DVTK: Rakaczki hamarosan már előveheti a labdát is

Vágólapra másolva!
2013.04.04. 17:45
A leukémiából felépülő Rakaczki Bence állapota folyamatosan javul – árulta el a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK kapusának édesapja, Rakaczki János, aki csütörtökön átvehette a szurkolók és sporttársak által összegyűjtött egymillió forintot és a neves futballisták által dedikált labdát.





„Bence egy szokásos napja nem nagyon tér el az átlagos emberekétől, amely úgy indul, hogy 8-ig vagy fél 9-ig alszik, ami után megreggelizik. Itt már vannak eltérések, hiszen oda kell figyelnünk a táplálkozásra. A fiam édesanyjának naponta friss étellel kell készülnie, kerülni kell a nyers termékeket, így a zöldségeket, gyümölcsöket, mivel a fertőzés veszélye még fennáll – mondta a fiatal kapus édesapja a dvtk.eu-nak. – Szerencsére sterilszobára már nincs szükség, de a tárgyakat még sterilizálnunk kell. Így teszünk az újságokkal is, amiknek a sportrovatát olvassa el először Bence a reggeli után. A nap további részében tornázik, sportcsatornákat néz, könyveket olvas, illetve egyre több időt tölt a lakáson kívül. A fiamat kezelő orvosok szerint egy év múlva már a gyepen láthatjuk, de előbb más sportágban próbálhatja ki magát újra. Úgy tervezzük, hogy három hónap múlva ismét kimehetünk horgászni, s ezt követően kerülhet elő komolyabban a labda."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik