MLSZ: megmagyarázták a lestechnológia működését az FTC–Kövesd meccs fényében

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.07. 14:21
null
A kérdéses leshelyzet az FTC–Mezőkövesd meccsen (Fotó: mlsz.hu)
Mint ismert, a Ferencváros a hétvégén 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Mezőkövesddel a labdarúgó NB I 22. fordulójában. A mérkőzés hajrájában Zachariassen gólját les miatt érvénytelenítette Farkas Ádám játékvezető. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) most a hivatalos oldalán mutatta be a virtuális lesvonal-technológia (VOL) működését.

Az MLSZ először közzétett egy videót, amely a virtuális lesvonal-technológia valós működését mutatta be, majd kifejtette, miért könnyű félreérteni a közvetítés során látottakat.

„A folyamatosan mozgó piros színű vonal (amelyet a VOL-rendszer rajzol be, nem a kezelő) folyamatosan követi a kamera képén látható perspektívatorzítást. A valóságban párhuzamos egyenesek a kamera képén összetartónak vagy széttartónak tűnnek (mint például a vasúti sínek), ehhez igazodik a VOL, miközben a rendszer által felrajzolt lesvonal látszólag nem párhuzamos a 16.5-es (büntetőterület) vonalával” – áll az MLSZ honlapján, majd egy másik képen azt is láthatjuk, hogyan torzul a perspektíva a vonalak mozgásával.

Így torzul a perspektíva (Fotó: mlsz.hu)
Így torzul a perspektíva (Fotó: mlsz.hu)

Az MLSZ közleménye ezután kitért az NB I-ben használt lesvonal-technológia tanúsítványára, valamint Zachariassen leshelyzetére is.

A hazai bajnokságban alkalmazott VOL-rendszer teljes mértékben eleget tesz a nemzetközi szabványnak. A FIFA kizárólag a szigorú követelmények maradéktalan teljesülése estén adja ki a VOL hitelesítő tanúsítványát (mellyel természetesen a hazai rendszer is rendelkezik). Ez a tanúsítvány azt hivatott bizonyítani, hogy a VOL-rendszer által mutatott vonal tökéletesen együtt fut a valóságban a pálya geometrikus felszínével. Ennek teljes körű biztosítása érdekében pedig minden hazai bajnoki mérkőzést megelőzően, a mintegy 2 órás kalibráció során az adott játéktér szinte minden egyes négyzetcentiméterét felmérik, felviszik, adaptálják a VOL-rendszerbe. (...) Az FTC támadójának, Zachariassennek a térde és a felső teste is (piros vonal) jól láthatóan közelebb van a kapuvonalhoz, mint az utolsó előtti védő (sárga vonal)” – áll a hazai szövetség közleményében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik