DVTK: Bódog sokat futó és agresszív csapatot szeretne

Vágólapra másolva!
2017.03.14. 09:06
null
Bódog Tamás úgy érezte: eljött az idő, hogy vezetőedzőként is kipróbálja magát (Fotó: Földi D. Attila)
Sokat futó és agresszív Diósgyőrt akar látni a Dániából hazatérő, a német mentalitást képviselő Bódog Tamás. A hivatalosan hétfőn bemutatott új vezetőedző tudja: képes segíteni a gödörben lévő együttesnek, ám egyedül nem tud csodát tenni.

 

– Bent maradhat a Diósgyőr?
– Ha nem hinnék benne, nem fogadtam volna el az ajánlatot – mondta a 46 esztendős Bódog Tamás, a DVTK új vezetőedzője, a Mainz, a Videoton, az RB Leipzig, valamint a Bröndby korábbi segédedzője, aki kedden tartja első edzését a csapatnak. – Két és fél évre írtam alá, meg sem fordult a fejemben, hogy az ősztől a másodosztályban irányítom majd az együttest.

– Mennyit töprengett, mielőtt elfogadta az ajánlatot?
– Meggyőződésem, aki edzőnek áll, vágyik rá, hogy eljusson abba a pozícióba, amelyben már övé a végső szó. Remekül éreztem magam Németországban, a Videotonnál is sokat tanultam, a Bröndbynél szintén, de úgy éreztem, eljött az idő, hogy vezetőedzőként is kipróbáljam magam. Tudom, képes vagyok segíteni a csapatnak, de azt is, hogy ehhez egyedül kevés leszek. A bentmaradáshoz a játékosokra és a szurkolókra is szükségem lesz.

– Látja már azt a két együttest, amelyiket a bajnokság végén megelőzhet a DVTK?
– Nem az ellenfelet, hanem a saját csapatomat figyelem. Ami azt illeti, megvan a tervem. Első lépésben azt kell elérnünk, hogy az utolsó két fordulónak úgy futhassunk neki, hogy a saját kezünkben van a sorsunk. Ehhez persze a játékunkon is változtatni kell. Olyan Diósgyőrt akarok látni, amely magas szinten védekezik, agresszívan visszatámad, és szétfutja az ellenfelet. Ehhez megfelelő fizikai állapot kell, de bevallom, egyelőre nem tudom, ezen a téren hogy áll a csapat. A következő hetekben igyekszem minél jobban megismerni a játékosokat, ennek függvényében finomítok majd a taktikán.

– Korábban úgy fogalmazott, a támadójáték híve. Akkor is vállalja a nyílt sisakos játékot, amikor a Diósgyőrnek minden egyes pontra szüksége van?
– Az általam elképzelt játékhoz nem elég két hét, az ellenféltől is függ, mennyit tudunk megvalósítani az általam felvázolt taktikából. Meglehet, lesz olyan mérkőzésünk, amelyen ugyan támadni szeretnénk, de a rivális tesz róla, hogy ne látsszon, és olyan találkozónk is lesz, amelyen eleve a biztonsági játékot választjuk. Hosszú távon viszont nem akarok szakítani azzal a filozófiával, amelyet Németországban és Dániában tanultam, tapasztaltam, ezt akarom átadni a játékosoknak – de ahogy mondtam, ehhez időre van szükségem.

– Csakhogy a Diósgyőrnek már csak tíz meccse van, hogy kivívja a bentmaradást.
– Ez igaz, ugyanakkor vannak olyan elemek, amelyek szintén sokat érhetnek, és nincs szükség hetekre ahhoz, hogy elsajátítsa őket a csapat. Ilyen például a hozzáállás és a futómennyiség, vagyis ha felszántjuk a pályát, és többet sprintelünk, mint az ellenfél, már sokat tettünk a győzelemért. Ezen felül a játékosok mentalitásán is változtatni akarok. Amikor a Videotonnál dolgoztam, azt láttam, hogy Lipták Zoltán és Elek Ákos minden edzés után kint marad, külön gyakorol, hogy még jobb futballista legyen. Volt négy-öt olyan labdarúgó, aki megelégedett a középszerűséggel. Nem tudom, Miskolcon kinek milyen a mentalitása, de megvannak a módszereim arra, hogy mindenkit a helyes irányba tereljek, a langyos víz nálam szóba sem jöhet.

– Ha már említette Elek Ákost... Amikor elfogadta a klub ajánlatát, tudta, hogy a válogatott középpályás távozik?
– Amikor rábólintottam az üzletre, Ákos még ide tartozott, de már a levegőben lógott a kazahsztáni lehetőség, azaz tudtam, hogy vele nem számolhatok.

– A válogatott szünet után az Újpest, a Ferencváros és a Honvéd lesz az ellenfél. Nem tűnik könnyű kezdésnek.
– Ha a tabella utolsó előtti helyén állsz, nincs olyan meccs, amelyen te vagy az esélyes. Ugyanakkor nekem úgy tűnik, az NB I-ben bárki legyőzhet bárkit, és még csak azt sem mondom, hogy ehhez a riválisnak kell gyenge napot kifognia. Az is elég lehet, ha a mi játékosaink lesznek kiemelkedő formában.

– A Magyar Kupában a Ferencvároson kellene túljutni az elődöntőbe kerülésért. Feláldozzák a kupát a bentmaradásért?
– Fura lenne ezt kijelenteni, elvégre a Magyar Kupa az a sorozat, amelyben a legkevesebb meccset kell nyerni a dicsőséghez és a nemzetközi porondhoz. Más kérdés, mennyire örülnénk az Európa-liga-selejtezőnek, ha közben kiesne a csapat. Úgy gondolom, ebben a helyzetben az a racionális döntés, ha a bajnokságot helyezzük előtérbe. Nem úgy megyünk neki a párharcnak, hogy elkönyveljük a kiesést, de az biztos, hogy ha valamelyik játékosom nem egészséges, vagy úgy érzem, pihentetnem kell, nem kockáztatom meg a szerepeltetését.

– A szurkolókat is említette, de mekkora hátrányt jelenthet, hogy a stadion építése miatt a csapatnak Mezőkövesden kell rendeznie a hazai meccseit?
– Nyilván nem ideális, ugyanakkor ha bent akarunk maradni, a mindent eldöntő meccsekre tizenötezer diósgyőrinek kell kivonulnia, aki pedig nem fér be a stadionba, annak a kerítésen kívülről kell buzdítania a csapatot. A szurkolói bázis nagy szerepet játszott abban, hogy elfogadtam az ajánlatot, persze tudom, hogy csak addig bíznak bennem, amíg jönnek az eredmények. Ám ha mindenki hozzáteszi a maga részét, elérhetjük a célunkat, és jövőre is az NB I-ben szerepelhetünk.

EDZŐVÁLTÁSOK A 2016–2017-ES SZEZONBAN
2016. július 27.DVSC
Kondás Elemér helyett ideiglenesen Herczeg András.
2016. augusztus 8.
DVSC
Herczeg András helyett Leonel Pontes (portugál).
2016. december 19.
MTK
Teodoru Vaszilisz helyett Tamási Zsolt.
2016. december 22.
Mezőkövesd
Pintér Attila bejelentette távozását.
2016. december 27.
Mezőkövesd
Bejelentették Tomiszlav Szivics érkezését.
2017. március 3.
DVTK
Horváth Ferenc helyett ideiglenesen Vitelki Zoltán.
2017. március 13.DVTK
Vitelki Zoltán helyett Bódog Tamás.
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 23 13 5 5 49–20 +29 44
2. Budapest Honvéd 23 12 5 6 36–22 +14 41
3. Vasas FC 22 11 5 6 33–20 +13 38
4. Ferencvárosi TC 23 10 8 5 38–28 +10 38
5. Paksi FC 23 8 9 6 28–26 +2 33
6. Mezőkövesd Zsóry FC 23 8 7 8 25–30 –5 31
7. Újpest FC 23 7 10 6 34–33 +1 31
8. Szombathelyi Haladás 22 8 5 9 25–29 –4 29
9. MTK Budapest 23 6 8 9 18–27 –9 26
10. Debreceni VSC 23 6 6 11 24–30 –6 24
11. Diósgyőri VTK 23 6 3 14 26–47 –21 21
12. Gyirmót FC Győr 23 3 7 13 11–35 –24 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik