NB II: három hónap után távozik Kis Károly Tiszakécskéről

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.28. 12:04
Kis Károly három hónap után távozik Tiszakécskéről (Fotó: Dömötör Csaba)
Címkék
A tavaly decemberben érkező Kis Károly máris távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécskei LC vezetőedzői posztjáról – számolt be róla a klub honlapja.

A továbbiakban a csapat irányítását vezetőedzőként Balogh Pál eddigi asszisztens edző látja el. Munkáját Pintér Csaba asszisztens edzőként, míg Pleskó László kapusedzőként segíti.

A korábban Pakson, Szolnokon, a Vasasnál és Ajkán is dolgozó Kis Károly távozása nem meglepő, mivel a szakember nem tudta felrázni a Bács-Kiskun vármegyei együttest, amely október 1. óta nem nyert mérkőzést, így már 15 bajnoki óta nyeretlen. A tréner mérlege a kécskeiek kispadján: három döntetlen, hat vereség – utóbbiból öt a bajnokságban, egy a Magyar Kupában a Kisvárdától.

A Tiszakécske így 19 ponttal a bajnokság 17. helyén áll, hátránya nyolc pont a még bennmaradást érő 14. pozícióban álló Budafokkal szemben. A kécskei együttes vasárnap 17 órától a Szeged-Csanád GA vendége lesz.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik