Labdarúgás: kapusiskolát neveztek el Héger Ádámról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.05. 12:20
A kisalfold.hu számolt be róla, hogy korábbi társai kezdeményezésére kapusiskolát neveztek el a közelmúltban tragikus körülmények között fiatalon elhunyt ménfőcsanaki kapusról, Héger Ádámról.

A 21 éves kapust és édesanyját október közepén a Fejér megyei Baracs közelében találták meg holtan, a sportoló és édesanyja bűncselekmény áldozata lett.

A tehetséges labdarúgó korábban az NB II-ben Vácott és a Kaposvölgyében védett, legutóbb a megyei I. osztályú ESK Ménfőcsanak kapusa volt. Héger Ádám nagybátyja, Héger József közreműködésével került Győr-Moson-Sopron megyébe, és tagja volt a Kopp András és Ulbert Tibor fémjelezte győri kapusiskolának. Társai döntöttek arról, hogy róla nevezzék el a győri kapusiskolát.

„A gyerekek kérése volt a névváltoztatás, amit természetesen mi is támogattunk – mondta a kisalfold.hu-nak Kopp András. – Ezentúl Héger Ádám Kapusiskolaként működünk és őrizzük volt társunk emlékét.”

A Kunszigeten múlt héten tartott névadón jelen volt Ádám siófoki nevelőedzője, Málics Gyula és nagybátyja, Héger József is.

„Megható kezdeményezés, amit természetesen támogattam, ahogy ezentúl az iskolát is fogom. Hálás vagyok a már tizenöt éve működő iskola vezetőinek és tagjainak, hogy így ápolják Ádám emlékét” – mondta Héger József, aki unokaöccsét tizennégy éves kora óta „terelgette”.

Az iskola – melynek tagjai ezentúl abban a fekete mezben lépnek pályára, amelyen már az új elnevezés szerepel – évente tornát is szervez a fiatalon elhunyt labdarúgó emlékére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik