FTC: Böde a Fradi legendája, keményen dolgozik – Rebrov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.31. 17:38
Február 2-án folytatódik a labdarúgó NB I, mindjárt rangadóval, hiszen a 19. fordulóban a Ferencváros a Budapest Honvédot fogadja. A csütörtöki sajtónapon a zöld-fehérek vezetőedzőjével, Szerhij Rebrovval beszélgetett az NSO Tv, az edzőtábor, az új igazolások mellett szóba került Böde Dániel is, továbbá az ukrán mester külön kitért az Angliából hazatérő Szerető Krisztoferre is.




„Minden új zajlott a felkészülés alatt, ahogy ebben az időszakban évről évre szokott: dolgoztunk, sok edzőmeccset játszottunk
– mondta Rebrov a beleki edzőtáborozással kapcsolatban. – Úgy gondolom, amit elterveztünk, végre is hajtottuk. Érkeztek új játékosok a csapathoz, már ezzel is sok minden változott. Nyilván idő kell, hogy megértsék a játékfilozófiát, de az új és a régi játékosok egyaránt napról napra jobbak lesznek, fejlődnek. És remélem, ez a fejlődés a meccseken is visszaköszön majd.”



„Minden új zajlott a felkészülés alatt, ahogy ebben az időszakban évről évre szokott: dolgoztunk, sok edzőmeccset játszottunk
– mondta Rebrov a beleki edzőtáborozással kapcsolatban. – Úgy gondolom, amit elterveztünk, végre is hajtottuk. Érkeztek új játékosok a csapathoz, már ezzel is sok minden változott. Nyilván idő kell, hogy megértsék a játékfilozófiát, de az új és a régi játékosok egyaránt napról napra jobbak lesznek, fejlődnek. És remélem, ez a fejlődés a meccseken is visszaköszön majd.”

Az új igazolások között több 20 éven aluli játékos található, velük kapcsolatban érdekes kérdés, hogy szerepet kapnak-e az NB I-es csapatban. Köztük vana Stoke Citytől hazatérő Szerető Krisztofer is,aki jó benyomásokat tett Rebrovra az edzőtáborban.

„Szerető jelenleg velünk készül, az edzőtáborban jól teljesített, folyamatosan fejlődik. Egyébként nálam nem számít a kor, ha valaki jól teljesít, annak játszania kell. Krisztofer Angliából érkezett, ott mások a követelmények, mint itt. Idő kell neki, hogy megtanulja a játékrendszerünket, de az a legfontosabb, hogy ő ezt akarja is. Minden rajta múlik.”

Természetesen arra is rákérdeztünk, hogy a vezetőedző számít-e a folytatásban Böde Dánielre, akit – mint ismert – decemberben,a Mol Vidi elleni rangadó előtt januárig kitett a keretből.A támadó ott volt a törökországi edzőtáborban,pályára is lépett, sőt, gólt is szerzett.

„Böde Dániel a csapatunk tagja, a klub legendája, de a posztján nagy a konkurencia. Keményen dolgozik azért, hogy pályán legyen. Ez teljesen normális” – válaszolta Rebrov.

A Ferencváros szombat 19.30-kor fogadja a Budapest Honvédot a Groupama Arénában.

19. FORDULÓ (FEBRUÁR 2.)

14.00: MTK Budapest–Paks
17.00: Debreceni VSC–Újpest (Tv:M4 Sport)
17.00: Mol Vidi FC–Puskás Akadémia
17.00: Diósgyőri VTK–Mezőkövesd
17.00: Haladás–Kisvárda
19.30: Ferencváros–Bp. Honvéd (Tv:M4 Sport)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC18123336–15+2139
2. Mol Vidi FC18104430–16+1434
3. Debreceni VSC1886425–19 +630
4. Budapest Honvéd1885521–15 +629
5. Újpest FC1877421–14 +728
6. MTK Budapest1883727–25 +227
7. Mezőkövesd Zsóry FC1866625–23 +224
8. Paksi FC1857622–25 –322
9. Puskás Akadémia FC1863921–24 –321
10. Diósgyőri VTK1845918–29–1117
11. Kisvárda18441016–35–1916
12. Szombathelyi Haladás18231313–35–22 9

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:Lasa Dvali
(grúz, Pogon Szczecin – Lengyelország),Ihor Haratin(ukrán, Zorja Luhanszk – Ukrajna),Tokmac Chol Nguen(norvég, Strömsgodset – Norvégia),Ammar Ramadan(szíriai, Juventus – Olaszország),Szerető Krisztofer(Stoke City – Anglia),Mikalaj Szihnyevics(fehérorosz, BATE – Fehéroroszország, szabadon igazolhatóként),Marten Wilmots(belga, szabadon igazolhatóként, legutóbb Avellino – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:Ziga Lipuscek(szlovén, ND Gorica – Szlovénia)
Távozók:Kjartan Finnbogason(izlandi, Vejle BK – Dánia, szabadon igazolhatóként),Lovrencsics Balázs(ETO FC Győr)
Kölcsönbe távozók:Matías Ezequiel Rodríguez(argentin, Universidad Católica – Ecuador),Dejan Georgijevics(szerb, Partizan Beograd – Szerbia),Rui Pedro Couto Ramalho(portugál, Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Julian Koch(német),Sztefan Szpirovszki(macedón, érdeklődik iránta: Lech Poznan – Lengyelország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik