DVTK: Sokkal többet kell mutatniuk a játékosoknak – Fernando

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.05. 11:37
null
A diósgyőriek a 3. fordulóban, Debrecenben szenvedték el a második vereségüket ebben a szezonban (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 3. fordulóját követően a Debrecenben 2–0-s vereséget szenvedő és így továbbra is nyeretlen DVTK vezetőedzője, Fernando Fernández arról beszélt, hogy játékosainak a hozzáállásukon is változtatniuk kell a jobb eredményekhez. Mestermérleg.

 

DVSC–DVTK 2–0

HERCZEG ANDRÁS, a DVSC vezetőedzője: – A Diósgyőr nagy tartásról tett tanúbizonyságot a múlt héten, amikor kétgólos hátrányból felállt a Puskás Akadémia ellen. Ugyanúgy készültünk ellene, mint mindegyik csapattal szemben, alaposan elemeztük a játékát. Örülök, hogy amit kitaláltunk, az a pályán is működött. Jól kezdtük a mérkőzést, sok helyzetet kialakítottunk, igaz, az ellenfelünknek is volt lehetősége. Ennek ellenére végig kézben tartottuk az összecsapást, mi irányítottuk a játékot. Az első félidőben is érezhető volt a fölényünk, majd a másodikban mindent ott folytattunk, ahol előtte abbahagytuk, nem engedtük kibontakozni a Diósgyőrt. Örülök, hogy két gólt rúgtunk, és megnyertük a meccset. Azt én is szeretném tudni, meddig tartható fenn a veretlenségi sorozatunk. A viccet félretéve: mindent megteszünk, hogy minél tovább hasonlóan jó eredményeket érjünk el.

FERNANDO FERNÁNDEZ, a DVTK vezetőedzője: – Az első perctől kezdve jobbak voltak a hazaiak. Nem keresném külső körülményekben a vereség okát, a nagy hőség mindkét felet ugyanúgy érintette, egyszerűen nem játszottunk kellően magas szinten. Elsősorban két lábbal a földön kell járnunk. Az előző szezonban alig kerültük el a kiesést, és előreláthatólag ebben az idényben is a bennmaradásért küzdünk majd. Idő kell, hogy szervezett legyen a csapat, és úgy nézzen ki, ahogy elvárom. De a professzionális futballban sajnos abból van a legkevesebb. Sokkal többet kell mutatniuk a játékosoknak, változtatni kell a hozzáállásukon is, anélkül hiába várjuk a jó eredményt.Nagyon sok a három forduló alatt kapott nyolc gól. De nemcsak a védőjátékosaimtól várok sokkal többet, hanem a támadások terén is jelentősen fel kell javulnunk.

TOVÁBBI MESTERMÉRLEGEK

Benczés: A 17 éves játékos vitte a hátán a csapatot, pedig… – Puskás Akadémia–MTK Budapest 1–2
Doll elégedett Lanzafaméval, Botkát és a csapat higgadtságát is dicsérte
Ferencváros–Haladás 3–1

NB I, 2018–2019, 3. FORDULÓ
AUGUSZTUS 4., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–MTK Budapest 1–2 Felcsút, Pancho Aréna
Farkas Ádám
837
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 2–0
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Erdős József
4028
Ferencváros–Haladás 3–1
Budapest, Groupama Aréna
Szőts Gergely
7504
AUGUSZTUS 5., VASÁRNAP
18.00:Újpest FC–Kisvárda
Budapest,Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor
18.00:Bp. Honvéd–Paksi FC
Budapest, Bozsik József Stadion
Kassai Viktor
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

 

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
10 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
13 órája

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10