Kecskemét: Szeretnénk klubrekordokat dönteni - Mohl

Vágólapra másolva!
2013.05.18. 17:20
Mohl Dávid, a labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano középpályása a hátralévő mindhárom mérkőzésüket szeretné megnyerni, ami klubcsúcsot is jelentene. A 28 éves futballista szerint bár hiányozni fog két alapemberük is, biztos benne, hogy vezetőedzőjük, Horváth Ferenc talál rá megoldást.

A kecskemétieknek pluszmotivációt jelenthet a bajnokság hajrájában, hogy ha mindhárom mérkőzésüket megnyerik, még a klubrekordot (a KTE legjobb eredménye az élvonalban eddig az ötödik hely, pontszámban pedig 48 volt a legtöbb) jelentő negyedik hely is elérhető a számukra.

„Természetesen az a célunk, hogy mindhárom meccsünket megnyerjük, a rekordok pedig azért vannak, hogy megdöntsük őket. Azt nem lehet tudni előre, hogy ez milyen helyezést érhet majd, de magunk részéről szeretnénk sikerekkel zárni a szezont" – nyilatkozta Mohl Dávid a kecskemetite.hu-nak.

A DVTK elleni mérkőzésen a legnagyobb gondot talán Vladan Szavics és Marko Vukaszovics – eltiltás miatt nem léphetnek pályára – hiánya jelentheti a kecskemétieknek.

„Biztos vagyok benne, hogy Horváth Ferenc meg fogja találni a megfelelő megoldást. Két alapember nem lehet ott a pályán, nem lehet azt mondani, hogy nem fognak hiányozni. Sokat tettek a csapat sikereihez, ám abban is biztos vagyok, hogy ez pluszmotivációt jelent majd azoknak, akik helyettesíthetik őket" – tette hozzá a 28 éves középpályás.

NB I, 28. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 17., péntek
17.00 Haladás–Lombard Pápa 2–1 Iványi Zoltán
19.00 MVM Paks–DVSC-Teva 1–2
Farkas Ádám
Május 18., szombat
14.00 Ferencváros–MTK Budapest 2–0 Kassai Viktor
16.00 Siófok–Pécsi MFCOláh Gábor
16.00
Egri FC–Újpest FC (TV: Sport1)Fábián Mihály
18.30 Videoton–Kaposvári Rákóczi (TV: Sport1) Solymosi Péter
Május 19., vasárnap
16.30 Diósgyőri VTK–KTE-Phoenix Mecano (TV: m1)
Németh Ádám
18.30 Budapest Honvéd–Győri ETO (TV: Sport2) Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik