DVTK: borzalmas időszakot él meg a sérülten vett védő

Vágólapra másolva!
2015.04.01. 12:34
A DVTK Paksról vásárolt védője, Kovács Gábor téli sérülése óta továbbra sincs megfelelő állapotban, így a hétvégén a volt csapata elleni bajnokin sem játszhat. A nehéz időszakról a Nemzeti Sportnak nyilatkozott.

„Nem túlzok, borzalmas időszakot éltem meg, olyan fájdalmat, mint az Achilles-ín-gyulladásom idején, egyszer sem éreztem, pedig nem vagyok az a nyávogós fajta” – így a 27 esztendős középső védő, aki a téli szünetben hosszabb alkudozás után szerződött a Paksi FC-től a DVTK-hoz, új csapatában viszont még nem szerepelhetett tétmérkőzésen a sérülése miatt.

„Az ősszel semmi gond nem adódott, a téli felkészülés előtt elkezdtem edzeni, a hegyekben róttam a kilométereket, sajnos túlerőltettem a lábam – folytatta Kovács. – Pihenés helyett tovább melóztam, s mint kiderült, ez megbosszulta magát, a végén már lábra sem tudtam állni – úgy vöröslött az Achilles-inam, hogy az orvosok azt mondták, ilyet még nem láttak. Még kiutaztam a csapattal a törökországi edzőtáborba, de kiderült, nincs értelme erőltetni a mozgást, így következett a teljes pihenés, ám így sem állt be nagy változás. A szakmai stáb azt ajánlotta, utazzak ki Belgrádba. Ez jó döntés volt, kéthetes kinn tartózkodásom alatt elindultam a gyógyulás útján – teljesen levették a terhet a sérült testrészről, különböző gyógynövényekkel kenegették, gipsszerű kötést tettek rá. Úgy három hete gyógytornára is járok, ami valójában csak kettőt jelent, ugyanis egy hétig influenzával küszködtem. Mit mondjak, nem élek fényes időszakot, de a lényeg, hogy kedden elkezdhettem a kocogást, s egyelőre jó hírről számolhatok be: tíz kört tettem meg a pálya körül, és nem fájt a lábam.”

A DVTK-nál a télen távozott Kádár helyére szerződtették Kovácsot, aki tisztában van vele, hogy sokat várnak tőle – főképp a gyenge tavaszi rajt után –, és reméli, hogy már nem kell sokat kihagynia.

LABDARÚGÓ NB I, 22. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Április 3., péntek
19.00Puskás Akadémia FC–Ferencváros (Duna)
Pintér Csaba
Április 4., szombat
14.00Győri ETO FC–Kecskeméti TE (Duna)
Karakó Ferenc
16.00Pécsi MFC–Debreceni VSC (Sport1)
Németh Ádám
18.30Dunaújváros PASE–Nyíregyháza SpartacusErdős József
18.30MTK Budapest–Lombard PápaFarkas Ádám
18.30Diósgyőri VTK–Paksi FC (Sport1)
Iványi Zoltán
Április 5., vasárnap
16.30
Szombathelyi Haladás–Bp. Honvéd (Duna World)
Solymosi Péter
18.30
Újpest FC–Videoton FC (Sport2)
Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik