NB I: Különleges érzés a Fradi ellen pályára lépni – Szalai Gábor

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.09.27. 11:08
null
Szalai Gáborra (lilában) érdemes lesz figyelni, ugyanis a kecskemétiek válogatott kerettag védője akkor sem jön zavarba, ha az ellenfél kapuja előtt éppen elé pattan a labda (Fotó: Török Attila)
Szerdán pótolják az 1. fordulóból elhalasztott Ferencváros–Kecskeméti TE bajnokit. Szalai Gábor, a KTE védője abban bízik, hogy sok néző előtt jó hangulatú mérkőzést játszanak az FTC-vel.

 

Hét pont. Ennyit szerzett az előző idényben az újonc Kecskeméti TE a Ferencváros elleni három bajnokin összesen. A KTE hazai pályán kétszer 2–0-ra nyert, míg a Groupama Arénában 1–1-es döntetlent ért el. Szalai Gábor jócskán kivette a részét a sikerekből, kitűnő védőmunkája mellett egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott az FTC elleni mérkőzéseken.

NS-TIPP: SOMOGYI ZSOLT
Meglepően sok fejfájást okozott az előző idényben az akkor újonc KTE a Fradinak – kétszer nyertek a lila-fehérek, a fővárosban döntetlen született. Szerdán elérkezhet a visszavágás ideje, a Ferencváros az első helyről vágna neki a hét végi örökrangadónak, ehhez nyernie kell. Nyer is, de a Szabó István edzette csapat most is megszorongatja az FTC-t.

„Nagy szó, hogy hét pontot szereztünk a Ferencváros ellen, de az már a múlt, nem foglalkozunk vele – mondta lapunknak a KTE 23 éves védője. – Ez már az új idény, valamelyest új csapatunk van nekünk is és a Fradinak is, nem indulhatunk ki azokból a mérkőzésekből. Természetesen fantasztikus élmény volt a Fradi elleni mind a három találkozó. Amikor először a Groupama Arénába mentünk, az első félidőben benyomott minket az FTC a kapunk elé, ám a visszafogott kezdés után a fordulást követően feljavultunk, és jó játékkal sikerült egy pontot elhoznunk. Sérülésből tértem vissza, csereként álltam be. A legfrissebb élmény a zöld-fehérek ellen hazai pályán elért újabb kettő-nullás győzelem, májusban telt ház előtt fogadtuk ellenfelünket, már akkor is futball-láz volt Kecskeméten. Nyertünk, gólt szereztem, szenzációs nap volt.”

Az FTC sorozatban nyolc tétmérkőzést nyert meg, a Csukaricski ellen is győzelemmel (3–1) kezdte az Európa-konferencialigát.

„Remélem, a Ferencváros jó szereplése sok szurkolót csábít ki szerda este a Groupama Arénába, mindig különleges ebben a stadionban pályára lépni. Ez a légkör plusz motivációt ad nekünk is. El kell ismerni, kitűnő formában van a Ferencváros, Dejan Sztankoviccsal biztosan továbbfejlődik. Három mérkőzést játszott már az új vezetőedző irányításával, elemezzük ezeket a találkozókat és megpróbálunk maximálisan felkészülni. Nem lennék elégedetlen, ha ismét pontot tudnánk elhozni a Ferencváros otthonából.”

Nem szokványos, de a KTE egymás után két vereséget szenvedett el a bajnokságban, előbb a DVSC-től (0–2), majd a Mezőkövesdtől (0–2) kapott ki, ám közben a Soroksár ellen továbbjutott a Magyar Kupában. Szalai Gábor jól kezdte az idényt az első két bajnokiján, a Kisvárda (3–1) és a Fehérvár FC (1–0) ellen is betalált.

„Való igaz, nem sokszor fordult elő, hogy egymás után két vereséget szenvedtünk a bajnokságban, ám ne felejtsük el, hogy közben volt egy nehéz Magyar Kupa-találkozónk a Soroksár ellen, amelyen kiharcoltuk a továbbjutást. Nem vagyunk hullámvölgyben, nincs letargia a klubban, dolgozunk keményen, hiszünk magunkban. Tudjuk, hogy elveszítettünk néhány pontot, ám azért dolgozunk, hogy jobb eredményeket érjünk el. A góljaim? Szerencsére jól kezdődött az idényem, de mindig azt mondom, hogy akkor érnek valamit a találataim, ha mellette nyerünk is. Bármikor elcserélném a gólt a győzelemre. Nálunk mindegy, ki talál be, mindenki örül a másik sikerének.”

Szalai Gábor teljesítményére Marco Rossi szövetségi kapitány is felfigyelt, a Kecskemét védője a válogatott legutóbbi három mérkőzésén ott volt a keretben, ám egyelőre nem lépett pályára.

NB I, 2023–2024, 1. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Július 28., péntek
MTK–Paks 1–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionFarkas Ádám
2223
Július 29., szombat
DVTK–Puskás Akadémia 0–1
Miskolc,DVTK Aréna
Berke Balázs7579
Újpest–Fehérvár 2–1Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Karakó Ferenc6085
Július 30., vasárnap
ZTE–Kisvárda 0–2
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Andó-Szabó2314
Július 31., hétfő
DVSC–Mezőkövesd 3–1
Debrecen,Nagyerdei Stadion
Káprály Mihály
4844
Szeptember 27., szerda
20.00:Ferencváros–Kecskemét (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama Aréna
Karakó Ferenc
AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 7 4 2 1 10– 5 +5 14
2. Diósgyőri VTK 7 4 1 2 14– 8 +6 13
3. Ferencvárosi TC 5 4 1 19– 8 +11 12
4. Debreceni VSC 6 4 2 12– 8 +4 12
5. Paksi FC 6 3 2 1 10– 8 +2 11
6. Puskás Akadémia 7 3 2 2 12–13 –1 11
7. Újpest FC 7 3 2 2 11–13 –2 11
8. Kecskeméti TE 6 3 3 8– 7 +1 9
9. Fehérvár FC 7 1 2 4 11–15 –4 5
10. Mezőkövesd 6 1 1 4 7–13 –6 4
11. Kisvárda 7 1 1 5 6–13 –7 4
12. Zalaegerszegi TE 7 1 1 5 9–18 –9 4

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik