Az Újpest már nem lehet bajnok - heten még reménykedhetnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.03. 14:04
null
A forduló legpatinásabb mérkőzésén a bajnoki címre hajtó ETO számára nagyobb a tét (Fotó: Korponai Tamás – archív)
A cím mókásnak tűnhet, de pusztán matematikailag nézve igaz: keddi döntetlenje után az Újpest már biztosan nem lehet bajnok ebben a kiírásban. Ha a lila-fehérek legyőzték volna az MTK-t (nem sokon múlott...), 15 pontra megközelítették volna a listavezető ETO-t, és a hátra lévő öt fordulóban elvileg még pontszámban utolérhették és gólkülönbséggel megelőzhették volna a győrieket. A jelenleg 7. KTE-nek erre matematikai esélye még van, és az előtte lévő csapatok is számolgathatnak még, de csak akkor van sanszuk, ha a már biztos befutónak látszó ETO csupán egy-két pontot csíp el az utolsó öt fordulóban. Ennek pedig aligha van realitása... Statisztikai érdekességek a 26. forduló elé.

VIDEOTON–MTK BUDAPEST

♦ A két csapat szezonbeli mutatója megegyezik, mind a két együttes 13-szor győzött, hatszor ikszelt és hatszor kikapott. A tabellán jobb gólkülönbsége (+23) miatt áll előrébb a Videoton az MTK-nál (+15).

♦ A fehérváriak a Magyar Kupában (elődöntő, ETO, 0–2) és a Ligakupában (döntő, FTC, 1–5) is veszítettek meccset az utóbbi időben, a bajnokságban viszont négy forduló óta veretlenek. Jelenleg csak a Honvédnak és a Kecskemétnek van hosszabb (ötös) veretlen szériája.

♦ Kedden megszakadt az MTK egyik sorozata: újpesti fellépésükig a kék-fehérek 2013-ban nem játszottak döntetlent. Az utolsó percekig úgy tűnt, hogy ez a széria folytatódik, ám Kanta József szabadrúgásból egyenlített, így ebben a naptári évben először ikszelt az MTK.

♦ 2013-ban csupán egy bajnoki mérkőzést veszített el a Videoton, április 7-én Diósgyőrben kapott ki (2–1-re). Emellett hatszor győzött, egyszer döntetlent játszott.

♦ Hazai pályán öt bajnoki óta veretlen a fehérvári csapat (négyszer nyert, az Újpesttel ikszelt). A jó sorozat ellenére az otthoni meccsek eredményei alapján összeállított táblázaton csupán a 7. helyen áll 6–3–3-as mérleggel.

♦ A fővárosi csapatok ellen nem megy a Vidinek a Sóstói Stadionban: ősszel a Honvédtól és a Ferencvárostól kikapott (1–0-ra, illetve 2–1-re), az Újpesttel ikszelt (1–1), tehát nem tudott budapesti csapat ellen nyerni. Vajon megtörik-e a rossz sorozat az MTK ellen?

♦ Előző kilenc bajnokiján mindig szerzett gólt a Videoton, legutóbb a Lombard Pápa elleni meccsen – 2012. november 25-én – nem sikerült betalálniuk az ellenfél kapujába a fehérváriaknak. Hazai pályán sorozatban hat bajnoki meccsen szerzett mindig gólt a Vidi.

♦ Az MTK nincs igazán jó formában: előző négy meccséből csupán egyet tudott megnyerni, kétszer kikapott, egyszer ikszelt.

♦ Az idegenbeli tabellán a hatodik helyen áll az MTK, kiegyensúlyozott, 4–4–4-es mutatóval. Vendégként mind a négy vereségét vidéken szenvedte el: Szombathelyen (3–0), Diósgyőrben (2–1), Pécsen (2–1) és Siófokon (2–1) kapott ki.

♦ A fővárosi kék-fehérek ebben a szezonban csak akkor tudtak idegenben győzni, ha legalább két gólt szereztek. Ha csak egy gólt lőttek, akkor legfeljebb ikszre voltak jók.

Paulo Sousa is jelen lesz a rangadón

HALADÁS–KECSKEMÉTI TE

♦ A Kecskemét 2008 nyarán jutott fel először az NB I-be, így a Haladás elleni első élvonalbeli bajnokiját 2008 őszén (szeptember 20-án) játszotta: Szombathelyen 3–1-re a hazaiak győztek. Azóta még háromszor meccseltek a vasi megyeszékhelyen, de a KTE még nem tudott győzni, a mérleg: két Haladás-siker és két döntetlen.

♦ Egymást követő két győzelem után a Haladás kikapott Kaposváron, így ebben a szezonban még nem sikerült sorozatban három bajnokit megnyernie.

♦ Pályaválasztóként csak kétszer kapott ki a Haladás (a Pakstól és a Videotontól), ám odahaza sokszor játszik döntetlent, így 5–5–2-es mérlegével csak a 8. az otthoni táblázaton.

♦ Ebben a szezonban háromnál több gól mindössze egyszer esett a Haladás hazai bajnokijain, még az 1. fordulóban, az Eger ellen (4–2). Kevés tehát a gól a szombathelyi mérkőzéseken, a Hali utóbbi három otthoni meccsén összesen két találat született.

♦ Jelenleg a KTE a legjobb formában lévő csapat az NB I-ben, előző öt bajnokijából négyet megnyert, csak a Honvéddal ikszelt (0–0). Az öt mérkőzésen tehát 13 pontot szerzett.

♦ Idegenben három mérkőzés óta veretlen a KTE, vendégként 5–2–5 a mérlege, ezzel az 5. a vonatkozó összesítésben.

♦ Látogatóként 189 perce nem kapott gólt a Kecskemét, Antal Botond kapuját legutóbb Waltner Róbert vette be Kaposváron, a KTE által 3–2-re megnyert mérkőzés 81. percében.

A DVTK kilábalna a hullámvölgyből, a DVSC idegenben javítana 
(Fotó: Szabó Miklós – archív)
A DVTK kilábalna a hullámvölgyből, a DVSC idegenben javítana (Fotó: Szabó Miklós – archív)

DIÓSGYŐR–DEBRECEN

♦ Jelentős hullámvölgybe, mondhatni mély gödörbe került a DVTK, amely négy forduló óta nyeretlen: háromszor kikapott, egyszer ikszelt, a megszerezhető 12 pontból egyet gyűjtött be. Volt ennél már hosszabb ilyen sorozata is a diósgyőri csapatnak, ősszel – október 21. és november 25. között – egymás után hat bajnokin nem tudott nyerni.

♦ Utóbbi négy nyeretlen meccse közül három esetben nem szerzett gólt a DVTK, nullára kapott ki Pakson, Siófokon és az MTK-nál. Ezek mind idegenbeli mérkőzések voltak, az legalább biztató, hogy ezúttal otthon játszik a csapat, és hazai pályán öt bajnoki óta veretlen.

♦ Döntetlen, győzelem, döntetlen, győzelem, döntetlen – ez a sormintája a DVTK előző öt hazai meccsének. Ha folytatódik a sorozat, most győzelemnek kell jönnie...

♦ A hazai mérkőzések alapján összeállított tabellán a Diósgyőr 7–3–2-es mérleggel az 5. helyet foglalja el. Két dunántúli csapattól, a Győri ETO-tól és a Kaposvártól kapott ki otthon, a „Dunán inneni” együttesek – beleértve az NB I-es fővárosi csapatokat, amelyek stadionjai mind a pesti oldalon találhatók – közül az Egert, az Újpestet, a Honvédot és az MTK-t legyőzte, a Ferencvárossal ikszelt.

♦ A DVSC elsősorban halovány idegenbeli teljesítménye miatt nem szólhat bele a bajnoki címért folyó harcba. A Loki vendégként mindössze két mérkőzést nyert meg: Pécsen és Siófokon győzött. Látogatóként 2–3–7 a mutatója, ez a 12. legjobb, vagy ha úgy tetszik, az ötödik legrosszabb vonatkozó statisztika a mezőnyben.

♦ Előző hét NB I-es idegenbeli fellépésén képtelen volt nyerni a Debrecen: ötször kikapott, kétszer döntetlent játszott. Látogatóként 226 perce nem szerzett gólt a csapat, utóbbi két idegenbeli meccsét 1–0-ra bukta el (Pápán és Szombathelyen).

♦ A két csapat egymás elleni utóbbi nyolc tétmérkőzésén mindig a Debrecen győzött, e nyolc meccsből négy volt bajnoki, négy Ligakupa-találkozó volt. A DVTK legutóbb 2009 júliusában tudta legyőzni a DVSC-t, Lippai Ákos góljával 1–0-ra.

BP. HONVÉD–LOMBARD PÁPA

♦ A két csapat 2003 óta „randevúzgat” egymással. 2003 szeptemberében még az NB I B-ben találkoztak, az akkor Pápai ELC-nek nevezett együttes hazai pályán 1–1-et játszott a Honvéddal. Kispesten először (ugyancsak az NB I B-ben) 2004. március 27-én mérkőztek meg, 3–0-ra a fővárosi csapat nyert. Az élvonalban fél évvel később, 2004. november 20-án találkoztak először, a kispesti mérkőzésen Vadócz, Vámosi és Csobánki góljával 3–2-re győzött a Bp. Honvéd, a pápaiaktól Stevica és Medved volt eredményes.

♦ Hazai pályán a Honvéd eddig négyszer győzte le a Pápát, a Lombard kétszer nyert Kispesten (2009-ben 3–1-re, 2010-ben 4–2-re), döntetlent még nem játszottak egymással a fővárosban (csak Pápán).

♦ Öt forduló óta veretlen a Bp. Honvéd az NB I-ben, ilyen hosszú pozitív sorozata jelenleg csak a KTE-nek van.

♦ Ebben a szezonban már kétszer volt ötös veretlen szériája a kispesti együttesnek: először az első öt fordulóban nem kapott ki Rossi csapata, majd október 27. és november 24. között. A hatos széria egyszer sem jött össze, az első alkalommal az MTK (1–2), a második esetben a DVTK (1–3) vetett véget a menetelésnek.

♦ Jól zár a Honvéd védelme, a csapat az előző három mérkőzésen nem kapott gólt, Kemenes Szabolcs kapuját immár 346 perce nem tudják bevenni az ellenfelek. Legutóbb a kaposvári Waltner Róbert talált be a Honvédnak, azóta Kemenes még büntetőből sem kapott gólt: Oláh Lóránt és Wittrédi Dávid tizenegyesét is kivédte.

♦ A Honvéd vendégként továbbra is eredményesebb, mint hazai pályán: idegenben 22 pontot gyűjtött, odahaza csak 17-et. A hazai táblázaton csupán a 12. helyen állnak a kispestiek, szemben az idegenbeli 2. pozícióval.

♦ Otthon három mérkőzés óta veretlen a Honvéd: az FTC-t 1–0-ra legyőzte, a DVSC-vel (2–2) és a Kecskeméttel (0–0) ikszelt. Tizenkét hazai mérkőzéséből kilencen kapott gólt, csak a Siófok, az FTC és a KTE nem szerzett gólt a Bozsik Stadionban.

♦ A Lombard az idegenbeli táblázaton ugyanúgy a 14. helyet foglalja el, mint az NB I tabelláján, vendégként 1–3–8 a mérlege. Látogatóként csak az Egri FC és a Siófok szerzett kevesebb pontot nála.

♦ A Debrecen bravúros legyőzése óta nem tud nyerni a pápai csapat, utóbbi három mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett: a Győr ellen ikszelt (igaz, ez is bravúr!), Pécsen és odahaza az Újpesttől kikapott.

♦ A 2013-as esztendőben csupán a DVSC elleni bajnokiját tudta megnyerni a Lombard, valamint az ETO ellen szerzett pontot, a másik hat találkozóját elvesztette. A megszerezhető 18 pontból négyet gyűjtött be.

♦ Vendégként nyolc bajnoki óta nyeretlen a pápai csapat, előző öt idegenbeli meccsét – sorrendben a Siófok, a Paks, az MTK, a Kaposvár és a Pécs ellenit – elvesztette. Legutóbb 2010-ben volt legalább ilyen hosszú idegenbeli vereségszériája: május 1. és szeptember 1. között egymás után hat bajnoki meccsét vesztette el látogatóként. Érdekes, a rossz sorozat éppen a Honvéd idegenbeli legyőzésével ért véget...

SIÓFOK–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI

♦ A Somogy megyei rangadót a Kaposvár várja jóval kedvezőbb pozícióból, ám azt is el kell mondani, hogy a Rákóczi 2009 áprilisa – az akkori 5–2-es sikere – óta nem tud nyerni Siófokon: NB I-es meccsen egyszer a Balaton-partiak győztek és egyszer ikszeltek a felek, és ugyanez a mérleg a Ligakupa-mérkőzéseken is. Az őszi, kaposvári összecsapásukat viszont a Rákóczi nyerte meg, 3–0-ra.

♦ Ha csak a pályaválasztóként lejátszott mérkőzéseket néznénk, akkor a Siófok nem állna kieső helyen: 12 otthoni meccséből négyet megnyert, kettőt döntetlenre adott, hatszor kikapott – a mezőnyben három csapatnak (Paks, PMFC, Eger) is rosszabb ennél a hazai mérlege.

♦ Otthon öt bajnoki óta veretlen a Siófok, ráadásul 15-ből 13 pontot gyűjtött be összesen ezen az öt találkozón. Legyőzte a Pápát, az Egert, a DVTK-t és az MTK-t, s a Pakstól sem kapott ki (1–1). Ilyen hosszú hazai veretlen szériája legutóbb 2011 őszén volt, ám akkor csupán egyszer nyert, négyszer döntetlent játszott.

♦ 2012. szeptember 23-án a Siófok 0–0-t ért el otthon a Ferencvárossal. Az azóta lejátszott 17 bajnokiján mindig esett legalább egy gól.

♦ Előző 16 bajnoki mérkőzése közül csupán egy – a Paks elleni – hozott döntetlent, a többin vagy nyert, vagy kikapott a Siófok.

♦ A Kaposvár a 2013-as esztendőben NB I-es meccsen még nem ikszelt: háromszor győzött, ötször kikapott. Legutóbb 2012. november 23-án játszott döntetlent, az MTK ellen 0–0-t. Azóta mind a kilenc bajnoki meccsén esett gól.

♦ Vendégként 4–1–7 a Rákóczi mérlege, ezzel a 8. helyen áll az idegenbeli tabellán. A KTE, a DVTK, a Paks és a Pécs otthonában sikerült győznie, az egyetlen döntetlent Szombathelyen (0–0) játszotta.

♦ Idegenben szerzett két gól csupán egyszer nem volt elég a győzelemhez a Rákóczinak: a Honvéd otthonában hiába jutott el háromig, 5–3-ra kikapott. A többi idegenbeli mérkőzésén ha két gólt szerzett, győzött.

EGRI FC–PÉCSI MFC

♦ Ha az Eger kiáll a mérkőzésre, akkor szezonbeli harmadik „hazai” győzelméért hajthat: ősszel Diósgyőrben 1–0-ra megverte a DVSC-t, két héttel ezelőtt, Vácon ugyancsak 1–0-ra győzött a Kaposvár ellen.

♦ Amikor az Eger pályaválasztóként nem kapott gólt, akkor nyert is, 0–0-s hazai döntetlenje ugyanis nincs ebben a szezonban. Az egriek valamennyi otthoni bajnokiján esett gól.

♦ Az egriek vezetőedzője, Mészáros Ferenc játékosként a Pécsi MSC-ben mutatkozott be az élvonalban, onnan lett válogatott is, 176 NB I-es meccsen lépett pályára és 43 gólt szerzett.

♦ A Pécsi MFC vendégként eredményesebb, mint pályaválasztóként: otthon csupán 12 pontot szerzett, idegenben viszont 16-ot. Vendégként 4–4–4 a mérlege, ez a 7. legjobb a mezőnyben.

♦ A Kaposvárhoz hasonlóan bajnokin még a Pécs sem játszott döntetlent ebben a naptári évben: háromszor győzött, ötször vesztett a baranyai együttes.

♦ Utóbbi két mérkőzésén kikapott a PMFC, ennél hosszabb vereségsorozata a 2012–2013-as kiírásban nem volt a csapatnak.

♦ Előző nyolc idegenbeli fellépésén mindig szerzett gólt a PMFC, de ez csak három meccsen (Pápa, Honvéd, KTE) volt elég a győzelemhez, kétszer ikszelt és háromszor kikapott az együttes.

ÚJPEST FC–GYŐRI ETO FC

♦ Az élvonalbeli futballmúltat nézve a forduló legpatinásabb bajnoki párharca az Újpest és a Győri ETO összecsapása: több mint 75 évvel ezelőtt, 1937. november 21-én játszotta egymás elleni első bajnoki mérkőzését a két csapat. A győri találkozón 7:1-re az Újpest nyert, és az első Megyeri úti meccsen (1938. március 6-án) is a lila-fehérek győztek, méghozzá 7:0-ra. E két összecsapáson az újpestiek legendás csatára, Zsengellér Gyula összesen öt gólt szerzett.

♦ Azért is patinás párharcról beszélhetünk, mert az Újpest és a Győr az a két csapat, amely megszakítás nélkül a leghosszabb ideje tagja az NB I mezőnyének. A Nemzeti Bajnokságot 1935-ben hozták létre, azóta az Újpest – egyedüliként – mindegyik kiírásban az élvonalban szerepelt, az ETO pedig az 1960-as visszajutástól számítva mindig az első osztályban indult.

♦ A két csapat korábbi 132 bajnoki mérkőzése 59 újpesti sikert, 34 döntetlent és 39 ETO-győzelmet hozott. A gólkülönbség 262–190 a lilák javára.

♦ Bajnoki mérkőzésen az Újpest legutóbb a 2006. december 10-én győzte le az ETO-t, a győri DAC-pályán 3–0-ra nyert. Előtte, 2006. augusztus 6-án a Szusza Ferenc Stadionban 2–0-s sikert arattak a lila-fehérek, ez a legutóbbi hazai győzelmük az ETO ellen. A két csapat előző négy összecsapásán a Győr nyert, az Újpest legutóbb 2010. augusztus 1-jén szerzett pontot (0–0) az ETO ellen.

♦ Döntetlenmentes sorozata ért véget kedden az Újpestnek. A lila-fehérek a 2013-as esztendőben sokáig nem ikszeltek, a 20. fordulóból elhalasztott meccsen aztán 1–1-et játszottak az MTK-val.

♦ Az Újpest három forduló óta veretlen, míg a Győr négy forduló óta nyeretlen a bajnokságban.

♦ Előző két mérkőzését elvesztette az ETO, legutóbb egy évvel ezelőtt, 2012 áprilisában, májusában volt ilyen rossz passzban a győri csapat, akkor sorozatban háromszor kapott ki.

♦ Hazai pályán 6–4–2 az Újpest mérlege, ezzel a 6. helyen áll az otthoni táblázaton. Érdekesség, hogy míg az Újpestnek pályaválasztóként, addig az ETO-nak vendégként 6–4–2 a mutatója, az idegenbeli tabellán a harmadik helyen áll a Győr, de eggyel kevesebb meccset játszott látogatóként, mint a listán előtte lévő Videoton és Honvéd.

♦ Rizikós mérkőzések várnak még a Győrre az NB I-ben: az ETO vasárnap Újpestre megy, majd fogadja a Fradit, aztán a Honvédnál vendégszerepel, majd az MTK érkezik hozzá. A négy rangadó után felüdülés lehet számára az utolsó fordulóban, az Eger elleni idegenbeli találkozó (már ha lejátsszák azt a meccset…).

PAKSI FC–FERENCVÁROS

♦ Balszerencséje volt a Paksnak 2006 nyarán. A Tolna megyeiek – a klub történetében először – feljutottak az NB I-be, és végre élvonalbeli bajnoki mérkőzésen fogadhatták volna a Ferencvárost – csakhogy a Fradit éppen akkor zárták ki az első osztályból, így a paksiaknak türelemmel meg kellett várniuk, amíg az FTC szorgos NB II-es éremgyűjtögetés (egy ezüst és egy bronz után arany) után visszatér a legjobbak közé, így a PFC bajnokin először 2010 tavaszán láthatta vendégül a fővárosi zöld-fehéreket. Az első paksi bajnokin 2–1-re a Fradi nyert, azóta kétszer meccseltek Pakson, mind a kétszer a hazaiak győztek (3–2, 4–2).

♦ A Paks hazai mérlege 3–5–4, ennél gyengébb otthoni mutatója csak a Pécsnek és az Egernek van. A Paks a Siófokot, a Lombard Pápát és a Diósgyőrt tudta odahaza legyőzni, és bár vendéglátóként ötször nem kapott gólt, csak kétszer nyert, háromszor 0–0-ra végzett.

♦ Tavasszal az NB I utolsó három helyezettje, a Lombard Pápa, az Eger és a Siófok ellen sikerült fölényes győzelmet aratnia a Ferencvárosnak (3–0, 4–0, 4–2), a valamivel jobb csapatok ellen a bajnokikon már korántsem volt ilyen magabiztos Ricardo Moniz együttese: a Paks elleni, 0–6-os „kómából” éledező Újpestet még sikerült az utolsó percben szerzett góllal legyűrni, Szombathelyen és Diósgyőrben viszont csak döntetlent ért el, míg a Honvédtól és a Videotontól kikapott a Fradi…

♦ Vendégként három bajnoki mérkőzés óta nyeretlen a Ferencváros, idegenbeli mérlege 2–6–4, ezzel csak a 11. a táblázaton.

♦ Látogatóként két bajnokiját nyerte meg a Fradi: ősszel Fehérváron, tavasszal Pápán győzött.

NB I, 26. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 3., péntek
17.00 Videoton–MTK Budapest (Tv: Sport1)
Bognár Tamás
19.00 Haladás–KTE-Phoenix Mecano (Tv: Duna)
Szilasi Szabolcs
Május 4., szombat
14.00 Diósgyőri VTK–Debreceni VSC-Teva (Tv: M1)
Kassai Viktor
16.00 Bp. Honvéd–Lombard Pápa (Tv: Sport1)
Erdős József
18.30
Siófok–Kaposvár (Tv: Sport1, ha elmarad az Eger–PMFC)Szőts Gergely
18.30 Egri FC–Pécsi MFC (Tv: Sport1) Becséri Dániel
Május 5., vasárnap
16.30 Újpest FC–Győri ETO FC (Tv: M1)
Solymosi Péter
18.30 MVM Paks–Ferencváros (Tv: Sport2) Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO FC
25 15 7 3 50–28 +22 52
2. Videoton FC 25 13 6 6 41–18 +23 45
3. MTK Budapest 25 13 6 6 39–24 +15 45
4. Debreceni VSC-Teva 25 12 3 10 37–25 +12 39
5. Budapest Honvéd 25 11 6 8 38–33 +5 39
6. Ferencváros 25 10 9 6 41–30 +11 39
7. KTE-Phoenix Mecano 25 10 7 8 35–33 +2 37
8. Újpest FC 25 9 8 8 34–34 0
35
9. MVM Paks 25 8 11 6 38–30 +8 35
10. Haladás 25 8 9 8 29–24 +5 33
11. Kaposvári Rákóczi 25 9 5 11 29–31 –2 32
12. Diósgyőri VTK 25 8 8 9 23–31 –8 32
13. Pécsi MFC 25 7 7 11 26–37 –11 28
14. Lombard Pápa FC 25 6 6 13 18–39 –21 24
15. Siófok 25 4 4 17 26–56 –30 16
16. Egri FC 25 3 6 16 19–50 –31 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik