Haladás: a télen igazolt védő combsérülés miatt nem játszhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.12. 07:42
Dvorschák Gábor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás télen szerződtetett védője combizomszakadás miatt nem játszhat a Kecskemét elleni bajnokin.

„Még a Fradi elleni idegenbeli Ligakupa-meccsen a tizenötödik perc tájékán kaptam egy rúgást a jobb combomra, bár nagyon fájt, akkor azt hittem, hogy egy szokásos medvepuszi volt az egész, és nem lesz következménye – idézi a Haladás hivatalos honlapja, a haladas.hu Dvorschák Gábort. – Nem gondoltam, hogy ekkora probléma lesz belőle. Utána nem is tudtam rendesen edzeni, a múlt pénteki ultrahang pedig kimutatta, hogy négy centiméter hosszan beszakadt a combizmom. Azóta lézerrel kezelnek, természetesen pihentetnem kell a lábamat, és amilyen magasra csak tudom, fel kell polcolnom. Kedden mozogtam először, ami biciklizést jelentett, ennél többre egyelőre nem vállalkozhatok. Nem kell visszamennem kontrollra, azt mondták, úgyis érzem, mikor tréningezhetek ismét. Úgy számolom, hogy a héten még nem edzhetek – maximum a hét végén kocoghatok – úgyhogy szinte biztos, hogy kihagyom pénteken a Kecskemét elleni bajnokit. Reményeim szerint a jövő héttől már a többiekkel együtt készülhetek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik