DVSC: „Szintet kell lépnünk” – Dzsudzsák a Ferencváros elleni mérkőzés előtt

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.02.08. 13:08
Dzsudzsák Balázs jó mérkőzésben reménykedik (Fotó: Dömötör Csaba)
Szombaton a Ferencvárost fogadja a DVSC a labdarúgó NB I-ben. Dzsudzsák Balázs, a Loki csapatkapitánya reméli, hogy a minapi újpesti győzelem alkalmával nyújtott teljesítményt sikerül megismételni, esetleg felülmúlni.

„Mind a csapat teljesítményét, mind pedig a szurkolók hozzáállását illetően a legjobbakat reméljük. Fontos volt az Újpest elleni idegenbeli győzelem, nyugodtan várjuk az FTC elleni rangadót is, amely, bízunk benne, hasonló lesz, mint az elmúlt néhány egymás elleni találkozó” – idézi a dvsc.hu Dzsudzsák Balázst.

A csapatkapitány örül, hogy 11 év után sikerült nyerniük Újpesten (2–1), ahol sosem könnyű játszani, ám véleménye szerint „ezt a mostani mérkőzést sem kell túllihegnünk”; cél az összpontosítás és a stabil teljesítmény.

„Teljesen más szinten van a Fradi, mint mi, ettől függetlenül azt mondom, jót tenne a magyar labdarúgásnak, ha szorosan kapaszkodnánk, és ha nem is egy lapon említenének, de üldözőként beszélnének rólunk. Ha csapatszinten szeretnénk fejlődni, ezeken a meccseken szintet kell lépnünk.”

Az FTC e pillanatban az első, a DVSC a negyedik helyen várja a szombaton 17.30-kor kezdődő debreceni mérkőzést.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik