Böde a Fradi Szalaija; újabb nyilvánvaló bírói hiba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.16. 15:23
null
Böde Dániel ennél a helyzetnél kimagaslott a Fradiból, a Nyíregyháza elleni meccs egészét tekintve már kevésbé<br /> (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 20. fordulójából egy meccs ugyan még hátravan (a Győri ETO ma este fogadja a Lombardot), hétfőnként jelentkező szokásos sorozatunkban ezúttal is összefoglaljuk a mögöttünk hagyott hétvége érdekességeit, rekordjait, legjeit. Fókuszban Böde Dániel – a Ferencváros centere sorozatban hatodik bajnokiján nem szerzett gólt, talán már nem is ez a fő feladata?

BÖDE A FRADI SZALAIJA

Mi a hasonlóság Böde Dániel (FTC) és Szalai Ádám (Hoffenheim) között? Például az, hogy az idén tétmeccsen még egyikük sem lőtt gólt. Böde 19 NB I-es meccsen hat, Szalai pedig a Bundesligában ugyanennyi találkozón négy gólig jutott. Előbbi hat, utóbbi hét pályára lépése alkalmával maradt gólképtelen.

A pöttyök jelzik Böde megmozdulásait 
a legutóbbi két bajnokin (Forrás: InStat Football)
A pöttyök jelzik Böde megmozdulásait a legutóbbi két bajnokin (Forrás: InStat Football)

Ugyanakkor azt látjuk, hogy az edzői bizalom töretlen irántuk. Böde egymás után hét bajnokit játszott végig, míg Szalai eddig csak kétszer hiányzott nem eltiltás vagy sérülés miatt. Igaz, hogy ritkán játssza végig a meccseket (legutóbb a Hamburg ellen kisebb sérülése miatt kapott csak öt percet), de folyamatosan megkapja a lehetőséget Markus Gisdol vezetőedzőtől, ugyanúgy, ahogy Böde is Thomas Dolltól.

Szalai esetében a „Miért?” kérdésre Dárdai Pál szövetségi kapitány – aki szintén számol a csatárral – adta meg a választ egy korábbi nyilatkozatában:

„Ezt a „szalaizást” – mert sokat hallom kritikaként, hogy így a Szalai, meg úgy a Szalai – meg el kell felejteni. Ha valaki kielemezné, akkor látná, hogy Ádám hatalmasat melózik két-három védővel a nyakán, lefárasztja őket. Nézzétek meg, a finnek ellen annyira elfárasztotta az ellenfél játékosait, hogy aztán Gerával már fel sem ugrottak, ezért fejelhetett Zoli tisztán.”

Az InStat staisztikai elemzőrendszer adatait felhasználva most megvizsgáltuk Böde és Szalai játékát, és arra a megállapításra jutottunk, hogy bár centerekről van szó, egyik játékosra sem kimondottan befejező szerep hárul. Ritkán kerülnek a kapu közvetlen közelébe, ugyanakkor sokat harcolnak a labdáért a mezőnyben, a kaputól távolabb, a kezdőkör és a tizenhatos közötti területen.

Böde és Szalai egyaránt a csapata párharcainak 13-13 százalékát vállalja magára. A Fradi csatára átlagosan 24-szer (46 százalékkal nyeri meg ezeket), Szalai 27-szer (39 százalékos sikerrel) küzd meg egy az egyben az ellenél játékosaival, miközben meccsenként csak három, illetve kettő kapura lövésük van. Böde meccs/gól mutatója 0.5, Szalaié 0.4.

Az az igazán érdekes, hogy alig van tizenhatoson belüli megmozdulásuk.

Szalai megmozdulásai a Mainz ellen, amikor utoljára kezdett 
(Forrás: InStat Football)
Szalai megmozdulásai a Mainz ellen, amikor utoljára kezdett (Forrás: InStat Football)

Böde két fordulóval ezelőtt, a Győr ellen ötször ért labdába a tizenhatoson belül, pedig azon a meccsen a Fradi abszolút fölényben játszott, három gólt is szerzett, de első számú csatára helyzetbe sem nagyon került, lövése is csupán egy volt, viszont sokat küzdött a mezőnyben területeket nyitva a második hullámból érkező társaknak. A Dunaújváros ellen gólpasszt adott az egyetlen találatot szerző Roland Lamah-nak, de az ETO elleni találatokból is kivette a részét. A 20. fordulóban azonban a Nyíregyháza már jobban zárta ezeket a területeket, így a társak is kevesebb helyzethez jutottak, miközben Bödének csak kettővel több tizenhatoson belüli labdaérintése volt, és csak eggyel több lövése, mint a Győr ellen, vagyis ezúttal sem tudott többet hozzátenni a csapatjátékhoz, hiába lett volna rá nagyobb szükség (0–0-val végződött a találkozó). A Fradi egyébként 2015-ben tétmeccsen még nem szerzett klasszikus csatárgólt, ugyanis Böde mellett a csapat másik csatára, a kevesebbet játszó Benjamin Lauth sem lőtt még gólt, pedig hat-hat találattal ők vezetik a csapat házi góllövőlistáját a bajnokságban.

Szalainak Bödéhez hasonlóan az utóbbi időben meccsenként átlagosan ugyancsak öt tizenhatoson belüli megmozdulása van a Hoffenheimben (azokon az idei bajnokikon, amelyeken több mint fél órát a pályán töltött), a válogatottban azonban ennél is alacsonyabb, 2.5-ös ez a szám.

Megállapítható: a Hoffenheimben már nem elsősorban Szalaitól várják a gólt, mint anno Mainzban (Roberto Firmino és Kevin Volland is többet szerzett nála), és a Fradinál sem a Ricardo Moniznál honos, „csak juttassuk el a labdát Bödének” támadójáték dívik már.

Böde a válogatottságról mondta el véleményét az NSO Tv-nek

MÁR MEGINT EGY NYILVÁNVALÓ BÍRÓI HIBA

Bár a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetői, köztük Csányi Sándor elnök a közelmúltban többször elmondták, nem szeretnék, hogy a bírói ítéletekről szóljanak az NB I-es fordulók utáni értékelések (ezért sem „szakért” már Puhl Sándor a Sport Tv-ben az NB I-es meccseknél), sajnos a tavaszi szezonban eddig minden fordulóban volt nyilvánvaló játékvezetői tévedés, a mostaniban is.

A 18. fordulóban a Győr–Videoton meccsen Farkas Ádám rossz játékosnak mutatott fel sárga lapot, nem a szabálytalankodó Szofian Saklának, akinek az már a második lett volna, hanem Fejes Andrásnak. Egy héttel később a KTE–DVTK találkozón több vitatott ítélete is volt Vad II Istvánnak, de a legvitathatatlanabb tévedése az volt, amikor Tomás Tujvel kivédte Gosztonyi András büntetőjét, ám a meccs nem szöglettel, hanem kirúgással folytatódott.

Szombaton a forduló rangadóján, a bajnoki cím szempontjából is fontos MTK–Videoton találkozón a Bognár Tamás vezette bírói csapat (Buzás Balázs, Kormányos II Gábor – Solymosi Péter, Nasza Tamás) olyan hibát követett el, amely közvetlenül befolyásolta a meccs alakulását – nálunk ez lett a hét bírói tévedése.

A 36. percben Dragan Vukmir kiállítása előtt Feczesin Róbert úgy lépett ki a labdával és jutott el a végül szabálytalankodó szerb védőig, hogy előtte megrántotta Pölöskei Zsolt karját, mezét, hogy a labdához férjen.

A kiállítás 1.27-től látható a mérkőzés összefoglalójában

A csatár a Sport Tv Harmadik félidő című műsorában elismerte, hogy vannak bírók, akik lefújták volna az esetet, de hozzátette, hogy Pölöskei Zsolt is szabálytalan volt, mert szándékosan megállt előtte, nem a labda megjátszására irányult a mozgása. Feczesin megjegyzésének van alapja, de ez csak tovább súlyosbítja Bognár Tamásék tévedését, hiszen azt jelenti, hogy egymás után két szabálytalanságot hagytak következmények nélkül. Előnyszabályról pedig ebben az esetben nem beszélhetünk, hiszen azt egy másik szabálytalansággal nem lehet kiharcolni. Ha a kettő közül bármelyiket lefújja a bíró, akkor Feczesin nem kerül helyzetbe, Vukmir nem rántja le (a bíró tévedése persze nem menti fel a fegyelmezetlen szerb védőt), az MTK pedig nem kerül csaknem 60 percre emberhátrányba gól nélküli állásnál.

Mint ismert, a Videoton végül éppen Feczesin 78. percben szerzett fejes góljával 1–0-ra nyert. A csatár a bajnokság végkimenetele szempontjából is fontos, győzelmet érő találatának köszönhetően kiérdemelte a hét embere címet, a Vidi pedig a hét csapata lett.

Ugyanakkor nem csak a rosszat vesszük észre a játékvezetők ténykedésében. A DVTK–PMFC (2–2) találkozón Solymosi Péter bravúros döntést hozott, azzal, hogy megadta a diósgyőriek első gólját, annak ellenére, hogy lest jelzett az asszisztense. Észrevette ugyanis, hogy a labda egy pécsi lábról került Bacsa Patrik elé. Ezzel kiérdemelte a hét legjobb ítélete címet.

VIDEÓ: A HÉT DEBÜTÁNSA, A DIÓSGYŐRI LOVAG, A DVTK KABALAFIGURÁJA

SZÁRNYAL A KTE, PADLÓN A DUNAÚJVÁROS, FTC- ÉS VIDI-REKORD

A 20. fordulót négy csapat várta úgy, hogya tavaszi szezonban még százszázalékosvolt. Közülük a Ferencváros és a Pécs döntetlent játszott, az MTK kikapott, csak aKecskemétgyőzött, ígya KTE maradt egyedül hibátlan. Vagyis ha most kezdődött volna a bajnokság, akkor Bekő Balázs csapata állna az élen, ráadásul a legtöbb szerzett góllal (7) és holtversenyben a legjobb gólkülönbséggel (+4).

A kecskemétiek tehát egymás után három bajnoki mérkőzést nyertek meg, hasonló bravúrra legutóbb 2013-ban voltak képesek. Akkor a 2012–2013-as szezon utolsó fordulójában Pakson 1–0-ra győztek, majd a következő idény első két mérkőzésén is nyertek, a Honvédot és a Kaposvárt verték meg. Előtte,2012 őszén négyes győzelmi szériát építettek,sorrendben a Honvéd, az Eger, a Haladás és a Siófok ellen nyertek – még Horváth Ferenc irányításával.

A legrosszabbul a Dunaújváros kezdte az idényt, amely tavasszal még nem szerzett pontot, míg a Honvéd, az Újpest, a Puskás Akadémia, a DVTK és a Győr még nem nyert – igaz, utóbbinak ma lesz rá lehetősége a Lombard ellen.

Utóbbi négy bajnoki mérkőzésén nem kapott gólt a Ferencváros. Legutóbb a kecskeméti Marko Vukaszovics talált be Dibusz Dénes kapujába, még november 29-én. A Fradi hálója 408 perce érintetlen, jelenleg ez a leghosszabb kapott gól nélküli sorozat.

De még nem szezoncsúcs! A Videoton védelme az ősszel kétszer is egymást követő öt bajnokin nem kapitulált, először 555, majd 545 percen keresztül nem kapott gólt a fehérvári csapat. És a Debrecennek is volt egy 432 perces szériája.

A Dunaújváros viszont még nem is szerzett gólt az NB I-ben 2015-ben, miközben a legtöbbször a Honvéd, az ETO és a DVTK védelme kapitulált (5-5 alkalommal).

A Videoton – amely a transfermarkt.de húsz meccsre vonatkozó kimutatása alapján jelenleg a világ harmadik legjobb formában lévő csapata – az egyetlen gárda az NB I-ben, amelyikebben a szezonban még nem veszített idegenben mérkőzést. A fehérváriak a többiekhez képest kevésszer, csak nyolcszor léptek pályára látogatóként, ettől függetlenül megsüvegelendő a teljesítményük.

A Vidi legutóbb az előző bajnokság tavaszi szezonjában, 2014. április 5-én kapott ki vendégségben, méghozzá Kecskeméten 3–1-re. Azóta 12 idegenbeli bajnokit vívott meg veretlenül (kilencszer győzött, háromszor ikszelt). Jelenleg a fehérvári együttes tartja a vonatkozó rekordot, és most múlta felül a 2011–2012-es teljesítményét, amikor egymás után 11 idegenbeli bajnokin nem szenvedett vereséget. Viszontmég messze van az utóbbi esztendők csúcsától, a Debreceni VSC rekordjától. A hajdúságiak 2011. március 18. (Videoton–DVSC 2–1) és 2012. augusztus 4. (Kaposvár–DVSC 1–0) között sorozatban 21 idegenbeli bajnokin maradtak veretlenek! Ebben a csaknem másfél éves időszakban látogatóként 12-szer győztek és 9-szer ikszeltek, és nem mellesleg veretlenül lettek bajnokok 2012-ben.

TAVASZI TABELLA
1. Kecskeméti TE 3 3 7–3 +4 9
2. Videoton FC 3 2 1 6–2 +4 7
3. Ferencvárosi TC 3 2 1 4–0 +4 7
4. Pécsi MFC 3 2 1 6–3 +3 7
5. MTK Budapest 3 2 1 5–2 +3 6
6. Paksi FC 3 2 1 5–5 0 6
7. Szombathelyi Haladás 3 1 1 1 4–3 +1 4
8. Nyíregyháza Spartacus FC 3 1 1 1 2–3 –1 4
9. DVSC-Teva 3 1 1 1 1–2 –1 4
10. Lombard Pápa FC 2 1 1 3–3 0 3
11. Diósgyőri VTK 3 2 1 4–5 –1 2
12. Puskás Akadémia FC 3 1 2 2–4 –2 1
13. Győri ETO FC 2 1 1 2–5 –3 1
14. Újpest FC 3 1 2 1–4 –3 1
15. Budapest Honvéd 3 1 2 1–5 –4 1
16. Dunaújváros PASE 3 3 0–4 –4 0

AZ ÚJPEST OLYAT TETT, AMIRE 2012 ÓTA NEM VOLT PÉLDA

Az Újpest FC középpályása, Enisz Bardhi szabadrúgásból szerzett gólt a Paksi FC elleni találkozó első félidejének ráadásában. Sokra nem mentek vele a lila-fehérek, hiszen kikaptak 2–1-re, viszont egy rossz sorozatuk megszakadt, bajnoki meccsen ugyanis csaknem két és fél év szünet után lőttek közvetlenül szabadrúgásból gólt.

Az ősszel nem talált be az Újpest ilyen szituációból, miként az előző bajnokságban sem. A mostanit megelőzően legutóbb 2012. október 27-én lőttek gólt szabadrúgásból NB I-es meccsen a lilák, akkor Kabát Péter korábbi csapata, a Honvéd kapujába tekerte be a labdát. Abban az időben egyébként éppen Kabát góljainak köszönhetően a legeredményesebb szabadrúgáslövők közé tartozott az Újpest.

Még két érdekesség erről a meccsről. A Paks sorozatban az ötödik meccsét nyerte meg Újpesten. Molnár Péter pedigkét héten belül a második gólt kapta harminc méternél távolabbi szabadrúgásból(a 18. fordulóban Pölöskei Zsolt vette be a kapuját).A második félidőben azonbanJonathan Heris fejesénél nemcsak a forduló, hanema tavaszi szezon egyik legnagyobb védését mutatta be Molnár.

Bardhi szabadrúgásgólja a Paks ellen


A hét legszebb góljának Nyilasi Tibor Tóth Balázs (PAFC) Honvéd elleni kapáslövését választotta meg a Harmadik Félidőben.


LABDARÚGÓ NB I, 20. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Március 13., péntek
19.00Diósgyőri VTK–Pécsi MFC 2–2
Solymosi Péter
3034
Március 14., szombat
14.00MTK Budapest–Videoton FC 0–1Bognár Tamás
825
16.00Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd 1–1
Erdős József 1571
16.00Dunaújváros PASE–Kecskeméti TE 0–2
Fábián Mihály
1079
16.00Nyíregyháza Spartacus–Ferencváros 0–0Andó-Szabó Sándor
5500
18.00Szombathelyi Haladás–Debreceni VSC 2–0Iványi Zoltán1738
20.00Újpest FC–Paksi FC 1–2 Pintér Csaba1111
Március 16., hétfő
19.00Győri ETO FC–Lombard Pápa 0–0Szabó Zsolt 2043
A bajnokság állását itt tekintheti meg!


AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 20 16 3 1 46–8 +38 51
2. MTK Budapest 20 14 6 30–19 +11 42
3. Ferencvárosi TC 20 11 5 4 30–15 +15 38
4. Debreceni VSC-Teva 20 10 5 5 27–14 +13 35
5. Paksi FC 20 9 7 4 31–19 +12 34
6. Diósgyőri VTK 20 9 7 4 31–24 +7 34
7. Kecskeméti TE 20 9 4 7 25–24 +1 31
8. Újpest FC 20 7 8 5 17–16 +1 29
9. Puskás Akadémia FC 20 7 4 9 21–24 –3 25
10. Győri ETO FC 20 6 7 7 27–26 +1 25
11. Nyíregyháza Spartacus FC 20 5 4 11 20–30 –10 19
12. Lombard Pápa FC 20 4 6 10 11–32 –21 18
13. Pécsi MFC 20 4 5 11 22–37 –15 17
14. Szombathelyi Haladás 20 4 3 13 12–27 –15 15
15. Budapest Honvéd 20 3 5 12 13–27 –14 14
16. Dunaújváros PASE 20 3 5 12 15–36 –21 13
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik