A válogatott szünet után újra itt az NB I – mire érdemes fogadni az előttünk álló fordulóban?

Vágólapra másolva!
2024.03.30. 07:34
Fotó: Koncz Márton
Magyarország válogatottja mindkét felkészülési meccsét sikerrel vette, de most újra az NB I kerül fókuszba, ugyanis a 26. forduló következik, ami fogadási szempontból is érdekes meccseket tartogat, közte a ZTE–Diósgyőr, a Paks–Újpest, illetve a Mezőkövesd–FTC találkozóval. A Tippmixprón természetesen a teljes NB I-es, illetve NB II-es kínálat megtalálható. (x)

Szombaton már korán, 14:30-tól útjára indul a labda Kisvárdán, ahol két, merőben eltérő célokért küzdő csapat találkozik. A bennmaradásra hajtó hazaiak a dobogóra vágyó DVSC-t fogadják. Az idény során már kétszer találkoztak, és a gólok tekintetében is igen eltérő meccsek voltak ezek. Debrecenben 4–1-re győztek Dzsudzsákék, míg Kisvárdán 0–0 lett a vége. A Várkerti Stadionban rendezett legutóbbi négy találkozójukon háromszor is maximum egy gólt láthattak a nézők.

Kisvárda–DVSC – Gólszám 1,5

SZAVAZÁS

Kisvárda–DVSC – Gólszám 1,5

  • 73 szavazat (76%)
  • 23 szavazat (24%)

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Szombaton 19:30-tól a ZTE a Diósgyőrt fogadja. A zalaegerszegiek az előző három fordulóban összesen csak egy pontot szereztek, így egy újabb vereséggel még a kiesés gondolata is felmerülhetne. A vendégek viszont remek formában vannak, négy bajnoki óta veretlenek, ebből hármat meg is nyertek. A szezon során már háromszor is találkozott a két csapat, a bajnokságban egy-egy sikert aratott mindkét fél, míg a Magyar Kupában a miskolciak 4–2-re győztek a nyolcaddöntőben. Közös a három meccsben, hogy a győztes fél mindig eljutott legalább 3 gólig, és a két bajnoki meccsen egyaránt a vendégcsapat örülhetett, előbb a DVTK (3–1), majd a ZTE (3–0).

ZTE–Diósgyőr – Gólszám 2,5

SZAVAZÁS

ZTE–Diósgyőr – Diósgyőr gólszám 2,5

  • 56 szavazat (64%)
  • 31 szavazat (36%)

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Vasárnap az első meccset Pakson rendezik, ahol a hazaiak vendége az Újpest lesz. Érdekes párosítás ez abból a szempontból, hogy a sokáig még a bajnoki címről is álmodozó paksiak az előző két fordulóban nem nyertek, míg a lila-fehérek magukra találtak, a legutóbbi három bajnokijukon 7 pontot gyűjtöttek. A Magyar Kupában alig egy hónapja hosszabbítás után nyert a Paks Újpesten, és az idénybeli két bajnokijuk végén is Bognár György együttese örülhetett: 3–0, 2–1. Pakson legutóbb 2022 áprilisában nyertek a lila-fehérek, akkor 3–1-re, de azóta mindig pontosan 3 gólt kaptak itt minden tétmeccset vizsgálva: 0–3, 1–3, 0–3.

Paks–Újpest – Paks Gólszám 2,5

SZAVAZÁS

Paks–Újpest – Paks Gólszám 2,5

  • 70 szavazat (66%)
  • 36 szavazat (34%)

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

A forduló záró meccsét Mezőkövesden rendezik, ahol a hazaiak vendége a címvédő FTC lesz. Decemberben néhány napon belül kétszer is találkoztak, akkor ezen a pályán 2–0-ra nyertek a zöld-fehérek, ám Budapesten 0–0 lett a vége. Érdekesség, hogy a legutóbbi 5 egymás elleni tétmeccsükből csupán egyet nyert meg a Ferencváros, két Mezőkövesd-siker, illetve két iksz mellett. Összességében az is elmondható, hogy ezek az összecsapások nem a gólokról szólnak, a legutóbbi hat egymás elleni bajnokijuk során mindössze egyszer született 3 gól, kétszer 2, kétszer 1, valamint egyszer 0–0 lett a vége.

Mezőkövesd–FTC – Gólszám 2,5

SZAVAZÁS

Mezőkövesd–FTC – Gólszám 2,5

  • 75 szavazat (81%)
  • 18 szavazat (19%)

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

A megújult Tippmixprón a Fogadáskészítő funkció is elérhető a magyarországi bajnokik esetében, az Oddspiramis promócióval kötésben összeállított tippsornál lehet a százalékosan megnövelt oddsot aktiválni, így akár az NB I-es mérkőzéseket kombinálva is elérhető a magasabb nyereményszorzó. 

Keresd a magyar focimeccseket a Tippmixpro honlapján!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik