Felkészülés: negatív tesztek után pozitív eredmény – ikszelt a Várda Kövesden

P. K.P. K.
2020.08.08. 20:35
null
A pirosban játszó Kisvárda döntetlent ért el Mezőkövesden (Fotó: kisvardafc.hu)
A Mezőkövesd NB I-es labdarúgócsapata a Kisvárda ellen játszotta utolsó nyári felkészülési mérkőzését a jövő heti bajnoki rajt előtt.

 

Miután a héten a Kisvárda egyik új játékosának pozitív lett a koronavírustesztje, sokáig kérdéses volt, hogy szombaton meg tudják-e rendezni a Mezőkövesd elleni, idegenbeli felkészülési meccset. Az Újpest elleni hétközi találkozót le is mondta a Kisvárda, de miután a héten a csapat többi tagján elvégzett tesztek negatív eredményt hoztak, a borsodiak ellen pályára léphetett az együttes.

Ilyen előzmények után pozitív eredménynek számíthat, hogy Supka Attila csapata 0–1-ről a hajrában, Kovácsréti Márk találatával egyenlíteni tudott.

A Mezőkövesd a középen érkező Cseri Tamás közeli góljával már a 7. percben megszerezte a vezetést, a gólpassz a nyári szerzemény, a grúz Luka Lakveheliani nevéhez fűződött. Kovácsréti a 80. percben tízméteres lövésből egyenlített.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (1–0)
Mezőkövesd,
zárt kapuk mögött
MEZŐKÖVESD: Szappanos – Elerjesi, Neszterov, Guzmics (Vajda S., 70.), Katanec – Lakvekaliani (Vadnai, a szünetben), Karnicki – Berecz Zs., Besirovic, Cseri T. – Szerderov (Nagy D., a szünetben)
KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Rubus (Datkovic, 70.), Lakatos Cs. (Baranyai Á., 70.) – Lucas, Karaszjuk – Sassá (Hej, 70.), Cukalasz, Kovácsréti – Viana (Horváth Z., 76.)
G: Cseri T. (7.), ill. Kovácsréti (80.)
Forrás: kisvardafc.hu

TOVÁBBI SZOMBATI EREDMÉNYEK
Mol Fehérvár–Újpest FC 1–0

Diósgyőri VTK–Paksi FC 1–1
Ferencváros–Sturm Graz (osztrák) 1–0
MTK Budapest–Újpest FC 4–3
Bp. Honvéd–Baník Ostrava (cseh) 1–2
Mezőkövesd–Kisvárda 1–1
Puskás AFC–NK Osijek (Eszék, horvát) 3–1
Zalaegerszegi TE FC–NK Osijek (Eszék, horvát) 2–0
Slavia Praha (cseh)–Mol Fehérvár 3–1

Legfrissebb hírek

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
10 órája

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
2026.09.25. 14:22

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51