NB I: Cristiano Ronaldo ezeket befejeli... – Csertői Aurél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.22. 13:04
null
Csertői Aurél Cristiano Ronaldóval példálózott a Mezőkövesd elleni döntetlen után (Fotó: paksifc.hu)
A labdarúgó NB I 13. fordulója után már idéztünk néhány edzői értékelést, most jöjjön az összes mestermérleg!

 

FERENCVÁROS–ÚJPEST 1–0

MÁTÉ
CSABA, a Ferencváros megbízott edzője: Az első félidő sajnos nem úgy alakult, ahogy elterveztük. Az Újpest nagyon hatékonyan támadta le a védőinket, emiatt a középpályásaink nem tudták elkérni a labdát, túlságosan tartottak attól, hogy elveszítik. Ívelésekkel próbálkoztunk, de az Újpest magas védői ezek ellen is jól védekeztek. A szünetben Leandro becserélésével igyekeztünk labdabiztosabbá tenni a csapatot, a pályára lépése után a játékunk már hasonlított arra, amit elterveztünk. Voltak ígéretes lehetőségeink, beszorítottuk az újpestieket, és egy szép támadás végén a győztes gólt is megszereztük. A vendégekből talán sokat kivett az első félidőben mutatott játékuk, erre készültünk is, mondtuk is, hogy az utolsó tíz percben is megnyerhető a meccs. Az ilyen meccseken az egyéni kvalitás, a higgadtság és a koncentráció dönt. Böde Dániel szereti az ilyen találkozókat, remek versenyzőtípus, talán nem véletlen, hogy éppen ő szerezte a győztes gólt, mint ahogy az sem, hogy nem először döntött el egy derbit – fogalmazott a szakember, aki arra is reagált, valóban előrébb jár-e a Fradi az Újpestnél. – Talán igen, de nem azért, mert az utóbbi időben mi nyertük meg az egymás elleni meccseinket. Inkább azért, mert az utóbbi idényekben rendre előttük végeztünk a tabellán, és a tavaly rendezett Magyar Kupa-döntőt is megnyertük.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: Az első félidőben nagyon jól futballoztunk, mi irányítottunk, de sajnos nem tudtuk gólra váltani a helyzeteinket. A Ferencvárosnak ekkor egyetlen lehetősége sem volt, a fordulás után agresszívabb volt, de ziccerbe akkor sem került. Végül egyetlen helyes döntés jelentette a különbséget. A második félidőben Windecker József teljesen üresen fejelt kapura, de mellébólintott, a másik kapunál a Fradi nem hibázott, ezzel megnyerte a meccset. A játékosok hozzáállásával és teljesítményével elégedett vagyok, de sajnos ez kevés volt a pontszerzéshez. A helyzetkihasználás az egyéni képességen múlik. Azon, hogy az adott pillanatban milyen döntést hoz a játékos. Sajnos nekünk nem sikerül feltenni az i-re a pontot, aki helyzetbe kerül, többnyire hibázik. Most éppenséggel kilencven percen keresztül szerettünk volna letámadni, de úgy láttam, néhány játékosom elfáradt. Talán ezért sem sikerült végig nyomás alatt tartani a hazai csapat védelmét – mondta a lilák szakvezetője, aki a lehetséges menesztését érintő felvetésre is válaszolt. – Erről nem tudok, de nem is engem kell erről megkérdezni.

DIÓSGYŐRI VTK–BP. HONVÉD 2–1

BÓDOG TAMÁS, a Diósgyőri VTK vezetőedzője: – Küzdelmes meccset vívtunk a bajnoki címvédővel, s valóban, a slusszpoén a végére maradt, hiszen a tizenegyes belövése után véget is ért a mérkőzés, a kispestieknek már nem maradt lehetőségük a javításra. Normális esetben a játékosok döntik el, ki rúgja a büntetőt, én viszont beszóltam, hogy inkább Ugrai lője. Ám soha többet! Ha őszinte akarok lenni, kiheréltem volna magamat, ha emiatt nem nyertünk volna. Azért szóltam be, mert eddig mindig berúgta. Aztán hallottam, hogy azért nem ő akarta rúgni, mert az utolsó edzésen kétszer is kihagyta. De én erről nem tudtam. Nagyszerű volt a hangulat a kettős mérkőzésen. Gondolom, a semleges szurkolók is jól szórakozhattak. Nem volt könnyű a második meccset játszani, de szerencsére nyertünk.


ERIK VAN DER MEER, a Honvéd vezetőedzője:
– Jó meccset, kemény, férfias, kiegyenlített csatát láttunk, igazságos lett volna a döntetlen. Az első gól előtt Banó-Szabó Bence rosszul dobott be, legalábbis a játékvezető szerint, ebből szerzett gólt Ugrai Roland. Egyik tizenegyes sem volt jogos. Az elsőnél Bacsa Patrik belerohant Ivan Lovricba, a másodiknál Bobál Dávid elrúgta a labdát, nem szándékosan rúgott bele Busai Attilába, ekkor már nem kontrollálhatta a mozgását – ezt hússzor néztem vissza az öltözőben a videoelemzőnk jóvoltából. Szabó Zsolt már a Debrecen ellen is olyan tizenegyest adott ellenünk, amely nem volt jogos. Nem egyirányú kommunikációra lenne szükség, hiszen az nem normális, hogy mi nem bírálhatjuk a játékvezetők ítéleteit. Lehet, én leszek a rosszfiú, de így látom. Hogy mire lenne szükség, hogy több pontot szerezzünk? Egy jó bíróra… Az első meccs csúszott kicsit, így nem lehetett normálisan bemelegíteni. Nem az az érdeke mindenkinek, hogy jó terméket állítsunk elő? Mindenkinek javulnia kell, hogy jobb legyen a magyar futball. Persze nekünk is.

DEBRECENI VSC–HALADÁS 1–1

HERCZEG ANDRÁS, a Debreceni VSC vezetőedzője: Az első diagnózis szerint Sós Bence agyrázkódást szenvedett, ráadásul Szatmári Csabát is kényszerből kellett lehoznom, neki „beállt” a combja. A variációs lehetőségeim így igencsak behatárolódtak. Szervezetten, ügyesen futballozott a Haladás, hamar vezetést is szerzett. A kapott gól után azonban irányítottuk a meccset, de sajnos több pontatlanság is becsúszott a játékunkba. Az utóbbi időben megszokottnál kevesebb helyzetet alakítottunk ki. De minden elismerést megérdemel a csapat, alázatosan, jó hozzáállással futballozott a Hali ellen is, de van bennem csalódottság, hiszen akkor is siettettük a játékot, amikor nem kellett volna. Ettől függetlenül emelt fővel jöhettünk le a pályáról. Ki kell emelnem, remek ötletnek tartom, hogy két meccset rendeztek egymás után, öröm volt ennyi néző előtt futballozni.

PACSI BÁLINT, a Haladás vezetőedzője: – A Haladás és a Debrecen is bizonyította, hogy magyar srácokkal is lehet jól futballozni. Ezen az úton kell járnunk, ez a honi labdarúgás érdeke. Fantasztikus átélni, hogy a tizenhat éves Kiss Tamás gólt szerez. Hiányzott az ötgólos David Williams, valamint Bosnjak Predrag és Myke Bouard Ramos is, de ha kell, még három srácot felhozunk az Illés Akadémiáról. Jól játszottunk, nyerhettünk is volna, de igazságos a döntetlen. Király Gábor érezte az ágyékát a csúszós talajon. Gábor profi, aki csak százszázalékos állapotban futballozik, így inkább cserét kért. Jóleső érzés volt látni, hogy a kispesti drukkerekkel együtt szurkolt a Hali-tábor. Remek ötlet volt ez a kettős meccs, hiszen sokan kilátogattak.

VIDEOTON–PUSKÁS AKADÉMIA 2–0

MARKO NIKOLICS, a Videoton vezetőedzője: – Megérdemelten nyertük meg a meccset! A pálya talaja kedvezett sokat passzoló csapatunknak, bár lehetőségeinket sokáig nem tudtuk gólra váltani. Taktikailag ez volt az egyik legjobban sikerült meccsünk az idényben. A kispadunkról minőségi labdarúgók szálltak be a mérkőzésbe, valamennyien tudtak lendíteni a csapat játékán. Jó mentalitással léptek pályára, ez is kellett a győzelmünkhöz.

PINTÉR ATTILA, a Puskás Akadémia vezetőedzője: Nehéz beszélni erről a mérkőzésről… Leszűkítettük a területet, sok labdát szereztünk, de a kontratámadásainknál rendre rossz döntéseket hoztunk. Bátrabb futballra van szükség, arról nem is beszélve, hogy ilyen gólt ezen a szinten nem szabad kapni. A labdaszerzéseink megvoltak, de pontatlanul játszottunk, így nem tudtunk annyi kontrát vezetni, mint szerettünk volna. Újonccsapat vagyunk sok új igazolással, a játékosoknak meg kell ismerniük egymást támadásban és védekezésben egyaránt. Ugyanakkor olyan hiba, mint amit elkövettünk az első gól előtt, nem fér bele, azzal kivégezzük magunkat.

PAKSI FC–MEZŐKÖVESD 1–1

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: Az első félidőben a ziccerpasszok helyett rendre az ellenfélnek adtuk oda a labdát, pedig számos helyzetünk lehetett volna ezekből az indításokból. A második félidőben hajtottunk, jó beadásaink voltak, kétszer a kapufát találtuk el, igaz, az ellenfélnek is volt egy kapufája. Meg kell tudni nyerni az ilyen meccseket. Hazai pályán muszáj sokkal vállalkozóbb szellemben futballoznunk – mondta a szakember, aki a gólja mellett a kapufát kétszer eltaláló Kulcsár Dávidról is beszélt. – Egy centernek nem a kapufáig kell eljutnia, hanem gólokig. Igaz, sokszor volt megjátszható, talán ő volt ma a legjobbunk, de azért Cristiano Ronaldo ezeket befejeli.

KUTTOR ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője: Hogy éreztem magam vezetőedzőként az első meccsemen? Mondtam a barátaimnak is a szomszéd kispadon, hogy úgy, mintha hazaértem volna. Húsz évet töltöttem el ebben a légkörben, hiányzott már. Négy napunk volt rá, hogy felépítsük a játékunkat, és elemezzük az ellenfél játékát. Azt gondolom, ez sikerült, az eredménnyel és a játékkal is elégedett vagyok, azt csinálták a játékosaim, amit kértem tőlük. Természetesen minden meccset meg akarunk nyerni, de ebben most csak ennyi volt.

VASAS–BALMAZÚJVÁROS 1–2

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Megértem a kritikus szurkolókat, mert magam is mélységesen csalódott vagyok. Nagy lehetőséget szalasztottunk el, tapadhattunk volna az élmezőnyre, de ezzel a játékkal esélyünk sem volt. A támadófutballunk gyakorlatilag veszélytelen volt. Azért cseréltem be mégis védőt, mert így próbáltam Vaskó Tamással stabilizálni a védelmünket, ez sikerült is, ráadásul arra számítottam, hogy a fejjátékunk is veszélyesebbé válik. Hiába, hiszen alig jutottunk be a vendégek tizenhatosára. Hangya Szilveszter szerintem rendkívül fáradtan futballozott, és rengeteg hibája volt. Ádám Martin pályára küldésével éppen a támadójátékunkat szerettem volna veszélyesebbé tenni.

HORVÁTH Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője: Büszke lehetek játékosaimra, mert rendkívül szervezetten, fegyelmezetten futballoztak. Sikerült teljesen lezárni a területet a Vasas elől, gyakorlatilag megbénítottuk a sokpasszos futballjukat. Nagy skalpokat szereztünk, mi kiscsapat vagyunk, de szeretnénk olykor naggyá válni. A héten veszítettem el édesanyámat, és ez rendkívül megvisel. Mindig mögöttem állt, gyűjtötte a rólam szóló cikkeket, neki szeretnék megköszönni mindent. Ezt a győzelmet is…

NB I, 2017–2018, 13. FORDULÓ
OKTÓBER 21., SZOMBAT
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Paks–Mezőkövesd 1–1
Paks, Városi Stadion
Berke Balázs
800
Ferencváros–Újpest 1–0
Budapest, Groupama Aréna
Iványi Zoltán
14 114
Videoton–Puskás Akadémia 2–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Kassai Viktor
1000
Vasas–Balmazújváros 1–2
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
1034
DVSC–Haladás 1–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Erdős József
6028
DVTK–Honvéd 2–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Szabó Zsolt
4500
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 13 8 4 1 27–14 +13 28
2. Ferencvárosi TC 13 7 5 1 27–13 +14 26
3. Debreceni VSC 13 6 4 3 20–10 +10 22
4. Vasas FC 13 6 1 6 19–23 –4 19
5. Budapest Honvéd 13 5 4 4 21–22 –1 19
6. Diósgyőri VTK 13 5 3 5 24–23 +1 18
7. Paksi FC 13 4 6 3 20–20 0 18
8. Puskás Akadémia FC 13 4 3 6 17–21 –4 15
9. Újpest FC 13 3 6 4 16–17 –1 15
10. Szombathelyi Haladás 13 3 2 8 11–24 –13 11
11. Balmazújváros 13 2 4 7 16–19 –3 10
12. Mezőkövesd Zsóry FC 13 2 4 7 15–27 –12 10

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik