Április 15-én vesznek végső búcsút Juhász Pétertől

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.09. 09:53
Juhász Péter 75 évesen hunyt el (Fotó: Árvai Károly)
Március 29-én, 75 éves korában hunyt el Juhász Péter, az Újpest legendás labdarúgója. A gyászoló család tájékoztatása szerint április 15-én (hétfőn) 14 órakor a Megyeri úti temetőben vesznek végső búcsút tőle.

 

Juhász Péter 1948-ban született a felvidéki Losoncon. 1967 és 1976 között játszott az Újpesti Dózsában, ahol karrierje során a klub legendás balhátvédjévé vált. A magyar válogatott mezét 24 alkalommal magára öltő Juhász összesen hét magyar bajnoki címet és három Magyar Kupát (MNK) nyert az Újpesttel, de tagja volt a Vásárvárosok Kupája (VVK) döntőjébe jutó csapatnak is. Pályafutását a hetvenes évek második felében a Tatabányában folytatta, majd megfordult a Volán SC-nél, a 22. számú Volánnál és Gödön is, s a BLSZ-ben szereplő Chinointól vonult vissza.

Nemzeti mezben Eb-negyedik helyezést szerzett az 1972-es kontinenstornán, és ugyanabban az évben ezüstérmes lett a müncheni olimpián. Az év végén 1972 legjobb magyar labdarúgójának is megválasztották.

Az MLSZ saját halottjának tekinti Juhász Pétert.

JUHÁSZ PÉTER TAVALY, 75. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL BESZÉLT PÁLYAFUTÁSÁRÓL A NEMZETI SPORTNAK. A CIKKET IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik