PMFC: 60. születésnapja előtt köszöntötték a kapuslegendát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.26. 21:56
Szombaton ünnepli hatvanadik születésnapját Katzirz Béla, a PMSC labdarúgócsapatának legendás kapusa, akit ez alkalommal köszöntöttek korábbi játékostársaival közösen.

Íme, a pécsi klub ez alkalomból kiadott sajtóközleménye:

A „legekkel” óvatosan kell bánni, mert könnyen sértődés lehet a vége, ha valaki kimarad a felsorolásból. De azt még talán Katzirz Béla labdarúgó ellenségei is elismerik, a PMSC történetének egyik legnagyobb egyénisége volt, a most hatvanéves hálóőr. Aki 1953. április 27-én született, de a PMFC-MATIAS-nál egy nappal korábban, vagyis pénteken köszöntöttük fel.

Bizonyos adatokat a régebbi kiadványokban, illetve a világhálón könnyű fellelni. Azt, hogy Katzirz Béla Budapesten jött a világra, aztán Pécsett, a helyi Ércbányászban kezdett focizni. A PMSC-ben, az NB I-ben, illetve az NB II-ben, 268 meccsen állt a kapuban, a válogatottban pedig 22 estben húzhatta fel a címeres mezt a sportoló. Ott lehetett az 1982-es, spanyolországi világbajnokságon a nemzeti együttessel, bár pályára nem léphetett. Hiába, kapusból egyszerre csak egy kellett, már akkoriban is. Az sem titok, hogy két mérkőzés között sem henyélt Katzirz sporttárs, mert a jogi diplomáért is tennie kellett valamit, nem is keveset.

Amit viszont már nehezebb a hálóőrről tudni, hogy mik voltak az erősségei. Több is akadt, miknek okán a legnagyobbak között emlegethetjük, nem csupán a 193 centiméteres termete miatt. Egy darabig nem volt erőssége a kifutás. Aztán megtanulta, de úgy, hogy mindenki tudta, ha ő elindul, akkor meg is érkezik a beadásra. A kapura, illetve rá vezetett labdák megszerzésében kevés olyan kollégája akadt, aki jobb volt nála, egész Európában. Ahogyan a szöget zárta, elállta a támadók elől az utat, az páratlan volt, a maga nemében.

Természetesen, azért a posztja más fortélyait is ismerte a kor legmegtermettebb hazai kapuvédője, de azoktól helyhiány miatt most tekintsünk el. Inkább köszöntsük tapssal, a kiváló játékost, Katzirz Béla ügyvédet.

Akit a PMFC-MATIAS klubházába, a mai napon, 11 órára hívtak meg a vezetőink. A rendezvényre hivatalosak voltak az egykori játékostársak közül is néhányan. Olyanok, akikkel egykoron együtt küzdöttek a piros-feketék sikereiért. Többek között akkor is, amikor 1978. augusztus 20-án, a Magyar Népköztársasági Kupa (MNK) döntőjében, a Népstadionban a Ferencvárossal játszottak. Azon a mérkőzésen hosszabbítás után 4–2-re kikaptak a pécsiek, ám utólag már szépen csillog az ezüstérem is. Ami abban a sorozatban az egyesület első fináléja után került a focisták kezébe.

Az ünnepségen megjelent az egykori barátok, játékostársak közül Dárdai Pál, Lőrincz Sándor, Lutz Jakab, Megyeri Károly, Toma Árpád, Englóner László, Hosszú Zoltán, Koller Viktor, Nagy Imre, Kiss Sándor, Réfi Gábor, Turi Zsolt és Márton Gábor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik