DVTK: a hátvéd szerint természetes, hogy győzni mennek a Honvédhoz

Vágólapra másolva!
2011.10.19. 17:48
Címkék
Gohér Gergő, a labdarúgó NB I harmadik helyén álló Diósgyőri VTK játékosa arról beszélt klubja hivatalos honlapjának, hogy bár nyeretlenek még idegenben, a Bp. Honvédhoz győzni mennek pénteken.

„Nehéz mérkőzés lesz, mert köztudomású, hogy a Honvéd tele van gyors játékosokkal, és remekül kontrázik. Győzni megyünk, miként mindenhová” – idézi Gohér Gergőt a dvtk.eu.

A játékost kérdezték arról is, szerinte mi az oka annak, hogy hazai pályán hengerel a csapat, idegenben viszont egyelőre képtelen nyerni.

„A feltételek adva vannak, idegenben is megkapjuk ugyanazt a szurkolói támogatást, mint itthon – mondta erre a játékos. – Egy aprócska idegenbeli siker megadhatná azt a lökést, amelynek segítségével Miskolcon kívül is sorra tudnánk hozni a mérkőzéseket. Akkor joggal beszélhetnénk arról, hogy minél előkelőbb helyen végezzünk a bajnokságban.”

A játékos beszélt arról is, hogy az anyagiak, a rendszeres játéklehetőség és a szurkolói támogatás egyaránt közrejátszott abban, hogy nemrégiben meghosszabbította szerződését a DVTK-val.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik