MTK: Bravúr kell, ha tartani akarjuk a helyünket - Garami

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.25. 09:05
Garami József, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK szakmai igazgatója szerint csapatának bravúrra van szüksége a Győri ETO elleni szombati mérkőzésén, ha meg akarja tartani második helyét a bajnokságban.

„Nem könnyű a dolgunk a hajrában, mi nehéz csapatokkal játszunk, először a Győrrel, aztán a Debrecennel. Huszonkilenc meccs után a harmadik helyen állunk, ami nagyon dicséretes teljesítmény, ugyanakkor ha már eddig eljutottunk, nem lenne jó, ha a végén csúsznánk vissza a tabellán. Mindent megteszünk azért, hogy egy bravúrral meg tudjuk tartani pozíciónkat" – mondta Garami az mtkhungaria.hu-nak.

Az MTK szombaton 16 órakor a már bajnok Győri ETO-t fogadja, a fővárosiak jelenleg a bajnoki tabella harmadik helyén állnak, azonos pontszámmal, mint a negyedik Budapest Honvéd.

„A győriek megérdemelten nyerték meg a bajnokságot, és most ezt szeretnék ünnepelni szurkolóikkal, nyilván örömfocira készülnek, felszabadult, nyugodt játékot nyújthatnak. De nemcsak ezért lesz nehéz dolgunk, ha sikeresen akarunk szerepelni a szombati mérkőzésen. Az ETO nagyon masszív csapat, minden posztra két bevethető játékossal rendelkezik, így ha valaki kiesik, akkor tudják pótolni. Nálunk más a helyzet, tavasszal nagyon megéreztük néhány kulcsemberünk hiányát, és ez meghatározta a szereplésünket a szezon második felében" – tette hozzá a kék-fehérek szakmai igazgatója.

NB I, 29. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 24., péntek
17.00 Újpest FC–Szombathelyi Haladás 0–1 Erdős József
19.00 Lombard Pápa–Siófok 0–1 Vad II István
Május 25., szombat
14.00 Kaposvári Rákóczi–MVM Paks (tv: Duna)
Fábián Mihály
16.00 Budapest Honvéd–Egri FC
Becséri Dániel
16.00
Győri ETO–MTK Budapest (tv: Sport1) Szabó Zsolt
Május 26., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Ferencváros (tv: m1)
Bognár Tamás
18.30 KTE-Phoenix Mecano–Videoton (tv: Sport2)
Oláh Gábor
Május 27., hétfő
18.30
Pécsi MFC–Diósgyőri VTK (Sport1)
Berger József
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik