ETO: szerb edző lehet Horváth Ferenc utódja - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.04. 09:32
A Kisalföld információi szerint szerb szakember lehet a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO új vezetőedzője.

A Győr pénteken közös megegyezéssel szerződést bontott Horváth Ferenc vezetőedzővel, Szamosi Tamás és Sütő Szilárd edzőkkel, így az első csapat felkészítését a Diósgyőr elleni mérkőzésre a Fórián Zsolt, Tokody Tibor, Igor Nicsenko, Jordi Illa Solé és Tőkés László alkotta ötös irányította.A Győr pénteken közös megegyezéssel szerződést bontott Horváth Ferenc vezetőedzővel, Szamosi Tamás és Sütő Szilárd edzőkkel, így az első csapat felkészítését a Diósgyőr elleni mérkőzésre a Fórián Zsolt, Tokody Tibor, Igor Nicsenko, Jordi Illa Solé és Tőkés László alkotta ötös irányította.

„A következő fordulóig még mindenképp az ötfős szakmai stáb irányítja és készíti fel a csapatot, de a Pécs elleni találkozó után a válogatott selejtezője miatt kisebb szünet lesz a bajnokságban, s elképzelhető, hogy az azt követő bajnokin már az új edző ül a győri kispadon” – mondta Tokody Tibor a kisalfold.hu-nak.

A lap információi szerint szerb szakember lehet Horváth Ferenc utódja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik