Jótékonyság: a viskieknek gyűjt a Mezőkövesd ellen a Fradi

Vágólapra másolva!
2023.03.02. 11:55
null
A viski labdarúgócsapat
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros péntek este a Mezőkövesdet fogadja, s a zöld-fehérek hivatalos honlapjának felhívása szerint a találkozó jegybevételének egy részét a klub jótékony célra, a kárpátaljai Visk község labdarúgóklubja és annak utánpótlása támogatására fordítja.

A klub közleménye szerint „a Ferencvárosi Torna Club életében mindig kiemelt szerepet töltött és tölt be a társadalmi felelősségvállalás, különösen, ha határon túli magyaroknak segíthetünk. Kárpátalján, a háború sújtotta Ukrajna területén fekszik a többségében magyarok lakta Visk település, az egyik legősibb, legrégebben alapított magyar község, amely három utánpótlás labdarúgócsapatot is foglalkoztat.”

A március 3-i, FTC–Mezőkövesd bajnokira váltott jegyekből befolyt összeg jelentős részét, több millió forintot fordít a Ferencváros a szintén zöld-fehér színekben játszó Visk labdarúgócsapatának megsegítésére, s ezzel a IX. kerületiek célja, hogy a helyi sportolóknak nyújtsanak támogatást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik