedén fejeltek ki a védők, a túloldalon pedig Józsi újabb távoli lövése kevésbé lett veszélyes, mint az első.
32. Podgorski 20 méteres, kissé jobbról elvégzett szabadrúgását Matras fejelte ziccerben a bal alsó mellé.
28. Böde került helyzetbe, de nem tudta levenni a labdát, a szöglet után pedig előbb Besic kavargatott a 16-oson belül, majd a túloldalon Valpoort kezére pattant.
27. Böde indította parádésan a 16-oson belülre berobbanó Somáliát, akinek lapos lövése nem okozott gondot Szumskinak.
24. Böde fejese Matrasról a léc fölé pattant, jött a harmadik szöglet. Az újabb sarokrúgás mindenkit elkerült és a jobb alsó mellett hagyta el a pályát.
23. Somália elől fejeltek szögletre a lengyelek, majd jöhetett az újabb a következő magyar sarokrúgás is, ám csak az ivószünet után.
20. Csukics labdavesztése után indult a lengyel kontra, de a ferencvárosi védelem, ha nem is könnyen, tisztázni tudott.
18. Józsi jobb oldali szabadrúgása mindenkit elkerülve a kapu jobb oldala mellett pattant el.
13. Józsi távoli lövését magabiztosan fogta a lengyel kapus.
11. Valpoort pörgetése szögletre pattant, a sarokrúgás után az ide-oda pattogó labdát Csukics a 16-os vonaláról, kissé jobbról fordulásból a jobb felső fölé-mellé tekerte.
9. Podgorski távoli lövése jócskán a jobb alsó mellé szállt.
7. Cicman jobb oldali beadását Rubén Jurado fejelte 12 méterről a léc fölé.
3. Kurucz nem tudott felszabadítani, de a védők szögletre mentettek. A sarokrúgást követő Matras-fejest Józsi fejelte ki a gólvonalról a jobb felső sarok elől.
1. Mindjárt az elején lehetőség a lengyelek előtt, Otten hibái után azonban csak beadásokig jutottak, helyzetig nem.
1. A Piast Gliwice kezdte el a mérkőzést, a ferencvárosi kapuban Kurucz kapott lehetőséget.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–PIAST GLIWICE (lengyel)1–1 (0–0)
FERENCVÁROS: Kurucz – Jovanovics (Busai, a szünetben), Besic (Halilagic , 88.), Otten (Dondé, a szünetben), Bönig (Hidvégi, a szünetben) – Gyömbér (Sequeira, a szünetben), Józsi (Ionescu, a szünetben) – Somália, Csukics (Jenner, a szünetben), Valpoort (Diallo, a szünetben) – Böde
Telki.
Gólszerző:
Böde (66.), ill. Klepczynski (70.)

A mérkőzés előtt

A zöld-fehérek eddig hibátlan mérleggel hangoltak a szezonra, a Szekszárd és a Vasas ellen 4–1-re, a marokkói Radzsa Casablanca ellen pedig 3–2-re nyertek, miközben Böde Dániel ötször is eredményes volt ezeken a találkozókon.

A mostani ellenfél a lengyel élvonal előző kiírásában nagy küzdelemben, csak rosszabb hajrájával maradt le a dobogóról, így végül a negyedik helyen zárt.

A Ferencváros új igazolása, Jack Tuijp egyelőre külön készül, ma még nem lépett pályára. A zöld-fehéreknél két próbajátékos, a mali Ulysse Diallo és a zöld-foki-szigeteki Nito Sequeira a kispadon kapott helyet, mellettük Hidvégi, Jova, Ionescu, Halilagic és Jean Carlos Dondé állhatott be csereként.

A csatár Ulysse Diallo legutóbb Libanonban, a Sabab Szahelnél játszott, míg a középpályás Sequeira a holland másodosztályú Helmond Sportot erősítette, ahol július elsején lejárt a szerződése.


A FERENCVÁROS FELKÉSZÜLÉSE
Felkészülés kezdete: június 24.
Tervezett edzőtábor: nincs hivatalos információ.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 29., Puskás-stadion Ferencváros–Szekszárd 4–1 (Csukics, Böde, Jenner, Busai)
Július 3., Puskás-stadion
Ferencváros–Vasas 4–1 (Böde 2, Somália, Halilagic)
Július 6., Telki
Ferencváros–Radzsa Casablanca (marokkói) 3–2 (Böde 2, Somália)
Július 10., TelkiFerencváros–Piast Gliwice (lengyel) 1–1 (Böde)
Július 13., 18.00, Telki
Ferencváros–Kozármisleny
Július 16.
Muraszombat (Szlovénia)
Ferencváros–Leeds United (angol, II.) ?
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:Busai Attila (Szolnok, kölcsönből vissza), Grúz Tamás (Szolnok, kölcsönből vissza), Hidvégi Sándor (MTK), Kurucz Péter (Siófok), Jack Tuyp (holland, szabadon igazolható, legutóbb Volendam – Hollandia), Arsenio Valpoort (holland, Heerenveen – Hollandia), Zsivóczky Norbert (Szigetszentmiklós, kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Stanley Aborah (belga-ghánai, ?), Júnior Fell (brazil, ?), Juha Hakola(finn, ?), Martin Klein (cseh,?), Quenten Martinus (holland, Emmen – Hollandia), Máté János (siófoki kölcsön után Haladás?), Orosz Márk (Lombard Pápa), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza), Marko Ranilovic (szlovén, Kaposvár?), Sváb Dániel (Energie Cottbus – Németország ?)
Kiszemeltek:Elek Róbert (szabadon igazolható, próbajáték), Jean Carlos Dondé (brazil, szabadon igazolható, próbajáték), Mirza Halilagic (bosnyák, FK Radnicki Lukavac – Bosznia Hercegovina, próbajáték), Nagy Dominik (Pécsi MFC, próbajáték), Adin Jahic (bosnyák, OFK Gradina – Bosznia-Hercegovina, próbajáték), Nagy Ádám (szabadon igazolható, próbajáték), Ulysse Diallo (mali, Sabab Szahel – Libanon, próbajáték), Nito Sequeira (zöld-foki-szigeteki, szabadon igazolható, próbajáték)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik