A Fradi és Böde példája is mutatja, gyenge az NB I

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.28. 15:28
null
Böde Dániel a nemzetközi kupában még nem, de az NB I-ben újra vezére volt a Fradinak (Fotó: Korponai Tamás)
Tudta, hogy Böde Dániel előtt legutóbb Adamo Coulibaly nyitotta három góllal a szezont, aki később gólkirály is lett? És azt, hogy a Ferencváros támadója az El-ben négy kísérletéből egyszer sem találta el a kaput? 2009 óta először kezdett egyaránt nyeretlenül az aktuális címvédő és a legutóbbi ezüstérmes. Huszonhét játékos debütált az NB I-ben az első fordulóban, a legtöbben a Fradiban. A kispesti kapus, Kemenes Szabolcs sorozatban a második gólpasszát jegyezte. A Nemzeti Sport Online az új szezonban is összegyűjti az NB I aktuális fordulója kapcsán a legérdekesebb statisztikákat, legeket!

BÖDE COULIBALYT MÁSOLTA EDDIGI LEGJOBB RAJTJÁVAL

Böde Dániel vasárnapi, kecskeméti gólparádéját megelőzően legutóbbAdamo Coulibaly kezdte triplával a szezont az NB I-ben, a DVSC támadója a 2010–2011-es bajnokság nyitányán, a Debrecen–Vasas (5–2) mérkőzésen talált be háromszor: a 21., a 47. és az 55. percben volt eredményes. Coulibaly abban az idényben – 20 találattal – gólkirály lett.

SZAVAZÁS

Ön szerint lehet Böde Dánielből gólkirály?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Böde az NB I-ben eddig nem volt gólkirály, de ha ilyen ütemben folytatja a gólgyártást, még erre is lehet esélye. Pályafutása során még sosem kezdte ennyire eredményesen, három góllal az idényt. Az előző szezonban az első négy fordulóban nem talált be, a 2012–2013-as évadban a hatodik fordulóig kellett várni az első Böde-gólra. Egy évvel korábban, 2011 nyarán még a Paks játékosaként viszont már rögtön az első körben betalált, akkor is éppen a Kecskemét ellen, a 3–2-re megnyert meccsen egyszer volt eredményes. Ezt megelőzően az NB I 1. fordulójában még egyszer, 2009. júliusában a ZTE ellen szerzett gól (a Paks 2–1-re kikapott).

Három gólt egy meccsen az NB I-ben a tegnapi találkozót megelőzően háromszor jegyzett Böde. Legutóbb a Siófok elleni, 4–2-re megnyert bajnokin szerzett még 2013 áprilisában, előtte Pakson 2011 szeptemberében a PMFC elleni 4–4-es meccsen, illetve ugyancsak Pakson 2011 májusában, amikor a tolnaiak az ő mesterhármasával nyertek 3–0-ra.

AMI AZ NB I-BEN ELÉG, AZ NEMZETKÖZI SZINTEN KEVÉS

A sorozatban tizedik bajnokiját megnyerő Ferencváros és Böde Dániel példája tökéletesen rávilágít arra, hogy egy, az NB I-ben jó teljesítményre képes csapat, illetve támadó, mennyire el tud törpülni a nemzetközi porondon. „Böde Dániel vagy Gyömbér Gábor a szívét is kiteszi a pályán, de a nemzetközi szinten ez egyszerűen kevés” – nyilatkozta a Fradi vezetőedzője, Thomas Doll csapata múlt heti, HNK Rijeka elleni hazai 2–1-es veresége, illetve Európa-liga-búcsúja után. A Kecskemét elleni találkozó pedig éppen azt bizonyította, hogy ami az El-ben kevés, az itthon még mindig elegendő lehet a sikerhez.

Böde például az Európa-ligában három meccsen, összesen 141 percet játszott, ez alatt négy lövése volt, de ezek közül egy sem találta el a kaput, miközben tegnap a KTE ellen 90 perc alatt három gólt szerzett.

Ugyanakkor nemcsak Böde, hanem a teljes csapat egészen más játékra volt képes, mint az El-ben. A KTE ellen az első fél órában például a Fradi saját térfelére tudta szorítani a hazaiakat. Jól működött a zöld-fehérek középpályás letámadása, a kecskemétiek ritkán tudták kihozni a labdát. Ilyen nyomást a nemzetközi kupában még a máltai Sliemára sem tudott gyakorolni a Fradi. Más kérdés, hogy a jelentős mezőnyfölény ellenére az első harminc percben csak egy ziccerig jutott a fővárosi gárda, igaz, abból Böde rögtön gólt is szerzett.

A második félidőben azonban a Fradi mintha már nem bírta volna a saját maga által diktált iramot, a KTE-nek voltak helyzetei (kapufa), egyenlített is Bekő Balázs csapata, sőt ezután meccslabdát rontottak a hazaiak. A második félidő derekára azonban a több fiatallal felálló kecskemétiek is elfáradtak, főleg mentálisan, több egyéni hibából két újabb gólt kaptak, amivel a Ferencváros meg tudta nyerni a találkozót – az előző szezon dobogósai közül egyedüliként.


Forrás: mlsz.hu

LEGUTÓBB ÖT ÉVE RAGADT BE ÍGY A RAJTNÁL A BAJNOK ÉS AZ EZÜSTÉRMES

Az előző szezonban kiemelkedett a mezőnyből a DVSC és a Győri ETO, mind a két csapat 62 pontot gyűjtött, a Loki lényegesen jobb gólkülönbségének köszönhetően lett bajnok az ETO előtt.

Az új idényben viszont egyik csapat sem rajtolt jól: a DVSC ikszelt Nyíregyházán, míg az ETO kikapott Pakson.

Az előző négy szezonban a bajnoki címvédő és az aktuális ezüstérmes közül az egyiknek mindig sikerült győznie az első fordulóban. Legutóbb 2009 őszén fordult elő, hogy a friss aranyérmes és a második helyezett nyeretlenül kezdte az NB I küzdelmeit. Akkor a címvédő Debrecen az 1. fordulóban 1–0-ra kikapott Diósgyőrben (a 93. percben Lippai Ákos szerezte a DVTK győztes találatát), míg az ezüstérmes Újpest 0–0-t játszott Győrben, azon a találkozón mutatkozott be egyébként Pintér Attila az ETO kispadján.

S ha már az Újpestet említettük: a forduló előtti beharangozónkban külön kiemeltük, hogy a lila-fehérek a 2008–2009-es idény óta képtelenek nyerni a bajnokság nyitányán. Most megtört ez az átok, hiszen győztek Szombathelyen. Ezt megelőzően legutóbb 2007-ben kezdték idegenbeli sikerrel a bajnokságot, akkor – 0–2-ről fordítva – 4–2-re nyertek Siófokon. Azon a meccsen (Foxi és a duplázó Rajczi mellett) a liláknál gólt szerzett Nagy Olivér, aki szombaton a Haladás játékosaként lépett pályára az Újpest ellen.

HUSZONHETEN MUTATKOZTAK BE AZ NB I-BEN, A 17 ÉVES KECSKEMÉTI GÓLT IS SZERZETT

Az 1. forduló nyolc mérkőzésén 27 olyan játékos kapott szerepet, aki első magyar élvonalbeli bajnokiját játszotta. Tavaly ilyenkor 36-an debütáltak (erről részletesebben egy évvel ezelőtti cikkünkben olvashatnak).

A nyitó meccsen, a Nyíregyháza–Debrecen találkozón az újonc Szparinál nem akadt NB I-es debütáló, a DVSC-nél viszont igen: Joël Eric Damahou, aki ugyan tavaly nyáron érkezett, és a 2013-as Szuperkupa-mérkőzésen (Győr–DVSC 3–0) be is mutatkozott a debrecenieknél, ám aztán a Strömsgodset elleni Európa-liga-találkozón megsérült, és felépülése után az előző szezonban csak NB III-as és Ligakupa-mérkőzéseken lépett pályára – pénteken az NB I-ben is bemutatkozhatott.

A Honvéd–Dunaújváros találkozón játszott a legtöbb debütáló, nyolc – mind a két csapatban négyen mutatkoztak be az NB I-ben. A kispestiek nyáron igazolt két légiósa, a guineai Souleymane Youla és az elefántcsontparti Kandia Émile Traoré gólt is szerzett első NB I-es meccsén, Anatolis-Alexis Sundas debütálása pedig azért érdekes, mert a román-görög játékos már több mint négy éve (2010 áprilisa óta) a Honvéd labdarúgója – tehát nem friss igazolásról van szó –, az akadémián nevelkedett, de most már a felnőttcsapat keretének tagja.

A Nyíregyházán kívül az MTK nem avatott újoncot a nyitó fordulóban, míg a legtöbb debütánst a Ferencvárosnál találjuk, ötöt. Mindannyian ezen a nyáron kerültek a Fradihoz, négyen külföldiek (Emir Dilaver, Stjepan Kukuruzovic, Benjamin Lauth, MIchal Nalepa), a korábban Újpesten futballozó Nagy Dániel pedig hamburgi és osnabrücki légióskodás után tért vissza Magyarországra – a rivális zöld-fehérekhez. A Paksban is pályára lépett egy olyan magyar játékos, aki külföldről tért haza: Tamási Zsolt Olaszországból, a Parmától szerződött a tolnaiakhoz.

A legfiatalabb debütáló az 1997. június 1-jén született Kitl Miklós, a KTE 17 esztendős labdarúgója első meccsén gólt szerzett a Ferencváros ellen. Az 1996-os korosztályt a szombathelyi Jancsó András és a PAFC futballistája, Makrai Gábor képviseli, utóbbi az előző szezonban 49 találattal az U18-as bajnokság gólkirálya volt.

A 17 ÉVES KITL MIKLÓS GÓLJA AZ FTC ELLEN


Forrás: mlsz.hu

A KAPUS OTT FOLYTATTA, AHOL AZ ELŐZŐ SZEZON VÉGÉN ABBAHAGYTA – GÓLPASSZAL

A Bp. Honvéd–Dunaújváros mérkőzésen ritkán látható jelenet után talált be az ellenfél kapujába a hazai együttes. A gólt szerző Souleymane Youla nem mástól, mint kapusától, Kemenes Szabolcstól kapta a nagyszerű gólpasszt (nálunk ez a hét gólpassza), aki egy újvárosi akció után kézből rúgta ki a labdát és indította a „Gyuszi” becenévre hallgató guineai válogatott támadót.

Kemenesnek rövid időn belül ez volt a második gólpassza, az előző bajnokság utolsó fordulójában, Debrecenben – miközben a hazaiak még a Dombi Tibor ellen elkövetett szabálytalanság miatt reklamáltak büntetőt a játékvezetőnél – is az ő kirúgása után tört kapura és szerzett gólt Lőrinczy Attila.

KEMENES GÓLPASSZA DEBRECENBEN…


Forrás: mlsz.hu

ÉS A DUNAÚJVÁROS ELLEN


Forrás: mlsz.hu

S ha már Kemenes kapcsán arról írtunk, hogy ott folytatta az új évadban, ahol az előzőben abbahagyta, igaz lehet ez a megállapítás két mezőnyjátékosra is: az újpestiek szélsője, Asmir Suljic és a fehérváriak támadója, Nikolics Nemanja egyaránt gólt szerzett az előző bajnokság utolsó fordulójában és az új szezon nyitányán is.

Suljic a tavaszi idény végén Pápán, most, az 1. fordulóban Szombathelyen volt eredményes (összesen ez a két gólja van NB I-es mérkőzésen), Nikolics június 1-jén a DVTK, míg szombaton a Lombard Pápa kapujába talált be. Rajtuk kívül nincs olyan játékos az NB I-ben, aki az előző bajnokság utolsó és a mostani szezon első fordulójában is gólt szerzett volna.

AZ EGYIK VITATJA, A MÁSIK NEM – A SZEZON ELSŐ KIÁLLÍTÁSAI

A labdarúgó NB I 1. fordulója három kiállítást hozott, ebből kettő azonnali piros volt. Az elsőt szombaton a Honvéd–Dunaújváros (3–0) meccsen nyújtott lábbal történt belépője után a vendégek játékosa, Villám Balázs kapta a 26. percben, a másodikat ugyanaznap a Videoton–Lombard meccsen (3–0) Kovács István a 45. percben. A harmadikat pedig vasárnap a Ferencváros védője, Mateo Pavlovic kapta, akit második sárga lappal állítottak ki a Kecskemét ellen a 90. percben. A horvát játékosnak ez volt a 10. NB I-es meccse, és harmadik alkalommal állították ki (mindháromszor második sárga lappal).

Általában elmondhatjuk, hogy a futballszezonok kezdetén nem kell sokat várni az első piros lapra. A tavalyi (2013–2014-es) bajnokság első kiállítását az első forduló harmadik meccse, a PMFC–FTC (1–2) találkozó hozta, a 61. percben a pécsi Szatmári Lórándot állítottak ki Szabó Zsolt játékvezető (a videofelvételek alapján indokolatlanul, merthogy nem történt szabálytalanság…). Egy évvel korábban már rögtön a nyitó mérkőzésen villant a piros lap: a Haladás–Egri FC (4–2) összecsapás 81. percében a cseh Petr Knakal mehetett idő előtt zuhanyozni kiállítás miatt.

A 2011–2012-es szezonban a DVSC–Vasas (5–2) nyitó mérkőzésig kellett csak várni az első piros lapra, akkor a 32. percben az angyalföldiektől a szerb Dusan Mileusznicsot küldte le a pályáról Andó-Szabó Sándor játékvezető. Érdekesség, hogy ugyanebben a fordulóban a szintén szerb Rados Bulatovics (ZTE), valamint Halmosi Péter (Haladás) is a kiállítás sorsára jutott.

Érdekesség, hogy a szombaton egyből pirossal kiállítottak közül csak Kovács István ismerte el a lap jogosságát.

„Kicsit túlzottnak érzem a játékvezető döntését, mert a labdát szerettem volna megszerezni, a mozdulatomban egyáltalán nem volt szándékosság. Az ellenfél térfelének közepén történt az eset, így gólhelyzetről sem lehet beszélni. Bár a szabálytalanságot elismerem, nem okoztam sérülést Holendernek, aki ráadásul később gólt is szerzett. Talán bölcsebb lett volna, ha figyelmeztet a játékvezető. Sohasem voltam durva játékos, legutóbb tavaly októberben a Kisvárda elleni NB II-es bajnokin állítottak ki, akkor is két sárga lap miatt” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a Dunaújváros 25 éves jobb oldali hátvédje, Villám Balázs.

Villám kiállítása 1:25-től:


Forrás:
mlsz.hu

„A televíziós felvételeket visszanézve már magam is jogosnak tartom a piros lapomat, sajnálom, hogy így alakult, de szerencsére nem okoztam sérülést. Én sem szeretem, amikor rugdosnak, már csak ezért sem volt bennem szándékosság. Egyszerűen rosszul mértem fel a helyzetet. Nem is nagyon voltam még kiállítva, talán még a Haladás színeiben, a második csapatban az egyik harmadosztályú mérkőzésen állítottak ki kakaskodásért” – mondta az NSO-nak a Videoton támadó középpályása, Kovács István.

Kovács kiállítása 2:04-től:


Forrás: mlsz.hu

Megnéztük, és a futballistát legutóbb csaknem öt évvel ezelőtt (2009. szeptember 20-án), az NB III Bakony-csoportjában szereplő Haladás II játékosaként a Soproni VSE-GYSEV elleni bajnoki 86. percében állította ki Balogh János játékvezető. Érdekesség, hogy ezen a mérkőzésen olyan labdarúgók is pályára léptek a kis Haliban – Radó András például csereként szállt be –, akik napjainkban az első csapat gerincét alkotják. Akkor „Kokó” edzője a korábbi válogatott szövetségi kapitány, Erwin Koeman segítőjeként dolgozó Máté Csaba, pályaedzője pedig Koman Vladimir édesapja volt.

AZ ÖT ÉVVEL EZELŐTTI NB III-AS MECCS JEGYZŐKÖNYVE, AMELYEN KOVÁCS ISTVÁNT KIÁLLÍTOTTÁK
Haladás II–SVSE-GYSEV 0–2 (0–2)

HALADÁS II: Gőcze – Szvoboda (Radó, 46.), Lengyel D., Devecseri (Szakály A., 69.), Farkas M., Csontos Z., Kovács I., Iszlai, Rácz F. (Szalai R., 46.), Skriba, Gyurján. Edző: Máté Csaba
SVSE:
Kiss Sz. – Jablonkai, Szmiljanics, Wéninger, Dallos, Török R. (Böcskör Gy., 60.), Lazics, Deák, Böcskör Zs. (Dancsok, 85.), Németh N. (Németh D., 60.), Varga Z. Vezetőedző: Végh Tibor
Gólszerző: Németh N. (22.), Szmiljanics (32.)
Kiállítva: Lengyel D. (75.), Kovács I. (86.)

TOVÁBBI LEGEK ÉRDEKESSÉGEK

Végül lássunk címszavakban még néhány érdekességet a fordulóból. A Sport Tv Harmadik félidő című műsorában Nyilasi Tibor a paksi Kecskés Tamás Győr elleni bombáját választotta a legszebb gólnak.

A Paks a Győr ellen mindkét gólját a tizenhatoson kívülről szerezte. Ez azért érdekes, mert a tolnaiak az előző szezonban – ahogy azt idény végi gólstatisztikánkban kimutattuk – nem tartoztak a nagy bombázók közé, csak hat gólt szereztek a tizenhatoson kívülről, amivel holtversenyben a hetedikek voltak a vonatkozó rangsorban. Közvetlen szabadrúgásból az előző idényben két gólt rúgtak a paksiak, akik ebben az idényben Heffler Tibor Győr elleni találatának köszönhetően egy forduló után már elérték ennek a termésnek a felét.

Alighanem a Debrecené lesz az új szezonban a leghosszabb kispad. A hajdúságiak Nyíregyháza elleni kezdőcsapatában ugyanis csak hárman – Lázár Pál, Tisza Tibor és Bódi Ádám – léptek pályára azok közül, akik kedden ugyancsak kezdőként voltak részesei az északír Cliftonville 2–0-s legyőzésének és búcsúztatásának. A felsoroltakon kívül még hárman – Rene Mihelic, L’Imam Seydi és Zsidai László – játszottak mindkét meccsen.

A forduló legszebb gólja mellett megválasztottuk a forduló potyáját is, amelyet a dunaújvárosi Milinte Árpád kapott a Honvéd ellen.

Milinte potyája 3:09-től:


Forrás: mlsz.hu

A 2014–2015-ös szezonban rendszeresen összegyűjtjük az NB I hivatalos nézőszámait is. Az első fordulót ez alapján 20 476-an látták, ami 2560-as átlagnak felel meg. A legtöbben a Nyíregyháza–Debrecen (4828), a legkevesebben pedig a Honvéd–Dunaújváros (1100) találkozóra voltak kíváncsiak.

NB I, 1. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)JátékvezetőNézőszám
Július 25., péntek
19.00Nyíregyháza Spartacus–Debreceni VSC 1–1
Kassai Viktor
4828
Július 26., szombat
16.30Budapest Honvéd–Dunaújváros PASE 3–0
Farkas Ádám
1100
18.30Videoton FC–Lombard Pápa 3–0
Vad II István
2385
18.30Pécsi MFC–MTK Budapest 0–4
Németh Ádám
1320
20.30Szombathelyi Haladás–Újpest FC 0–1
Solymosi Péter
2950
Július 27., vasárnap
16.30Kecskeméti TE–Ferencváros 1–3
Iványi Zoltán
2432
18.30Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC 2–1
Bognár Tamás
4314
20.30MVM-Paksi FC–Győri ETO FC 2–0
Erdős József1147
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik