DVSC: bevált a teszten, négy évre szerződtették a csatárt

Vágólapra másolva!
2018.07.20. 17:44
A DVSC négy esztendőre szerződtette Damásdi Alexet – tudtuk meg az NB I-es debreceni labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

A 21 éves Damásdi Alex egy héttel ezelőtt érkezett próbajátékra a DVSC-hez, a Vác elleni edzőmérkőzésen góllal és jó játékkal vette ki a részét a 2–1-es győzelemből.

A jobbszélsőként, balszélsőként és csatárként is bevethető Damásdi a Puskás Akadémián nevelkedett, majd Felcsútról az NB II-ben szereplő Ceglédhez került, ahol az előző szezonban 38 bajnoki mérkőzésen kilenc gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bódi Ádám (Videoton – kölcsön után végleg), Ezequiel Calvente (spanyol, klub nélküli, legutóbb Békéscsaba, ill. kölcsönben Haladás), Erik Cikos (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia), Damásdi Alex (szabadon igazolhatóként, legutóbb Cegléd), Haris Attila (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők: Albion Avdijaj (albán, Grasshoppers – Svájc), Szécsi Márk (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők: Bokros Tibor (Balmazújváros, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Kóródi Nándor
Kiszemeltek: Nemanja Andrics (szerb, Balmazújváros)
Távozók: Justin Junior Mengolo (kameruni, közös megegyezéssel felbontották a szerződését, szabadon igazolható), Sós Bence (Videoton), Tisza Tibor (visszavonul)
Kölcsönbe távozók: Danilo Szekulics (szerb, Alaskert – Örményország)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik