FTC: egy hete ilyenkor még fel sem vetődött, hogy Baráth a Fradihoz igazol

SZABÓKY ZSOLTSZABÓKY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.02.18. 09:52
null
Marco Rossi véleményét is kikérték, mielőtt Baráth Péter az FTC-hez igazolt (Fotó: Kovács Péter, archív)
Mint beszámoltunk róla, a Debreceni VSC kötelékébe tartozó válogatott középpályás, Baráth Péter kölcsönben a Ferencvárosban folytatja pályafutását. A játékost télen több külföldi klubbal is szóba hozták, ám a 20 éves futballista az FTC-hez írt alá, a csapatnál többek között az Union Berlinbe távozó Aissa Laidounit és a sérült Muhamed Besicet hivatott pótolni. Az átigazolás részleteiről Papp Gábort (YUNiK Management), a játékos ügynökét kérdeztük.

A debreceni középpályás 2020 elején, 18 évesen került a felnőttkeretbe, 83 mérkőzésen játszott a Loki mezében, 9 gólig és 12 gólpasszig jutott, emellett meghatározó tagja volt a korosztályos válogatottaknak is. Ez a teljesítmény természetesen nemcsak Marco Rossi szövetségi kapitány, hanem több klub érdeklődését is felkeltette.

– Hajnal Tamás elmondása szerint, Baráth Péter már régóta a FTC radarján volt, ám sokallták a Debrecen által kért összeget. Mi változott?
– Egy korábbi beszélgetésünk során Tőzsér Dániel úgy fogalmazott, hogy „a piac mindig pillanatnyi”, és én azóta szoktam használni ezt a szófordulatot, mivel nagyon tömör és leíró. Sok összetevőből áll a kérdés, amelyben szinte valamennyi részletnek jelentősége van.

– Melyek a legfontosabb részletek ezek közül?
– Bár a Ferencváros érdeklődéséről már jó ideje tudomásom volt, egy hete ilyenkor még fel sem merült, hogy Peti az Üllői útra igazoljon. Csak az látszott, hogy a télen már nem megy külföldre, hiszen a legtöbb releváns átigazolási ablak már bezárt, illetve valamilyen okból nem úgy sikerült az idei év első néhány meccse Petinek, ahogyan kellett volna. Szombat este aztán megcsörrent a telefonom – Hajnal Tamás hívott a Kisvárda–Budapest útvonalon, miután Besicet hosszú időre elvesztette a Ferencváros. Rövid, de intenzív mérlegelést követően arra jutottunk, hogy valószínűleg minden fél számára az a legjobb, ha belevágunk. Garancia szinte soha nincs semmire, de a rendelkezésre álló információink alapján a lehető legjobb döntést próbáltuk meghozni.

– Miért a kölcsönszerződés mellett döntöttek?
– A kölcsönszerződés általában a kölcsönvevő klub kockázatát hivatott csökkenteni. Jelen esetben az FTC-nek lesz fél éve, hogy saját maga is meggyőződjön a játékos képességeiről, fejlődési potenciáljáról. Ugyanakkor hozzá kell tegyem, hogy a DVSC és a játékos piaci pozíciója sem gyengülhet sokat a nyári átigazolási időszak előtt, hiszen ha ne adj' Isten nem él az opciójával az FTC, akkor Peti játékjoga úgy száll vissza a debreceniekre, hogy az önéletrajzában nagy eséllyel szerepel majd egy bajnoki cím, illetve annyi zöld-fehérben lejátszott játékperc, amennyi jut neki a tavasszal. Értékesítési szempontból ez inkább hozzátesz, mintsem elvesz az ő piaci értékéből. Az eddig sem volt titok, hogy nyáron szintet akarunk lépni – ezt szem előtt tartva álltunk bele a kölcsönbe mi is és a Loki is.


– Korábban több külföldi, főleg olasz érdeklődőkről lehetett hallani. Mennyire voltak igazak ezek a pletykák? Elégedettek, hogy Magyarországon maradt?
– Érdekes volt látni, hogy a Torinóról szólt néhány cikk, pedig velük kifejezetten jó a kapcsolatunk és tudjuk, hogy nem állt szándékukban átigazolni Petit. Ugyanakkor volt olyan olasz klub, ahol a tulajdonosnál akadt el a transzfer, szakmai oldalról mindenki úgy gondolta, hogy Peti készen áll arra, hogy bemutatkozzon tavasszal a Serie A-ban. Nem bánkódunk azon, hogy itthon maradt, hiszen az FTC egy önálló entitás a bajnokságon belül. Minden adott, hogy Peti tanuljon és fejlődjön, illetve hogy megszokja a nyomást, ami a Ferencvárosban való szerepléssel együtt jár. Ha a terveink szerint alakulnak a dolgok rövid távon és középtávon, úgy minden szempontból kész játékosként igazolhat majd tovább két-három év múlva.

– Tudom, hogy a válogatottnál számításba vett játékosok átigazolásai előtt szokás egyeztetni Marco Rossival. Ez most megtörtént?
– Nem tudom, hogy a versenytársainknál ez mennyire jellemző, de mi szeretjük kikérni egy olyan nagy tudású szakember véleményét, aki jól ismeri a játékost és annak képességeit, és objektív véleményt képes alkotni egy-egy szituációról. Ezúttal is egyeztettünk a Mesterrel, aki elmondta, nagy fába vágja Peti a fejszéjét, de minél magasabb szintre lép, annál nagyobb lesz a verseny a csapatba kerülésért. Ha győztesen tud kijönni ezekből a párharcokból, abból a nemzeti csapat is profitálhat. Arról nem is beszélve, hogy a válogatottbeli szerepléssel járó terheket a Ferencvárosban már elkezdheti megtanulni megszokni.

– A Ferencváros kapott egy fiatal tehetséget, Péternek sikerült szintet lépnie, a Debrecen pedig év végén szép hasznot realizálhat. Mindenki elégedett?
Meggyőződésem, hogy a Ferencváros már régóta szerette volna boldoggá tenni a szurkolóit egy fiatal, magyar játékossal, akiért talán még jobban tudnak majd lelkesedni az emberek a lelátón. Ha minden igaz, 2019-ben vásárolt legutóbb pénzért magyar futballistát a klub, szóval hosszú ideje nem találtak alkalmas jelöltet. Hozzáteszem, azt a nívót, amit ma az FTC jelent, nem is sokan ütik meg, illetve akik igen, ők sokszor megfizethetetlenek még a Ferencváros számára is. Debreceni oldalról egy racionális döntés született, mivel ahogy már említettem, Peti nem kezdte valami fényesen az évet, és a 2024-ben lejáró szerződésből fakadóan nem igazán jött volna jól senkinek, ha a formája nem egyenesedik ki szinte azonnal. Valószínűsítem, ők is jó lehetőséget láttak ebben a konstrukcióban és ezt tartották szem előtt, amikor megegyeztek az FTC-vel. A debreceni szurkolók egy része csalódott, ők biztosan nem örülnek, de bízunk benne, hogy idővel megnyugodnak és inkább azokra a pillanatokra emlékeznek vissza, amikor Peti örömet szerzett nekik.

– Ennyire elkeseredettek a debreceni szurkolók?
– Nem szokásom a kommentekkel foglalkozni, és a játékosainknak is mindig azt javaslom, hogy bánjanak ezekkel óvatosan. Ezzel együtt az alaphangulatot szeretjük leszűrni, amire most is sor került. Peti húszéves srác, ennek ellenére jól kezeli ezt a helyzetet, de nyilván nem esik jól neki sem, hogy a támogató üzenetek és kommentek vannak kisebbségben. Senkit nem megbántva, de nekünk elsősorban a szakemberek véleményével kell foglalkoznunk, vagy néha még azzal sem. Tavaly nyáron Ádám Martin átigazolásakor néhányan még a szakmán belülről is megkérdőjelezték a döntésünket – a szurkolókról nem is beszélve – és most is vannak, akik szerint hibáztunk, de nekünk hinnünk kell a döntéseinkben és száz százalékban bele kell állnunk azokba. Martin egy parádés félidénnyel majdnem mindenkinek lakatot tett a szájára. Valami hasonlót várok Petitől, hogy fikarcnyi kétely se maradjon senkiben, jól döntöttünk.

– Mit vár ezen felül a játékostól?
– Peti nagyjából a kilencedik héttől edzhet a csapattal, mivel jelenleg kisebb sérüléssel bajlódik. Azt gondolom, akkor talán már be tud mutatkozni csereként, és tavasszal többnyire a kispadról beszállva gyűjtögetheti a perceit, ugyanakkor szinte biztos vagyok benne, hogy kezdőként is megkapja majd a lehetőséget néhány alkalommal. Ha hozza az elvárt szintet és a Ferencváros lehívja az opciót, a 2023–2024-es idényben még nem tudja húzni a csapatot az európai selejtezőkön, mivel még nincs azon a szinten, nem áll erre készen. A következő bajnokságban egyre stabilabban kezdő játékossá válhat, illetve egy csoportkörbe jutás esetén nemzetközi mérkőzéseken is játékpercekhez juthat és tovább fejlődhet, növelve az értékét. Reálisan nézve a 2024–2025-ös kiírásban érhet oda, hogy húzóemberévé váljon a csapatnak, de ne felejtsük el, hogy akkor még mindig csak huszonhárom éves lesz…

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Myenty Abena (suriname-i, Slovan Bratislava – Szlovákia), Owusu Kwabena (ghánai, Qarabag – Azerbajdzsán)
Kölcsönbe érkezők: Baráth Péter (Debreceni VSC), Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Nikolai Baden Frederiksen (dán, Vitesse – Hollandia); Shadirac Chyreme (ghánai, EurAfrica FC – Ghána, az NB III-as kerethez csatlakozott, Simone Trimboli (olasz, Sampdoria – Olaszország, az NB III-as kerethez csatlakozott))
Kölcsönből visszatérő: Fortune Bassey (nigériai, Viktoria Plzen – Csehország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Manner Balázs,
Radnóti Dániel István, Varga Zétény
Kiszemeltek:
Távozók: Csontos Dominik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd, onnan ETO FC Győr), Aissa Laidouni (francia-tunéziai, Union Berlin – Németország), Rasmus Thelander (dán, Aalborg BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország, legutóbb kölcsönben NK Maribor – Szlovénia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Franck Boli (elefántcsontparti)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik