Békéscsaba: védőt vennének a DVSC-től, érkező Felcsútról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.06. 12:37
A Békéscsaba NB I-es labdarúgócsapata a héten még több próbajátékost is tesztel, ellenben a korábban Újpestről érkezett labdarúgókat már biztosan nem szerződtetik. Ugyanakkor végleg megvenné a klub a DVSC védőjét, és Felcsútról is érkezhet egy védő, utóbbi várhatóan kölcsönben – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Az Előre legutóbb, szombaton a Poli Timisoara (Temesvár) vendégeként szenvedett 2–0-s vereséget felkészülési mérkőzésen. A találkozón még több próbajátékos is szerepelt.

„Az újpesti Holdampf Gergőt nem szerződtetjük, és a korábban tesztelt, szintén újpesti Nagy János posztjára is várhatóan más játékost szerződtetünk – nyilatkozta az NSO megkeresésére Zoran Szpisljak, a Békéscsaba vezetőedzője. – A montenegrói Szlavko Damjanovics még marad próbajátékon, és visszatér Georgi Korudzsiev is, aki a hétvégén Bulgáriában intézte az ügyeit, kedden és szerdán még teszteljük, ezután születhet róla végső döntés."

A szakember az érkezőkkel kapcsolatban elmondta, hogy a szabadon igazolható Oláh László akivel szóban már múlt héten megegyeztek – egy-két napon belül szerződést köt, és vannak olyan kiszemeltjeik is, akiknek a klubjával még egyeztetnek.

„Az előző fél évben kölcsönben nálunk szereplő jobbhátvédért, Bényei Balázsért ajánlatot teszünk a DVSC-nek, a játékossal már egyeztettünk, szívesen maradna nálunk, ezért szeretnék végleg megvásárolni a játékjogát. A Felcsútról érkező belső védő, Vaszicsku Gergő holnap csatlakozik a csapatunkhoz, ha meg tudunk egyezni az ügyében, várhatóan kölcsönbe jön a Puskás Akadémiától" – fogalmazott Szpisljak, aki azt is hozzátette, hogy Ugrai Roland ügyében továbbra is a Fradi jelzésére várnak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL

Érkezők: Fábio Nascimento de Oliveira (brazil, PAFC), Lubos Ilizi (szlovák, 1. SC Znojmo – Csehország), Laczkó Zsolt (KTE, szabadon igazolhatóként), Oláh László (Vasas, szabadon igazolhatóként), Bratiszlav Punosevac (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Bényei Balázs (DVSC, kölcsön után végleg), Szlavko Damjanovics (montenegrói, Szpartak Szubotica – Szerbia), Georgi Korudzsiev (bolgár, FK Haszkovo – Bulgária, szabadon igazolható, próbajáték), Ugrai Roland (Ferencváros), Vaszicsku Gergő (Puskás Akadémia)
Távozók: Balogh Miklós (szabadon igazolható), Balogh Milán (szabadon igazolható), Póser Dániel (Vasas, szabadon igazolhatóként), Tölgyesi Viktor (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bényei Balázs (DVSC, ?)

 

Legfrissebb hírek

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
35 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
1 órája

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 21:36

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 16:27

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 12:30

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 10:25

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 12:23
Ezek is érdekelhetik