Pontot mentett a Debrecen ellen a Diósgyőr

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.02. 18:28
null
Iksz lett a nagy csata végeredménye (Fotó: Czerkl Gábor)
A labdarúgó NB I tizennyolcadik fordulójának záró mérkőzésén 1–1-es döntetlenre végződött a Diósgyőri VTK–Debreceni VSC-Teva bajnoki. Mindkét gól az első húsz percben esett, Dalibor Volas, illetve Futács Márkó volt eredményes, majd az egész második játékrészt emberelőnyben játszották a vendégek Mohamadou Abdouraman kiállítása miatt.

NB I
18. FORDULÓ

Diósgyőri VTK–Debreceni VSC-Teva 1–1 (Futács 17., ill. Volas 15.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Még hogy nem lehet egy jó kis NB I-es mérkőzés játszani?! Világosan kiderült, hogy mi kell hozzá: két lelkes, sokat futni és küzdeni hajlandó csapat, helyzetek, érdekes jelenetek, parázs ütközések, és máris tűzbe hozzák a futballisták a szurkolókat – és ha hosszabb távon ilyen félidőket láthatnánk, mint amilyenre a Diósgyőr–Debrecen keleti rangadó első félideje sikeredett, tömöttebbé válhatnának az egyre-másra felújított, újonnan épült lelátók.

Hamar vezetéshez jutott a mérkőzésen a DSVC, Dalibor Volas remekül eltalált lövésével (0–1), de még ki sem örülhették magukat a vendégek, amikor Futács Márkó egyenlített egy érdekes találattal, hiszen két védő között kettőt is dekázott labdalevétel címén, mielőtt a kapus lábai között a hálóba nem lőtt, zsebkendőnyi (modernül: okostelefonnyi) területen megfordulva (1–1).

Nem sokra rá kisebb gólörömként élhették meg a hazaiak, hogy az egy sárgával már rendelkező Mohamadou Abdouraman megúszott egy arcon könyöklést büntetés nélkül, és a pályán maradhatott – egészen az első félidő végéig, amikor megkapta a jól megérdemeltet. Lehet vitatkozni rajta, hogy Szivics Tomiszlavnak le kellett volna-e cserélni a kameruni szűrőt, aki egyébként egy alkalommal kis híján gólt fejelt, akár csak a másik kapu előtt Volas, míg Kulcsár Tamás ziccerti hibázott.

A fordulás után türelemjáték kezdődött, mert a védekezésre koncentrált a DVTK, de nem mert teljesen kitámadni a vendégcsapat, mert tartott a hazai kontráktól. Kondás Elemér beküldte Ibrahima Sidibét és Bódi Ádámot is, de csapata a hajráig csak egy helyzetet tudott kidolgozni, azt pedig kihagyta Szakály Péter.

Egy Mészáros Norbert-fejes és egy René Mihelic-tekerés is elkerülte a hazai kaput a hajrában: nem volt már elegendő átütőerő a Debrecenben a szünet után, az emberelőny ellenére sem, így nem tudta győzelemmel kihasználni a felcsillanó esélyt és vetélytársai fordulóbeli botlását a hajdúsági csapat.

A FŐSZEREPLŐK AZ NSO TV-NEK ÉRTÉKELTEK

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

EDZŐI NYILATKOZATOK

„Igazi spártai katonák voltak a játékosok, gratulálok a csapatomnak, mert mindent megtettek a győzelemért. Azt gondolom, hogy nem egyforma kritériumok voltak. Most már nagyon látványos ez itt Miskolcon, hogy mindig az ellenfélnek kedveznek, s össze-vissza fújkálnak. Most már kezd kissé furcsa lenni. Saját magunkkal próbálunk foglalkozni, úgy vélem, jó választ adtunk. A listavezető ellen tíz emberrel egy pont, az nem rossz eredmény. Kiegyenlített volt a játék, próbáltunk kontrákra is játszani. A piros lap elég szerencsétlen volt, Abdouramannak volt már sárgája, de azt gondoltam, hogy még egy percet kibír egy profi játékos. A negyvennegyedik percben nem szerencsés dolog cserélni. A második félidőben mindenki száz százalékot nyújott, amiért még egyszer gratulálok" – összegzett Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője a Sport Tv-nek a lefújást követően.

„A második félidőben egy dolog hiányzott, a gól – kezdte Kondás Elemér, a DVSC trénere a meccs után. – Végig birtokoltuk a labdát, uraltuk a mérkőzést. Nem úgy sikerültek a beadások, a lövések, ahogy kellet volna. Ez hiányzott, nagy helyzetünk nem volt. A hazaiak tíz emberrel beálltak védekezni, ahhoz meg sajnos a pálya talaja nem engedte meg, hogy még gyorsabban és pontosabban tudjunk játszani. Sajnáljuk, hogy nem tudtunk nyerni, mert ez egy nagy lehetőség volt, de ettől még szépen dolgoztak a srácok. Amikor a Diósgyőr is felvállalta a támadójátékot, akkor lüktető volt a játék, itt is, ott is volt helyzet. Folyamatosan ott voltunk az ellenfél kapuja előtt idegenben, pici koncentráció kellett volna a győzelemhez. A srácokat viszont nem tudom elmarasztalni, mert az utolsó percben is mentek előre, győzelemre játszottak egyértelműen."

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 18 11 5 2 42–20 +22 38
2. Videoton FC 18 10 4 4 34–16 +18 34
3. Győri ETO 18 8 7 3 28–20 +8 31
4. Diósgyőri VTK 18 7 8 3 30–22 +8 29
5. Ferencváros 18 8 4 6 28–27 +1 28
6. Haladás 18 7 7 4 27–21 +6 28
7. Budapest Honvéd 18 7 5 6 26–23 +3 26
8. Pécsi MFC 18 7 5 6 28–28 0 26
9. Lombard Pápa FC 18 7 3 8 22–25 –3 24
10. Kecskeméti TE 18 6 6 6 25–31 –6 24
11. Újpest FC 18 5 6 7 32–34 –2 21
12. Puskás Akadémia FC 18 5 5 8 22–32 –10 20
13. Mezőkövesd 18 5 3 10 21–32 –11 18
14. MVM Paks 18 4 5 9 21–30 –9 17
15. MTK Budapest 18 3 7 8 18–21 –3 16
16. Kaposvári Rákóczi 18 2 4 12 16–38 –22 10
LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Február 28., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–MVM-Paks 1–0 Erdős József
Március 1., szombat
14.00

Budapest Honvéd–Újpest FC 3–2

Kassai Viktor
16.00
Kaposvári Rákóczi–Lombard Pápa 1–1 Fábián Mihály
16.00
Szombathelyi Haladás–MTK Budapest 0–0
Farkas Ádám
18.00
Pécsi MFC–Videoton FC 1–1 Andó-Szabó Sándor
20.00
Mezőkövesd–KTE-Phoenix Mecano 0–1 Iványi Zoltán
Március 2., vasárnap
16.30
Ferencváros–Győri ETO FC 1–1Solymosi Péter
18.30
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC-Teva 1–1 Vad II István
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik