HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.05.14 11:53 Frissítve: 2018.05.14 12:41

„A Vidi–Fradin továbbengedték, amiért én piros lapot kaptam”

A Nemzeti Sport a labdarúgó NB I 30. fordulója után is összegyűjtötte a játéknap legjeit. Lássuk, hogyan élte meg bemutatkozását a forduló újonca, Gundel-Takács Bence, mit mond a piros lapjáról a 18 másodperc alatt kiállított Tamás Márk, de elmondta a véleményét a Ferencváros ellen pontot érő gólt szerző, így a forduló cseréjének bizonyuló Egerszegi Tamás is.

HIRDETÉS

Tamás Márk (felül) és Joseph Paintsil (alul) esete

 

A FORDULÓ KIÁLLÍTÁSA

Tizennyolc másodperc. Ennyi kellett ahhoz, hogy a DVTK megfogyatkozzon a DVSC ellen: Farkas Ádám játékvezető szerint Tamás Márk szabálytalanul akadályozta a gólhelyzetben kilépő Sós Bencét, s ezért azonnal piros lapot kapott. Az NB I történetének egyik, ha nem a leggyorsabb kiállítását láthattuk.

 
 Berohanó szurkoló a Fradi-meccsen; bajnokköszöntő Újpesten – GALÉRIA
 Fernando: Összességében elégedett vagyok a játékosokkal – MESTERMÉRLEGEK

„Megnéztem azóta vagy harmincötször a jelenetet – mondta a 24 esztendős futballista. – Meglepő? Szerintem nem volt jogos a kiállítás. Nem gondolom, hogy szabálytalan lettem volna. Hogy mi történt? Labdát vesztettünk, jött az indítás, a labdát átlépte az egyik debreceni játékos, amely így elsuhant közöttünk. Ahogy fordultam, éreztem, hogy az ellenfelem kilép mögülem, és eltolja a labdát. Tudtam, meg kell akadályoznom, hogy a kapunkra vigye a labdát, de azt is, hogy nem szabad túl nagy erővel löknöm vagy megtolnom a csatárt, nem szabad nagyon rángatni. Toltam egyet Sós Bencén, aki azonnal hatalmasat esett, persze ez a csatárok dolga. Amikor meghallottam a sípszót, először az jutott eszembe, hogy mivel a Loki csatára rájátszott az esetre, kifelé lesz szabadrúgás – szörnyű érzés volt szembesülni a piros lappal. Tudtuk, hogy kulcsfontosságú meccs vár ránk, és akkor így kezdődik... Az asszisztens, mi úgy láttuk, nem jelzett, a játékvezető pedig nem volt közel, de mindegy már, kár ezen keseregni. Nem tagadom, többször is megnéztem a múlt heti, Videoton–Fradi meccsen történt esetet, amikor Pátkai Máté akadályozta Joseph Paintsilt: biztos vagyok benne, hogy nem értem erősebben az ellenfelemhez, mint a Vidi játékosa, ehhez képest ott továbbot intettek, itt viszont piros lap lett a vége.”

Érdekesség, hogy a DVSC–DVTK meccsen Bognár Tamás alapvonali játékvezetőként működött közre, míg múlt héten éppen ő vezette az említett Videoton–Ferencváros meccset, melyen nem ítélt 11-est Paintsil eseténél.

ÖSSZEFOGLALÓ

JOSEPH PAINTSIL ESETE A VIDI–FRADI MECCSRŐL


Tamás Márk 107. NB I-es meccsén hatodik alkalommal kapott piros lapot, szerinte fiatalként néha meggondolatlanul szabálytalankodott. Negyedik első osztályú meccsén, még a Puskás Akadémia játékosaként mostani klubtársát, Bacsa Patrikot buktatta, a DVSC ellen második piros lapját kapta, s kétszer leküldték már a Ferencváros ellen.

„Böde Dániel lépett ki mellettem, őt visszarántottam, igen – emlékezett a diósgyőri védő a 2015 októberében lejátszott bajnokira, amelyet a zöld-fehérek 2–0-ra nyertek meg Diósgyőrben. – Most viszont nem, ez nem volt visszahúzás. Bánt a kiállítás, mert így cserben hagytam a csapatom, ráadásul a szögletből az első gólt fejelő Haris Tabakovic az én emberem lett volna. Pedig összeszedtük magunkat a Mezőkövesd elleni fájó vereség után, úgy éreztem, teszünk egy lépést a bentmaradás felé, erre tessék. Borzasztó érzés, de hiszek benne, hogy nem esünk ki, reménykedem, hogy csak egy meccsről tiltanak el, és tudok még a pályán segíteni, hogy elérjük céljainkat."

AZ ALSÓHÁZ HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA
FORD. HALADÁS DVTK PAFC BALMAZ KÖVESD VASAS
31. Újpest (o) Paks (o) Kövesd (o) DVSC (o) PAFC (i) Videoton (o)
32. Vasas (i) FTC (i) DVSC (i) Paks (i) Újpest (o) Haladás (o)
33. Kövesd (o) Videoton (o) Paks (o) FTC (o) Haladás (i) Honvéd (i)

A FORDULÓ BEMUTATKOZÁSA

A Magyar Kupa idei negyeddöntőjében, az MTK ellen már bemutatkozhatott felnőtt-tétmérkőzésen is, az NB I-ben azonban szombaton védett először az Újpest kapujában Gundel-Takács Bence. A népszerű televíziós műsorvezető, Gundel Takács Gábor fia épp nevelőegyesülete, a Puskás Akadémia ellen esett át a tűzkeresztségen.

„Jól éreztem magamat, csak az egy nullás vereséget sajnálom, örültem volna, ha győztes meccsen mutatkozom be az élvonalban – mondta lapunknak a találkozó után a 20 éves kapus. – Pikáns, hogy az első bajnoki meccsemen épp a felcsútiak ellen szerepelhettem, de ez extra ösztönző erőt adott nekem. Mondhatom, hogy elégedett vagyok a saját teljesítményemmel, mindenki gratulált a lefújás után, de messze van még az, amit szeretnék elérni, rengeteg tapasztalatot kell gyűjtenem, hiszen még csak húszéves vagyok, és még nincs sok tétmeccsem.”

Nem sérülés vagy eltiltás miatt váltott kapusposzton az Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics, a kezdőkapusnak számító Filip Pajovics ugyanis egészséges.

„A héten kupameccset játszottunk, egymás után két idegenbeli találkozón vagyunk túl, fárasztó utazásokkal, talán emiatt döntött úgy a szakvezető, hogy ezúttal nekem szavaz bizalmat – tudtuk meg Gundel-Takács Bencétől. – Kupadöntő előtt állunk, próbáljuk folyamatosan frissíteni a keretet, no meg igyekszünk a fiatalszabályra is tekintettel lenni. Csütörtökön szólt a mester, hogy úgy készüljek, én védek szombaton, így aztán volt időm felkészülni. Érdekes módon nem izgultam különösebben, ezzel magamat is megleptem. Otthon, elindulás előtt még volt bennem egy kis drukk, de itt, a stadionban már megnyugodtam.”

A fiatal kapus kiválóan együtt élt a játékkal, volt néhány szép védése is – az első félidőben például gyönyörű vetődő mozdulattal hárította Josip Knezevic 25 méteres, a jobb felső sarokba tartó szabadrúgásánál a labdát, amelyet ráadásul nem kiütött, hanem megfogott. A nagy védelmi hiba után született gólról nem tehetett.

Ő azonban kicsit önkritikus saját magával: „Jól ismerem Márkvárt Dávidot Felcsútról, s azt gondoltam róla, hogy ilyen helyzetben egyből elrúgja a labdát. Most azonban kivárt egy ütemet, amivel becsapott. Ám ettől is szép a futball, hogy nem lehet kiszámítani, mi következik, hanem reagálni kell."

Amikor pedig felvetjük neki, hogy ezek után talán a kupadöntőben is az ő nevével kezdődik az újpesti névsor, szerényen elhárítja a kedvességet: „Ott azért még nem tartunk. Azt hiszem, a vezetőedzőnk nem gondolja úgy, hogy máris elbírnám azt a terhet, azt a nyomást, hogy a Groupama Arénában is én védjek, mégiscsak kupadöntőről van szó. Abban bízom, hogy a keretben ott leszek, és meg tudjuk nyerni a trófeát. A mostani meccsen a szerencse a Puskás Akadémia mellett állt, remélem, hogy a kupadöntőben fordítva lesz."

A 3–6. HELYEZETT CSAPATOK HÁTRALÉVŐ MECCSEI
FORD. DVSC ÚJPEST HONVÉD PAKS
31. Balmazújváros (i) Haladás (i) Ferencváros (o) DVTK (i)
32. PAFC (o) Mezőkövesd (i) Videoton (i) Balmazújváros (o)
33. Újpest (i) DVSC (o) Vasas (o) PAFC (i)
AZ ELSŐ KÉT HELYEZETT HÁTRALÉVŐ MECCSEI
FORDULÓ FERENCVÁROS VIDEOTON
31. Honvéd (i) Vasas (i)
32. DVTK (o) Honvéd (o)
33. Balmazújváros (i) DVTK (i)

A FORDULÓ JAVÍTÁSA

Látszott, hogy nagyon bántotta. Pátkai Máté, a Videoton középpályása csapata 1–0-s vezetésénél rontott el egy óriási helyzetet a Haladás ellen (3–0), de a 30 esztendős játékos később javított, gólt szerzett.

„Lehet bármit mondani, de azt a lehetőséget értékesítenem kellett volna – mondta lapunknak Pátkai Máté, a Videoton középpályása. – Még szombat este megnéztem az összefoglalót: nem lekéstem a labdáról, hanem rosszul jött ki a lépés, beletopogtam, így rontottam. Szerencsére nem bosszulta meg magát a hiba, s nyertünk három nullára. Nagyon örültem, hogy bár féltettek minket, mert eltiltás miatt nem játszott Danko Lazovics és Juhász Roland, míg kisebb sérülés miatt Huszti Szabolcs és Marko Scsepovics is a kispadra szorult, végül simán húztuk be a három pontot. Nem akadozott a játékunk, s persze örülök, hogy a meccs hajrájában gólt szereztem."

Mégpedig hosszú idő után, hiszen a fehérváriak 13-szoros válogatott labdarúgója legutóbb tavaly szeptember 30-án, a Diósgyőr elleni idegenbeli bajnokin (3–2) volt eredményes. A hét és fél hónapos gólszünetet nem lehet rövidnek nevezni.

„Már Marko Nikolics vezetőedző is jelezte, lassan jó lenne eredményesnek lennem. Oké, persze, nem elsődleges feladatom, hogy gólt szerezzek, de azért egy középpályástól elvárható, hogy szezononként négy, öt vagy hat gólig eljusson. Jót tett a lelkemnek, hogy újra eredményes voltam.”

A Videoton futballistája a 2013–2014-es és a 2014–2015-ös idényben hét-hét gólt szerzett, jelenleg ötnél tart – megdönthető a csúcs?

„Annak örülnék a legjobban, ha a hátralévő három fordulóban szereznék öt gólt, de ez nem reális. Nem foglalkoztat, hogy hány góllal végzek, az érdekel, hogy nyerjük meg a bajnokságot. Nekem ötévenként sikerül: kétezer-nyolcban az MTK-val, kétezer-tizenháromban az ETO-val, s reméljük, idén a Videotonnal hódítom el az aranyérmet. Mindegyik kedves a szívemnek. Az első azért, mert az MTK kerete akkor nagyon fiatal volt, a második azért, mert az ETO-val harminc év után jutottunk fel a csúcsra, a Vidinél pedig már elvárás velünk szemben az első hely, s a szurkolók megérdemelnék."

Újra a Videoton kezében a döntés, mivel a Ferencváros két pontot hullajtott el a Vasas ellen (1–1).

„Az első félidő első negyedóráját még a stadionban néztem a csapattal, a második félidőt már odahaza: a ferencvárosi Miha Blazic góljánál a feleségem mondta is, hogy ezt nem hiszi el. A Fradi jobban játszott, de ilyen a futball: a kilencvennegyedik percben egyenlített a Vasas. Ekkor már nagyobb volt az öröm. Mivel legközelebb a Vasashoz megyünk, intő jel lehet, hogy a szabad- és szögletrúgásai veszélyesek. Tényleg csak apróságok dönthetnek a bajnoki aranyéremről."

 
ÖSSZEFOGLALÓ


A FORDULÓ CSERÉJE

A mikor a Ferencváros szlovén hátvédje, Miha Blazic a 89. percben közelről az angyalföldi kapuba fejelte a labdát, több mint tízezer zöld-fehér szurkoló borulhatottt egymás nyakába a Groupama Arénában. Tudták ugyanis, hogy ha csapatuk megőrzi 1–0-s előnyét, továbbra is egy ponttal előzi meg a bajnoki versenyfutásban a Haladást 3–0-ra legyőző Videotont.

A Vasas játékosai ugyanakkor nem törtek össze, és a 94. percben letörölték a mosolyt a ferencvárosiak arcáról. Hangya Szilveszter saját térfeléről elvégzett szabadrúgását Dejan Georgijevics az égbe fejelte a Fradi tizenhatosán belül, a lehulló labdát Manjrekar James a kaputól tizenkét méterre álló Egerszegi Tamás elé csúsztatta, aki négy hazai játékos között a kapu jobb alsó sarkába vágta a labdát, s ezzel pontot mentett a kiesés elől menekülő csapatának.

„Nehezen tudom szavakba önteni, hogy mekkora boldogságot éreztem – elevenítette fel a történteket a Vasas 27 esztendős középpályása. – Amikor hátrányba kerültünk, nem hiszem, hogy sokan bíztak az egyenlítésünkben. Szerencsére azonban betaláltunk a hazaiak kapujába. Külön öröm, hogy én szereztem a gólt, de ez közös siker, az egész csapat együtt küzdött a pontszerzésért. Nagyon kellett végre a sikerélmény. Nekünk minden pont fontos, most elléptünk eggyel a Diósgyőrtől, nem vagyunk kieső helyen, és ismét a saját kezünkben van a sorsunk."

Nem lehetett nem észrevenni, hogy Egerszegi Tamás szája folyamatosan járt a gólöröm közben. A televíziós felvételek alapján sejteni lehet, hogy amit mondott, nem feltétlenül szalonképes, de vajon kinek szóltak a szavai? Célpontja is volt az üzenetnek?

„Az ellenfél egyik játékosa. Nem szeretném megnevezni, hogy pontosan ki volt az, de az egész mérkőzés alatt azzal volt elfoglalva, hogy szövegeljen nekünk. A gólomat követően kijött belőlem a feszültség. Egyáltalán nem vall rám ez a fajta viselkedés, hirtelenjében azonban nem tudtam magamon uralkodni."

Sokakat meglephetett, hogy a futballista (aki a télen igazolt át a Vasasba, és a szombati mérkőzésig tíz bajnokin kilencszer kezdőként lépett pályára, s három gólt szerzett) a Ferencváros ellen csak a kispadon kapott helyet. Adódik a kérdés: miért alakult így?

„Én is csak aznap tudtam meg, hogy nem a kezdők között kapok helyet. Váratlanul ért, de biztosra veszem, hogy Michael Oenning vezetőedzőnek jó oka volt arra, hogy így döntsön. Ha Barczi Dávid nem vállalta volna a játékot, akkor kezdek, de mivel vállalta, a padon kaptam helyet. Lehet, túlságosan is védekező felfogásban játszottunk, de ha a Groupama Arénába mész a Fradihoz, kell egy nagy adag szerencse, hogy pontot vagy pontokat szerezzél. A ferencvárosiak a bajnoki címért harcolnak, mi a kiesés elkerüléséért, és közben ezer sebből vérzünk. A pályán levők közül többen is most épültek fel a sérülésükből, Barczi Dávidnak sajgott az oldala, fájdalomcsillapítóval játszott. Vannak egyéb gondjaink is: Vida Mátét eltiltották, Felix Burmeisternek a combja fáj. Lehet, nem mutattunk be szépségdíjas játékot, de ezt most így jött össze."

Egerszegi Tamás végül a szünetben, Murka Benedek helyett lépett pályára, és a góljáig sem unatkozott. Kétszer is lenn maradt a gyepen, az egyik alkalommal a Groupama Aréna közönsége hosszan kifütyülte. Pedig – mint mondta – egyáltalán nem szimulált: „Miközben kicsúsztattam a labdát, hátulról lefejeltek. Kicsit megszédültem, így nem akartam egyből felállni. A második esetnél hátrafejeltek, és az orromat találták el. Akkor is megszédültem valamennyire, de inkább csak azért álltam meg, mert elkezdett ömleni az orromból a vér."

Az orrát aztán ellátták, így pályán tudott maradni, a többi pedig már ismert. De vajon mennyire dobta fel a csapatot a drámai pontszerzés, s a Ferencváros ellenlábasa, a Videoton ellen is kitarthat-e a lendület?

„Az sem lesz sokkal könnyebb meccs, talán csak a tekintetben, hogy mi vagyunk a pályaválasztók. Egy játékos mindig a győzelemért lép pályára, de ha reálisan nézzük az esélyeket, a döntetlennek is nagyon örülnénk. Ha akkor is a tudásunk legjavát nyújtjuk, szép eredményt érhetünk el. Mert ez a csapat bármire képes."

 

NB I, 2017–2018, 30. FORDULÓ
MÁJUS 12., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Videoton FC–Haladás 3–0
Felcsút, Pancho ArénaKassai Viktor
1977
Újpest FC–Puskás Akadémia 0–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Karakó Ferenc
2040
Mezőkövesd–Balmazújváros 1–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Szőts Gergely
2312
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 2–1 Debrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám
3383
Paksi FC–Bp. Honvéd 1–2
Paks, Városi Stadion
Iványi Zoltán
1135
Ferencváros–Vasas FC 1–1 Budapest, Groupama Aréna Andó-Szabó Sándor
11 345
TABELLA •  GÓLLÖVŐLISTA TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK

 

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 30 18 8 4 59–26 +33  62
2. Ferencvárosi TC 30 17 10 3 61–27 +34  61
3. Debreceni VSC 30 12 7 11 51–40 +11  43
4. Budapest Honvéd 30 12 7 11 46–49 –3  43
5. Paksi FC 30 11 9 10 43–45 –2  42
6. Újpest FC 30 10 12 8 37–36 +1  42
7. Puskás Akadémia FC 30 10 9 11 38–43 –5  39
8. Szombathelyi Haladás 30 10 4 16 33–48 –15  34
9. Mezőkövesd Zsóry FC 30 8 10 12 33–49 –16  34
10. Vasas FC 30 8 7 15 36–55 –19  31
11. Diósgyőri VTK 30 8 6 16 41–48 –7  30
12. Balmazújváros 30 6 11 13 31–43 –12  29

 

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.05.23 19:30:38

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Vignjevics ismét sikerre vezette csapatát, pedig 1–0-ra még a Puskás Akadémia vezetett.

2018.05.23 11:23:27

Labdarúgó NB I P. K.

Nagy harc várható Paintsilért – három belga klub is bejelentkezett, de nem az FTC-vel tárgyalnak...

2018.05.22 22:51:43

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Nem csak anyagiakra van szükség.

2018.05.22 22:43:39

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. A 2017–2018-as évadban huszonkilenc forduló átlagában a magyar tehetségeknek mindösszesen 46.24 percük volt arra, hogy az élvonalbeli mérkőzéseken bizonyítsanak.

HIRDETÉS
HIRDETÉS