HIRDETÉS
HIRDETÉS
PIETSCH TIBOR
PIETSCH TIBOR
2018.05.12 16:48 Frissítve: 2018.05.12 21:51

Lanzafame-dupla, három pontot hozott el Paksról a Honvéd

Gyorsan előnybe került a Budapest Honvéd paksi vendégjátéka során: Davide Lanzafame már a második percben előnyhöz juttatta csapatát. A csereként beálló Szakály Dénes egyenlített ugyan, de a kispestiek olasz csatárának második találatára már nem maradt válasza a hazaiaknak. Ezzel a címvédő a negyedik helyre lépett előre, míg a Paks az ötödikre esett vissza a labdarúgó NB I 30. fordulójában.

HIRDETÉS

 

Lanzafamét (jobbra) hiába üldözték a paksiak, így is duplázni tudott (Fotó: Molnár Gyula)

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
PAKSI FC–BUDAPEST HONVÉD 1–2 (Szakály D. 49., ill. Lanzafame 2., 63. – az elsőt 11-esből)
Paks,
Városi Stadion, 1135 néző. Vezette: Iványi

„Hogy van-e jó hírünk? Van! A harmadik helyen állunk” – újságolta Balog Judit fél órával a meccs előtt. Érthető, hogy a paksiak ügyvezetője mosolyogva várta a kezdést: ahhoz képest, hogy az őszi szezonzárón, Kispesten elszenvedett 1–0-s vereséget követően Tolna megyében még a kiesés miatt aggódtak, négy fordulóval a bajnokság befejezés előtt már okkal reménykedhettek a 2010–2011-ben szerzett ezüst utáni újabb éremben (bronz).

A Honvédnál az aranyat cserélnék bronzra – nem feledve a tavaly történteket. George F. Hemingway tulajdonos (aki a hírek szerint megfelelő ajánlat esetén hajlandó eladni a klubot) éppenséggel „Bajnokcsapat” feliratú pólóban foglalt helyet a lelátón.

Más kérdés, hogy az aranyat érő garnitúrából jó néhányan már nem viselik a piros-fekete szerelést, és egyáltalán nem zárható ki, hogy a nyáron tovább csökken a számuk: a lejáró szerződésű Bobál Dávid és a paksi mérkőzést sérülés miatt kihagyó Patrick Ikenne-King maradására jószerével nincs esély.

A télen igazolt Tomás Kosútéra sincs sok. A szlovák védő még úgy sem fért be a kezdőbe, hogy Baráth Botondra eltiltás, Ivan Lovricra sérülés miatt nem számíthatott Supka Attila – Kosútot aligha vigasztalta, hogy a kispadon azért jutott neki hely.

Az már jó kedvre deríthette, hogy a második percben vezetést szerzett a Honvéd, miután az Eppel Márton buktatásáért megítélt büntetőt Davide Lanzafame gólra váltotta. Túlzás lenne azt állítani, hogy a gól jót tett a meccsnek, bár a Paks derekasan küzdött az egyenlítésért, a vendégek taktikusan őrizték előnyüket. A 24. percben aztán olyasminek lehettünk szemtanúi, aminek a tavasszal még nem: Iványi Zoltán ivószünetet rendelt el.

„Ilyen korán még a szurkolók sem isznak” – ragadta meg a lényeget az egyik drukker, majd a kellemest összekötve a hasznossal elment sörért. Nem maradt le semmiről, az első félidő legnagyobb kritikája, hogy a két kapusnak nem akadt védenivalója, Rácz Gergőnek és Gróf Dávidnak legfeljebb egy-két beadást kellett lehúznia.

Nem lepődött meg senki, hogy Csertői Aurél kettőt cserélt a szünetben, Bartha Lászlót és Hahn Jánost Szakály Dénes és Simon András váltotta. A beszállók centik híján összehozták az egyenlítést egy perccel az újrakezdés után, ám a játékvezető szabadrúgást ítélt kifelé, mondván, Szakály lesen volt, mielőtt a kapuba találó Simon elé talált volna.

A hazai gól viszont csak késett, nem múlott: a 49. percben Szakály már nem volt lesen, amikor Haraszti Zsolt beadását követően okosan a bal alsó sarokba helyezte a labdát. Na, ez a gól már jót tett a meccsnek, Banó-Szabó Bence „postafordultával” válaszolhatott volna, csakhogy lövésébe az utolsó pillanatba belevetődtek.

Olybá tűnt, az 1–1-gyel járó egy-egy ponttal egyik csapat sem elégedett, a felek belementek az adok-kapokba, amiből a 63. percben a Honvéd jött ki jobban: Lanzafame higgadtan emelt a kapuba. 1–2

A 66. percben elérkezett Kosút ideje, a lábát fájlaló Bobál Dávid helyére állt be. Becsületére váljon, tisztességgel odatette magát, a 80. percben önfeláldozóan mentett Haraszti Zsolt lövésénél. Három perc múltán már csak a szerencse mentette meg a kispestiek kapuját a góltól: Kecskés Tamás nagy helyzetben fejelt mellé, négy perc elteltével Simon András Gróf Dávid ölébe, a hosszabbításban meg Szabó János épphogy fölé.

A Honvéd időnként jól futballozva nyert, a mintegy ötszáz vendégszurkoló csapott is nagy ünneplést – az első rigmus így szólt: „Bajnokcsapat! Bajnokcsapat!”

NB I, 2017–2018, 30. FORDULÓ
MÁJUS 12., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Videoton FC–Haladás 3–0
Felcsút, Pancho ArénaKassai Viktor
1977
Újpest FC–Puskás Akadémia 0–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Karakó Ferenc
2040
Mezőkövesd–Balmazújváros 1–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Szőts Gergely
2312
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 2–1 Debrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám
3383
Paksi FC–Bp. Honvéd 1–2
Paks, Városi Stadion
Iványi Zoltán
1135
Ferencváros–Vasas FC 1–1 Budapest, Groupama Aréna Andó-Szabó Sándor
11 345
TABELLA •  GÓLLÖVŐLISTA TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 30 18 8 4 59–26 +33  62
2. Ferencvárosi TC 30 17 10 3 61–27 +34  61
3. Debreceni VSC 30 12 7 11 51–40 +11  43
4. Budapest Honvéd 30 12 7 11 46–49 –3  43
5. Paksi FC 30 11 9 10 43–45 –2  42
6. Újpest FC 30 10 12 8 37–36 +1  42
7. Puskás Akadémia FC 30 10 9 11 38–43 –5  39
8. Szombathelyi Haladás 30 10 4 16 33–48 –15  34
9. Mezőkövesd Zsóry FC 30 8 10 12 33–49 –16  34
10. Vasas FC 30 8 7 15 36–55 –19  31
11. Diósgyőri VTK 30 8 6 16 41–48 –7  30
12. Balmazújváros 30 6 11 13 31–43 –12  29
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.22 14:07:52

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT, HATÁR DÁVID (közvetítés)

A Magyar Kupa főtáblájának első fordulójában kétgólos sikert aratott a Rebrov-csapat.

2018.09.22 08:55:20

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

Utoljára gyúlnak ki a fények a stadionban, amely Puskás Ferenc és Bozsik József otthona volt.

2018.09.21 23:32:59

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Egy korszak zárul le a Honvéd történelmében.

2018.09.19 23:53:59

Labdarúgó NB I SINKOVICS GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Egyetlen szakember képviseli Magyarországon az állandóságot.

2018.09.19 08:01:52

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE

„Alig két hónapja vagyok itt, de a véleményem teljes mértékben megváltozott.”

HIRDETÉS
HIRDETÉS