A Honvéd idén is tehet róla, hogy ne legyen bajnok a Vidi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.11. 12:30
null
Amikor a Videoton legutóbb Kispesten járt, Eppel Márton gólja nemcsak a három pontról, hanem a bajnoki címről is döntött (Fotó: NS-archív)
Ma pótolják a labdarúgó NB I 21. fordulójából elmaradt Bp. Honvéd–Videoton FC találkozót. Lássuk a meccshez kötődő érdekességeket, statisztikákat. 

BP. HONVÉD–VIDEOTON FC (Budapest, Bozsik József Stadion, 18.00 óra. Vezeti: Bognár Tamás. Tv: M4 Sport)

♦ Lassan elérik a százat, ez lesz az NB I-ben a 99. találkozó a két csapat között. Az eddigi 98-ból 46-ot a kispestiek nyertek meg, 34-et a Videoton, 18 döntetlenre végződött. A legutóbbi kispesti meccs egyben „bajnoki döntő” is volt, Eppel Márton gólja a Honvéd aranyérmét eredményezte.

♦ A bajnokság jelen állása szerint nagyon úgy tűnik, a Honvéd idén is alapjaiban befolyásolhatja a bajnoki címért folyó versenyfutást, csak nem egészen úgy, mint egy évvel ezelőtt. A kispestieknek az idén nincs reális esélyük a bajnoki címre, ellenben a mai meccsel együtt kétszer játszanak a jelenleg a második helyen álló Videotonnal (legközelebb május 27-én, Felcsúton), míg egyszer a mostani listavezető Ferencvárossal (május 19-én, a Bozsik József Stadionban). Például ha ma pontot rabolna a Honvéd a Viditől, akkor a fehérváriak már csak abban az esetben érhetnék utol a Fradit, ha a zöld-fehérek is veszítenek még pontokat a hátralévő fordulókban. Igaz, május 5-én még lesz egy sorsdöntőnek ígérkező Videoton–Ferencváros meccs is. Ellenben pontszámban már ma beérheti a Vidi a Fradit, ha győz Kispesten. (Egyenlő pontszám esetén előbb a több győzelem, majd a gólkülönbség, a több szerzett gól, végül az egymás elleni meccseken szerzett több pont rangsorol).

♦ A Honvéd 2018-ban eddig két bajnokit játszott hazai pályán, és mind a kettőt megnyerte. A Haladást 2–1-re, a Balmazújvárost 2–0-ra verte meg. Vagyis a télen visszatérő régi-új vezetőedzővel, Supka Attilával még hibátlan a csapat bajnokin a Bozsik-stadionban, míg a Magyar Kupában egy meccset megnyert (a Siófok ellen 2–1-re), egyszer ikszelt (Honvéd–DVSC 0–0), azaz tétmérkőzésen otthon még veretlen a Honvéd ebben a naptári évben.

♦ A Videoton 2018-ban egyszer szerepelt eddig papíron vendégként, másfél héttel ezelőtt a Puskás Akadémia ellen, a Pancho Arénában, amelyben egyébként a hazai meccseit is játssza a Vidi. Az a mérkőzés gól nélküli döntetlennel zárult, ami azt is jelentette, hogy immár három meccse nyeretlen vendégként a csapat, ráadásul ezen a három találkozón csupán egy pontot szerzett (FTC 1–3, Haladás 0–1, PAFC 0–0). A fehérváriak legutóbb 2017. november 18-án nyertek vendégként: 5–2-re Debrecenben.

♦ A Videoton 1985 és 2007 között egyetlen meccset sem nyert meg a Honvéd vendégeként. Azóta már négyet is, legutóbb 2016 szeptemberében győztek a fehérváriak a Bozsik József Stadionban Juhász Roland és Géresi Krisztián góljával 2–1-re.

♦ Géresi ma aligha lő gólt, mert sérüléssel bajlódik, csakúgy, mint a hazaiaknál Baráth Botond és Deák István, míg Danilo eltiltás miatt nem szerepelhet. A Videotonban jó eséllyel ismét kezdhet Vinícius, aki novemberi sérülését követően a múlt héten, az Újpest ellen volt újra a kezdőcsapat tagja.

♦ A mai mérkőzésnek is az lesz az egyik fő kérdése, hogy mit tud kezdeni a Videoton a Lanzafame, Eppel duóval, ugyanis a két gárda Bozsik-stadionban rendezett legutóbbi három bajnokiján valamelyikük mindig gólt szerzett (Eppel kettőt, Lanzafame egyet), és a három találkozóból kettőt megnyert a Honvéd. Ráadásul a kispestiek legutóbbi három tétmeccsén kivétel nélkül a kapuba talált a csatár kettős valamelyik tagja (Eppel kétszer, Lanzafame egyszer).

♦ Érdekesség, hogy márciusban a pálya fagyott talaja miatt ugyan elmaradt a Honvéd–Videoton mérkőzés (bár a csapatok felsorakoztak és már szurkolók is voltak a stadionban), a kispestieket mégis megbüntette az MLSZ a mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért, továbbá mert a vendégcsapat kiléptetése nem volt körültekintően megszervezve, nem volt garantálva a vendégcsapat részére a sportrendezvény helyszínének biztonságos elhagyása. Mint ismert, a hazai ultrák pirotechnikai eszközökkel megdobálták a vendégek buszát.

NB I
A 21. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
18.00:
Bp. Honvéd–Videoton FC (Tv: M4 Sport)

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 25 16 6 3 55–22 +33 54
2. Videoton FC 24 15 6 3 51–24 +27 51
3. Debreceni VSC 25 10 6 9 43–33 +10 36
4. Budapest Honvéd 24 10 5 9 39–39 0
35
5. Paksi FC 25 9 8 8 37–39 –2 35
6. Újpest FC 25 8 10 7 31–32 –1 34
7. Diósgyőri VTK 25 8 6 11 39–41 –2 30
8. Puskás Akadémia FC 25 7 8 10 30–38 –8 29
9. Szombathelyi Haladás 25 8 3 14 27–40 –13 27
10. Vasas FC 25 7 5 13 30–47 –17 26
11. Mezőkövesd Zsóry FC 25 6 8 11 30–47 –17 26
12. Balmazújváros 25 5 9 11 27–37 –10 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik