Fehérvár: az ősszel már nem játszhat a válogatott középpályás

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.20. 13:50
null
Kovács István az idén már nem játszhat (Fotó: Földi Imre)
További két hónapig nem számíthat Kovács Istvánra a Mol Fehérvár FC – jelentette be a székesfehérvári klub a hivatalos honlapján.

 

A 28 éves labdarúgó ebben az idényben csupán egyszer, a Tiszaföldvár elleni Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára a Fehérvár színeiben. A klub tájékoztatása szerint a téli alapozásra felépülhet a 15-szörös válogatott középpályás.

„Kovács István szezonja sajnos nem sikerült jól – kezdte dr. Kovács Tibor, a Fehérvár orvosa a klub honlapjának. – Az edzőtáborban kezdődtek a bajok egy ülőideg-gyulladással. Miután ez rendbe jött, a bal térdével akadtak problémák. Tisztában voltunk vele, hogy úgynevezett ugrótérde van, amely egy krónikus elváltozás. Kokót már korábban is kezelték Barcelonában, ezért is fordultunk ismét ugyanahhoz a specialistához. Artroszkópos beavatkozással távolították el a krónikus, degeneratív elváltozásokat a térdkalács alól, a szalag tapadásánál. Mindez azt is jelenti, hogy mire Kokó végez a rehabilitációs munkával, addigra az őszi szezon is véget ér. Jelenleg azt mondhatjuk, örülhetünk, ha a téli edzőtáborra egészséges lesz, azonban fontos megjegyezni, hogy erre minden esély megvan.”

Kovács István az előző évadban 37 tétmeccsen játszott a Vidiben, összesen két gólt szerzett és kilenc gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik