Kisvárda: súlyosan megsérült a korosztályos válogatott középpályás

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.07. 11:20
Eltört Czérna Erik szárkapocscsontja – számolt be róla a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda a hivatalos honlapján.

A 18 éves középpályás – aki a mostani idényben mutatkozott be a magyar élvonalban és a Kisvárda felnőttcsapatában – vasárnap sérült meg. A Tiszaújváros–Kisvárda II felkészülési mérkőzésen egy párharc közben az ellenfele ráesett a lábára.

„Eredetileg egy félidőt játszottam volna Tiszaújvárosban, pontosan azért, mert szó volt róla, hogy kedden Újpesten lehetőséghez jutok – idézi a kisvardafc.hu Czérna Eriket. Hét-nyolc percet kellett volna kibírnom… Arra emlékszem, hogy az ellenfél játékosával harcoltunk a labdáért, majd mindketten elestünk, ő a testsúlyával a lábamra, és már hallottam is a reccsenést, majd zsibbadni kezdett a bal lábam. Aztán be is dagadt a bokám, kihívtuk a mentőt, a miskolci kórházban pedig megállapították a szárkapocscsonttörést. Szerencsére nem mozdult el a csont, így nem kell műteni, bár ez ügyben kedden, a kontrollvizsgálat után leszünk okosabbak. Fekvőgipszet kaptam, amit hat hétig kell viselnem, nem tudom, hogyan fogom kibírni. Lelkileg megviselt az eset, többször elpityeregtem már magam, hiszen Tímár Krisztián szövetségi edző is dicsért a bosnyákok elleni két meccs után, esélyem lett volna a válogatottal kiutazni a február végi spanyolországi tornára, ahol a selejtező elitkörében szereplő keretbe is bejátszhattam volna magam. Közben szerettem volna bizonyítani az NB I-es csapatunkban is, ehhez képest most itthon, gipszben fekszem. Az ad reményt, hogy hátha nem kell műteni, és akkor a tavasz végére visszatérhetek a pályára.”

Czérna hat NB I-es és két Magyar Kupa-találkozón lépett pályára – rendre csereként. A múlt héten az U19-es válogatott mindkét, bosnyákok elleni felkészülési meccsén játszott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik