Ki kezdi jobban a mérkőzést – érdemes a sereghajtóra fogadni?

Vágólapra másolva!
2024.03.16. 07:23
Fotó: Árvai Károly
A labdarúgó NB I 25. fordulójával kapcsolatban boncolgattuk már a gólok számát érintő piacokat, ám azt is érdemes lehet megnézni, hogy ezek a találatok a mérkőzések mely szakaszában érkeznek. Ebben a tekintetben érdekes statisztikákat találhatunk, hiszen minden bizonnyal kevesen gondolták volna, hogy az első 10 percet tekintve a sereghajtó Mezőkövesd messze a legjobb mutatóval rendelkezik a mezőnyben. (x)

Nemzeti ünnepünk miatt ezúttal szombat kora délután indul útjára a következő kör a hazai élvonalbeli bajokságban. Az eddig lejátszott 24 forduló során három csapatot találunk, amelynek az első 10 percben pozitív volt a gólkülönbsége, ezek a Mezőkövesd (5–1), az Újpest (4–2), illetve a ZTE (4–3). Talán meglepő, hogy a mérkőzéseket jól kezdő említett három együttes egyaránt a tabella utolsó harmadában szerénykedik. 

A fentiek tükrében a magyar labdarúgás szerelmeseinek érdemes lesz az elejétől követni a soron következő forduló eseményeit, hiszen szombaton legelőször épp az Újpest és a Mezőkövesd csap majd össze. Kettejük közül az Újpestnek az előző héten is összejött a gyors gól a mérkőzés elején, amivel 10 percet követően győzelemre álltak a lila-fehérek – majd végül nyertek is 2-0-ra Felcsúton.

ÚJPEST–MEZŐKÖVESD ZSÓRY

SZAVAZÁS

Újpest–Mezőkövesd – Ki nyeri az adott időszakaszt – 1–10 perc?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az érem másik oldalát tekintve szombaton láthatunk egymás ellen két olyan csapatot is, amelyek kevésbé eredményesek a mérkőzések elején. A Kecskemét és a Fehérvár egyaránt negatív gólkülönbséggel rendelkezik az 1–10 perc közötti időszakban (sorrendben 3-4, illetve 2-4 a mérlegük ebben a mutatóban). Esetükben a legutóbbi egymás elleni mérkőzésük 3-3-ra végződött, ahol a Kecskemét a 9. percben szerzett vezetést, amit a Fehérvár szinte azonnal, a 11. percben egalizált. Ha megismétlődne ez a forgatókönyv, az 6,25-ös nyereményszorzóhoz juttatná a jól tippelőket a „Ki nyeri az adott időszakaszt – 1-10 perc?” fogadási lehetőségnél.

KECSKEMÉTI TE–FEHÉRVÁR FC

SZAVAZÁS

Kecskemét – Fehérvár – Ki nyeri az adott időszakaszt – 1–10 perc?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A forduló rangadóját a címvédő FTC és a Puskás Akadémia játssza vasárnap délután. Esetükben épp az az érdekes, hogy a mérkőzéseiket 10 perces szakaszokra bontva az 1-10 perc között kevés gól esett, mindkettejük gólkülönbsége döntetlen ebben az időszakban (a Fradi esetében 3-3, míg a felcsútiaknál 2-2 találat született a vizsgált időszakban). Talán nem véletlen, hogy a tabella első felében lévő csapatok közül az említett két együttesen kívül a Paks és a DVSC gólkülönbsége is iksz a vizsgált időszakban, tehát az eredményesség szempontjából továbbra is igaz az az aranyszabály, hogy csak az számít igazán, amit a mérkőzés végén mutat az eredményjelző tábla. 

FTC–PUSKÁS AKADÉMIA

SZAVAZÁS

FTC – Puskás Akadémia – Ki nyeri az adott időszakaszt – 1–10 perc?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A megújult Tippmixprón a korábbinál nagyságrendekkel több fogadási lehetőség elérhető, ráadásul a kimenetelek Fogadáskészítő funkcióval is megtippelhetőek. Így a forduló – eddig nem említett – további három találkozóján is van lehetőség fogadást kötni az első 10 perc eredményére. Keresd a magyar focimeccseket a Tippmixpro honlapján!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik