NB I: négy élvonalban szerzett már gólt Vida Kristopher

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2023.08.24. 08:16
null
Vida Kristopher (10) hétfőn a Debrecen elleni meccsen szerezte meg pályafutása első NB I-es gólját – reméli, hamarosan meglesz a második is (FOTÓ: HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ/CZINEGE MELINDA)
Hosszú utat tett meg a Kisvárda 28 éves szélsője addig, hogy az NB I-ben is betaláljon végre.

A HOLLAND, A SZLOVÁK ÉS A LENGYEL első osztályú bajnokság után immár a magyar élvonalban is van gólja Vida Kristophernek, aki csapata, a Kisvárda Master Good hétfői, debreceni mérkőzésén (1–4) talált be. A jelenlegi együttesében a bal szélen bevetett futballista összességében és Kisvárdán is nagy utat tett meg eddig – első magyar élvonalbeli csapatában a 23. fellépéséig kellett várni az első góljára.

„Nagyon fiatalon, tizenhat évesen Hollandiába kerültem, így szinte az volt a természetes, hogy nem a magyar ligában szerzem az első góljaimat – mondta megkeresésünkre a 28 éves támadó. – Annak azért örülök, hogy már négy országban is letettem a névjegyemet, és valóban hosszú út vezetett az első magyar élvonalbeli gólomig. Kisvárdán is, hiszen az előző bajnokság nem úgy alakult, ahogyan szerettem volna, ebben az idényben már négy forduló után több játékpercem van, mint az előzőben összesen. Szeretném, ha a folytatásban is hasonló szerep jutna nekem, illetve azt is, hogy a következő gólom már hozzásegítse a csapatot legalább a pontszerzéshez. Hozzáteszem, az egyenlítést követően az is benne volt a pakliban, hogy fordítunk és nyerünk Debrecenben, de a hazaiak tizenegyesből született második gólja után összezuhantunk, ami többet nem fordulhat elő.”

Ezzel együtt a Debrecenben szerzett gólja is emlékezetes marad („Működött a holland vonal, hiszen a gólpasszt jegyző Jaroslav Navrátil is éveket húzott le az Eredivisie-ben” – jegyezte meg), ahogyan a másik három országban jegyzett első találata is.

„Hollandiában a De Graafschap játékosaként az Ajax otthonába szereztem az elsőt – kezdte a leltározást Vida Kristopher, aki előtte a holland másodosztályban többször betalált nemcsak a De Graafschap, hanem a Twente futballistájaként is. – Csakúgy, mint most Debrecenben, nulla egynél sikerült egyenlítenem, és akkor is kikaptunk végül, igaz, csak kettő egyre. A szlovákiai Dunaszerdahely játékosaként a bemutatkozó mérkőzésemen csereként beállva a Zsolna ellen egyenlítő gólt szereztem a hosszabbításban, a legemlékezetesebbre pedig a lengyel Piast Gliwice színeiben szerzett első találatom sikerült, hiszen a Wisla Kraków otthonában három nullás hátrányból álltunk talpra, és ugyancsak a hosszabbításban értem el a négy hármas győzelmünket jelentő gólt.”

A Kisvárda eddig mind a négy bajnokiját idegenben volt kénytelen lejátszani, és nem lesz ez másként szombaton sem, az újonc Diósgyőr otthonában lép pályára.

„Különös, hogy így alakult, és bár jó lenne már hazai pályán szerepelni, egyszer az idegenbeli meccseken is túl kell lenni – véli Vida Kristopher. – A második körben pedig meglesz az előnyünk, hogy egymást követő öt alkalommal játszunk Kisvárdán. Diósgyőrben most először léphetek pályára, először tapasztalhatom a stadionban uralkodó nagyszerű hangulatot. Talpra kell állnunk, és bár a hétfői bajnoki után nem maradt sok időnk felkészülni a szombati bevetésre, egyértelműen javítani és nyerni akarunk.”

NB I, 5. FORDULÓ
Augusztus 26., szombat
15.30:
Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport+)
17.45: Diósgyőri VTK–Kisvárda (Tv: M4 Sport+)
20.00:
Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)
Augusztus 27., vasárnap
15.30:
Debreceni VSC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)
17.30: Ferencvárosi TC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
19.30: Fehérvár FC–Mezőkövesd Zsóry (Tv: M4 Sport+)

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 3 3 8–2 +6 9
2. Puskás Akadémia 4 2 2 8–6 +2 8
3. Diósgyőri VTK 4 2 1 1 8–5 +3 7
4. Kecskeméti TE 3 2 1 4–2 +2 6
5. Paksi FC 3 1 2 5–2 +3 5
6. MTK Budapest 4 1 2 1 3–3 0 5
7. Újpest FC 4 1 2 1 6–8 –2 5
8. Kisvárda 4 1 1 2 4–7 –3 4
9. Ferencvárosi TC 2 1 1 6–5 +1 3
10. Zalaegerszegi TE 4 1 3 3–7 –4 3
11. Fehérvár FC 4 1 3 6–10 –4 1
12. Mezőkövesd 3 1 2 4–8 –4 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik