„Az eredmény ilyenkor még nem fontos” – a Vidi edzője a 0–5 után

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.07.02. 16:15
null
Bartosz Grzelak optimista az első meccs után (Fotó: Koncz Márton)
Amint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC első nyári felkészülési mérkőzésén hazai pályán 5–0-ra kikapott a szlovákiai Dunaszerdahelytől. A súlyos vereséget követően a Vidi vezetőedzője, Bartosz Grzelak az Instagramon üzent, úgy érzi, nincs jelentősége az eredménynek.

„Lejátszottuk az első nyári felkészülési mérkőzésünket. Az eredmény ilyenkor még nem fontos. Lehetősége nyílt a kerettagjainknak arra, hogy a határaikat feszegessék és arra is, hogy a tartalékkeret számos ígéretes játékosa tapasztalatot szerezzen az első csapatnál.

Várom a következő remek felkészülési hetet ezzel a keményen dolgozó és ambiciózus kerettel. Hajrá, Vidi!” – fogalmazott Instagram-történetében Bartosz Grzelak.

Bartosz Grzelak Instagram-története
Bartosz Grzelak Instagram-története

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Fehérvár FC–DAC 1904 (szlovákiai) 0–5 (0–2)
Székesfehérvár,
Sóstói Stadion, zárt kapuk mögött. V: Derdák
Fehérvár FC:
Kovács D. (Rockov, a szünetben) – Csongvai (Kiss Marcell, a szünetben), K. Larsen (Ódor, 61.), Spandler, 61. (Husvéth, 61.), Zeke (Bedics, a szünetben) – Rúben Pinto (Kovács Bence, a szünetben), Bambock (Ambach, a szünetben) – Lirim M. Kastrati (Menyhárt, a szünetben), Houri (Kecskés M., 61.), Schön (Pető, a szünetben) – Katona Mátyás (Tóth T., a szünetben). Vezetőedző: Bartosz Grzelak
DAC: Veszelinov – A. Pinto (Gruszkowski, 61.), Kasa (Urblík N., 74.), Brunetti (Riszvanisz, a szünetben), Andzouana (Alex Méndez, a szünetben) – Kácer (Riquelme Rodrigues, 61.), Dimun (Vitális, a szünetben), Kalmár (Trusa, 74.) – Veselovsky (Szolgai, 61.), Krsztovics (Záhradník, a szünetben; Csóka B., 83.), Ramadan (Cermák, 74.). Vezetőedző: Adrian Gula
Gólszerző: Kácer (16.), Kalmár (41.), Ramadan (46., 60.), Trusa (78.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik