DVTK-Ferencváros: két-két gól, egy-egy pont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.21. 16:27
null
Leonardo és Tisza Tibor sokszor megküzdött egymással (Fotó: Mirkó István)
A jó passzban lévő Ferencváros az edzőváltáson áteső Diósgyőr otthonában vendégszerepelt az NB I 24. fordulójában, és a tízezer néző előtt lezajlott rangadó 2–2-es döntetlenre végződött.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Fel kell ébreszteni a játékosokban a hiúságot – mondta az idény előtt még Európáról álmodó Diósgyőr nemrégiben az idény végéig kinevezett edzője, Kovac Zoltán, akinek éppen kapóra jött, hogy a legnépszerűbb magyar klubcsapatot, a Ferencvárost fogadták legényei, hiszen mikor ne játsszanak mindent beleadva (természetesen a Nyíregyháza hiányában), ha nem a zöld-fehérek ellen, ráadásul odahaza? A belga állampolgár Kovac egyébként nem „túrta szét" a Szentes Lázár által épített csapatot, erre nem túl bő keret nem is adott volna lehetőséget, a Siófok elleni kezdőből mindössze Francisco Gallardo és L'Imam Seydi került ki, átadva helyüket Gosztonyi Andrásnak és José Luquének.

JÖTTEK-MENTEK!
A Ferencvárostól a Diósgyőrhöz:
2009, Zsivóczky Norbert
2005, Berki Krisztián
1999, Páling Zsolt
A Diósgyőrtől a Ferencvároshoz:
2006, Jeremías Emanuel Buz
1999, Kulcsár Sándor
1986, Dzurják József
1982, Szántó Gábor

A Ferencváros remekül kezdte a tavaszt, aztán a Honvéd megtörte Ricardo Monizék lendületét, miközben az évi másfél milliárd forintból gazdálkodó klub vezérigazgatója, Orosz Pál is megerősítette, hogy ebben a hónapban csúszik a labdarúgók fizetése. A holland mester szimpatikus módon elnézést kért a szurkolóktól a múlt heti vereség miatt, majd bejelentette, hogy az első döntőre készülnek a DVTK otthonában: az egyhetes, háromrészes finálé-sorozat következő két felvonása a Videoton elleni Ligakupa-döntő, majd bajnoki lesz.

A kellemes tavaszi időben megtelt a DVTK-stadion, és remek hangulatban kezdődött a bajnoki – még akkor is, ha néhány hazai ultracsoport továbbra is „sztrájkol". A magyar és horvát felmenőkkel is dicsekvő Kovac a vártnál sokkal hamarabb megejtette első cseréjét, ugyanis Vladan Csukics belépője után Gosztonyi jobb bokája kifordult. A későbbi diagnózis szerint szárkapocscsonttörést szenvedett a hazaiak szélsője.

A RENDŐRSÉG KÉT ELŐÁLLÍTÁSRÓL ÉS HÁROM SÉRÜLTRŐL SZÁMOLT BE

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalos információira hivatkozva a police.hu arról számolt be, hogy két előállítás történt a mérkőzést követő összetűzés során, amelyben három sérültről is említést tettek.

Bővebben itt olvashat a hírről!

A vártnál jóval hamarabb megkapta a DVTK első gólját a Kovac-érában, mert a 7. percben Böde Dániel remek passza után Julian Jennernek csak a kapuba kellett pofoznia a labdát fél méterről – csak éppen az egész hazai védelem leállt, lest reklamálva.

Nem sokra rá Böde is betalálhatott volna, de az ötösön az utolsó pillanatban szerelte Vadász Viktor. Megúszta a Diósgyőr, sőt pár perc múlva egyenlített is: Kovac jól „seydítette meg", kit kell beküldenie Gosztonyi helyére, mert a Jova Levente éppen a csereember, L'Imam Seydi elé paskolta Tisza Tibor beadását, a támadó pedig közelről nem hibázott.

Paprikás, jó iramú perceknek örvendhetett a gólt követően is a nézősereg: előbb Böde fejelt a kapu mellé Somália beadása után (Kádár Tamás érthetetlen módon felejtkezett el róla), majd Rudolf Gergely próbálkozott lábbal, de ő is pontatlan volt. Kovac megkapta első játékvezetői figyelmeztetését is időközben a kispadja előtti kis mozgástér elhagyásáért, ezt követően már a kijelölt territóriumon belül tárta szét kezeit megadóan, amikor Rudolf ziccert rontott, majd Luque szabadrúgása éppen csak elkerülte a jobb alsót.

Szintén sérülés miatt cserélt Moniz, bő fél óra után Csukics lesántikált, Stanley Aborah váltotta. A kényszerű csere a Fradinál is gólt szült tíz percen belül: amikor a hazai védők először elfeledkeztek egy szöglet után Gyömbér Gáborról, még a bal alsó mellé szállt a fejes, a 43. percben azonban lábbal már nem hibázott a fővárosi védő.

A fordulást követően a vendégeké volt az első helyzet: Leonardo átviharzott az ezúttal is inkább statikus, mint stabil DVTK-védelmen, de lövését védte Ribánszki László, akárcsak nem sokkal később Jenner tekerését. Jegyezzük is meg gyorsan, hogy a mérkőzés során rendre „viharban volt" a piros mezes védősor, egymást követték a figyelmetlenségek, a rossz helyezkedések, a lemaradások és az el nem indulások, de még az alapszintű kommunikáció is sokszor hibádzott.

FELHARSANT

Amikor az 59. percben Luque helyett a szűrő Takács Tibort küldte be Kovac, felharsantak az első füttyök a lelátón, majd egyre inkább kezdte elveszíteni türelmét és bizodalmát övéiben a hazai szurkolósereg egy része.

Egyre gyengébben játszott a Kovac-csapat, a hazai közönség előbb halkan, majd egyre ingerültebben tüntetett kedvencei ellen – Kádár nekibuzdulásában veszélyesen kapura lőtt, majd az általa vezetett védelem élénk közreműködésével Leonardo gyorsan egymás után kétszer is helyzetbe került, de mindkettőt elpuskázta; majd Bödétől hárman sem tudták elvenni a labdát, szerencséjükre az ék hosszan szöktette magát az ötös előtt.

A sors iróniájaként a második ferencvárosi védelmi megingást is góllal büntették a diósgyőriek, és ezt is olyan passzív lesállás előzte meg, mint az első fővárosi gólt: Tisza remek passzát ezúttal Seydi értékesítette fél lépésről a jobb alsó előtt.

A hajrá is feszült hangulatot, erősen közepes iramú futballt és rengeteg hibás átadást hozott, akárcsak maga a mérkőzés, de ezúttal néhány műesés is tarkította a játékmenetet. Mindkét csapat bátran rohamozott a győztes gólért, de egyik sem járt sikerrel (Leonardo harmadik helyzetéből sem talált kaput) – tovább tart tehát a DVTK hazai nyeretlensége a Ferencváros ellen, a diósgyőriek ugyanis 32 éve nem tudják legyőzni az élvonalban a zöld-fehéreket.

Egyik oldalon sem örülhetnek azonban tiszta szívből az egyetlen pontnak.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

EDZŐI NYILATKOZATOK
„Voltak erősebb és gyengébb periódusaink a mérkőzésen, de az mindenképp látszott, hogy a Ferencváros előrébb tart, mint mi, gondolok itt a labda nélküli és a labdás mozgásokra. A félidőben nagyon mérges voltam, mert a szurkolók nem ezt érdemelték, de a második játékrészben már jobb volt a csapat teljesítménye. Sajnálom Gosztonyi Andrást, és rajta kívül is vannak sérültjeink, de dolgozunk tovább. A kispadon is gyorsan kell döntenünk, nem mindig volt meg az összhang, de ezt a profi gondolkodást oda is be kell vinnünk" – nyilatkozta a DVTK újdonsült vezetőedzője, Kovac Zoltán a Magyar Televíziónak.
„Természetesen léptünk előre az előző mérkőzéshez képest, nagyszerű hangulat volt, és jó mérkőzés, de sajnos több gólt kellett volna rúgnunk. Tiszteljük az ellenfelünket, de ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk, a diósgyőrieknek két helyzetük volt, abból gólokat szereztek. Buta hibáinkból lett ez az eredmény, most már a riválisaink kezében van az előny, ezt nem szeretjük, de dolgozunk tovább" – értékelte a mérkőzést a Ferencváros vezetőedzője, Ricardo Moniz.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I
24. FORDULÓ

DIÓSGYŐRI VTK–FERENCVÁROS 2–2 (Seydi 13., 73., ill. Jenner 7., Gyömbér 43.)

NB I, 24. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Április 19., péntek
17.00 Siófok FC–MTK Budapest 2–1 Németh Ádám
19.00 Újpest FC–Pécsi MFC 4–2 Farkas Ádám
Április 20., szombat
14.00 Bp. Honvéd–Kecskeméti TE-PM 0–0 Oláh Gábor
16.00 Egri FC–Kaposvári Rákóczi 1–0 Veizer Roland
16.00 Videoton FC–MVM Paks 2–0 Bognár Tamás
18.30 Lombard Pápa–Győri ETO FC 1–1 Vad II István
Április 21., vasárnap
16.30 Diósgyőri VTK–Ferencváros 2–2 Solymosi Péter
18.30 Haladás–Debreceni VSC-Teva 1–0 Iványi Zoltán
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 23 15 7 1 45–19 +26 52
2. Videoton FC 24 12 6 6 40–18 +22 42
3. MTK Budapest 23 12 5 6 36–23 +13 41
4. Ferencváros 24 10 9 5 41–29 +12 39
5. DVSC-Teva 24 11 3 10 33–24 +9 36
6. Budapest Honvéd 24 10 6 8 35–33 +2 36
7. Haladás 24 8 9 7 27–21 +6 33
8. Diósgyőri VTK 24 8 8 8 23–29 –6 32
9. MVM Paks 24 7 11 6 34–27 +7 32
10. Újpest FC 23 8 7 8 32–33 –1 31
11. KTE-Phoenix Mecano 23 8 7 8 27–30 –3 31
12. Kaposvári Rákóczi 24 8 5 11 26–29 –3 29
13. Pécsi MFC 24 7 7 10 26–34 –8 28
14. Lombard Pápa FC 24 6 6 12 18–38 –20 24
15. Siófok 24 4 4 16 25–52 –27 16
16. Egri FC 24 3 6 15 18–47 –29 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik